Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Pozsvai Györgyi: Az anekdotikus hagyományok önironikus felülírása (Petelei István Árva Lotti című novellájáról)

A jövendő egyik megnyilvánulása közösségi szokásrendhez kapcsolódik, a másik meg az egyéni élet egyik beavató aktusához kötődik. Tehát mindkét jóslat kivételes, jelentős helyzetben hangzik el, de túl azon, hogy komikusán megkettőződnek, viszonylagossá teszik egymást. Az egyik nyelvi eseményre profán ünnep, hetivásár alkalmával kerül sor, amely komikusán inszcenálódik:

Emlékszel-e?... Mintha tegnap történt volna, úgy tudom. Még a ruhám színét is látom. Szerdán volt... nem... csütörtökön... szerdán mégis.- Csütörtökön, kicsi. Hetivásár volt, amire bejártak a cigányasszonyok. A nagyasszony el akarta hajtani, mert kuruzsolónak hitte, s reáuszította a kutyát."14

A másik jövendőmondás az egyéni élettörténet szakrális fedezetű epizódjához, konfirmációhoz, valamint jelképesen hosszú, fehér öltözékhez kötődik. E beszédcselekvések a bizonyosság és a bizonytalanság elmosódó határvonalán idéződnek fel, és (re)konstruálódnak a dialogikus emlékezés során. Azonkívül a megnyilatkozók identitása is ellentmondásos, az elsőé önmagában véve, a másodiké meg hasonmásszerű voltában kérdéses; mégis fonák módon hitelre tesznek szert. Sőt pragmatikailag komikusán hat, hogy a fiktív befogadói horizonton e profán látnokok szavai felértékelődnek; e hősnőknek nincs tudomásuk a kommunikációs cselfogásról, mármint, hogy a 'váteszi' közlések elvárási rendszerükhöz vannak igazítva. Továbbá a „beszédlépések", a „beszélőváltás", valamint a „javítási műveletek szabályai"15 tekintetében komikusán fonák, hogy a főszereplőt tévútra vezető jóslat idejét egészen napra pontosan a vak korreferens határozza meg. A következő párbeszéd-szekvenciában pedig e mikronarratíva 'egyenes beszéd'-en alapuló felelevenítésekor viszont a Sára alapállítása szorul helyreigazításra. Ilyeténképpen a másodlagos fő- és mellékelbeszélő kölcsönösen relativizálódik, sőt egyazon szintre kerül, jóllehet más-más alapállásból közelíti meg és értelmezi újra a jóslatot. Sára biztató végkicsengésűnek tünteti fel s szemantikumát megköti, mi több szakrális-mesei kontextusba olvasztja bele. Ötvös Lotti ellenben élesen vitatja az egyértelműsítő jellegű műveletet.

„ - »Angyal«-nak hítta, kicsike. Azt mondá: »Jézus, mekkora szerencse vár a kicsi angyalra. Négylovas határon, mundéros legénnyel viszik a templomba.«- Nem úgy mondta! »Két veres szál fut itt végig, s csak későn ér össze... Ez a kék keresztül menve csak el ne rontsa!« Nézted a tenyeremet, Sári?... Nézted... »Meglesz, ha nem is ma. Sok ág, bog mellette, mi másfelé húzza. - Összeér a végén.« Hallom, te, a hangját most is, s látom a sárga fogait. »Annyi van írva a tenyerébe, angyalka - mondta -, mint egy vastag könyvbe.«"16

A jövendőmondók tulajdonképpen mintegy a „sors" „vastag könyv"-ét dekódolják, mikor a maguk profán-vulgáris nyelvi szintjén tenyérből olvasgatják, s végtére a vizuális jelek játékából 'desifrírozzák' (kibetűzik). S így lehetséges, hogy partitúraszerűen értelmezve a 'nagy kód' szövegét, az adott kommunikációs helyzethez is applikálják, majd a maguk vulgáris (anyagias) szempontjaiknak megfelelően meseien ígéretessé metaforizálják a nyelvi aktusaikat17. A beszédes nevű Prédáné és az őt követő, nevesincs 'prófétanő' is óva int a sors könyvében található tisztázhatatlan szövegpontokra, azazhogy a tenyérbe rótt fenyegető jelekre. Az így nyelvontológiailag18 értett, narratív síkon meg élettörténetileg érintett egyén, Ötvös Lotti pedig fel-felötlő kételyei ellenére komikusán kitartó várakozói alapállásba merevedik. A cigányasszonyi jóslatok laicizált-szakrális fedezete és szövegközi jelentéslehetőségei Ötvösné intései által (lányom, „mondtam én azt mindig, amit kiolvastak a tenyeredből, az Isten dolga a jövendő"), egyszersmind tudati befolyására utólagosan még inkább megerősí- tődnek, a múltat (re)konstruáló epizód folyamán főképpen az előadótársi szerepet játszó Sára beszédében érhetők 'tetten'.

(Az Ötvös-család 'krónikása') A mindeddig háttérbe vonult elsődleges elbeszélő a másodlagos korreferensek által megalkotott narratíva ironikus parafrázisát nyújtja. Ily módon a novella 'küszöbén' nem csupán a múltbeli nyelvi történésekre és életepizódokra, hanem az el78