Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Pozsvai Györgyi: Az anekdotikus hagyományok önironikus felülírása (Petelei István Árva Lotti című novellájáról)

jának a domináns, valamint az apának és a férjjelöltjének a fordulatot hozó kommunikációs fellépését különböző nézőpontból láttatja, egyben viszonylagossá teszi. S így feltételezett al­kotótársától, az olvasótól várja el, hogy összképet hozzon létre a múltról, a jelenről és a jövő­ről. Árva Lotti megnyilatkozása, amelyhez a Sáráé kapcsolódik, számvető lendülettel nyitja meg a múlt (nyelvi) horizontját; e novella tehát dialogikus életelbeszélésként veszi kezdetét. A hajdani időkből két cigányasszony látnoki szavai villannak fel e két szereplő-narrátor gon­dolatvilágában. Több évtizedes várakozói alapállásból artikulálódik a visszaemlékezés, amely során (vagyis a fiktív jelen időben) a szubjektív történetelőadói helyzetből (pl. a fősze­replő lelki feszültségéből) adódóan még az addigiaknál is sokkal vontatottabban telnek-múl- nak a percek s az órák. A múltba tekintés alkalmával - amelynek keretéül egyébként lehan- goló-nyomasztó környezet rajzolódik ki - egymásba csúszik az emlékezés és az álmodozás-ábrándozás, valamint az ébrenlét diszpozíciója, és az alvó állapot által kínálkozó, s e többszörösen ambivalens helyzet narratív síkon kilépési lehetőséget nyújt. A szöveg-, il­letve nyelvi világ szereplői megnyitásából és feltárásából következik az, hogy az elsődleges elbeszélő és az (implicit) olvasó ismeretei végesek, bizonyos téren még e két szereplőéhez képest is. Mivel például csak a mű második részében konkretizálódik, hogy egy szereplőtársi „előbejelentés", megnyilatkozói „előaktivitás"9 motiválja a szereplői életelbeszélést, illetve te­szi feszültté a várakozói hangoltságot. A valamikori férjjelölt, Dezső Balázs partnerének, Öt­vös Lottinak ígéretet tesz meglátogatására. E nyelvi cselekvés típusa szerint a (fiktív) befoga­dóra van szabva. A főhős „szekvenciakezdeményező" beszédcselekvése, amely „meghatározza a rákövet­kezőt"10, az alvás és az ébrenlét, illetve éberség köztes állapotában hangzik el. A határhelyzet jelképállományát gazdagítva, az emberi test ágyban nyugvó, a halál és a(z) újjászületés he­lyéhez van kötve. A rögzítettség ellenére visszautat tesz meg a narratív tudat, és a múlt áb­rándvilágát (re)konstruálja úgy, hogy egyben groteszk módon meg is ifjodik attól. Másfelől pedig a végső beteljesedés reménye indítja és újítja meg a már koros szereplő-elbeszélő tu­datát, amikor az a profán próféciák nyelvi beválásaképpen, igazolódásaképpen leánykérést helyez kilátásba. Es szimbolikusan gyertya fénye lobban fel és oszlik szét a komor hangoltságú szobában. A gyertya nemcsak a remény fényeként világít a homályos és nyo­masztó színhelyen, azonkívül élet- és haláljelkép,11 s mivel a lángja el-ellobban, baljóslatúvá is átminősül mindannyiszor. Ilyeténképpen a színdramaturgia szintén szögesen ellentétes szemantikai vonatkozásokat tesz érzékivé, sőt elmélyíti az azok közötti feszültséget. Miként a következő idézet illusztrálja, a sárga (test)szín a gyér fénynél és a kék (sötét lepeljszín mel­lett tompa tónussá válik, amely jelképesen a betegség és a halál képzetét társítja: „Csendesen terjed el a gyertya fénye. A homály erősebb a nagy szoba szegleteiben, hogy- sem elűzhetné. A megvasazott székek, tengernagy cserefa asztal, a politúros szekrény, a virá­gos függönyök - alig látszanak. Egyedül a Sári ráncos sárga arcát s sovány - a kék pokróc lombjai alól kilátszó - karjait világítja meg jobban."12 A lét, valamint a fény- és a színszimbolika szemantikai köreihez foghatóan a hangé is met­szik egymást. A kora hajnali szürkületben felharsanó kakas lehetséges, hogy jelképesen az adott állapotot pozitív irányba megfordító nap közeledtét jelzi előre, éppúgy az, hogy vész­helyzetre figyelmeztet. Az előbbiekben részletezett bonyolult jelképvilág esztétikai vetületű jelentéshálóba szövődik bele. Pragmatikailag groteszk állapotként hat, hogy az idős, ráadá­sul halálára készülődő szereplő tudatában ifjú nőhöz illő vágy, bár leányálomként is torz áb­ránd kerül előtérbe a múltból. E rögeszme újfent életre kel, és miképpen a két jóslat, meg­szállja a tudatot, sőt hatalmába keríti. Nyelvi önerőre s önmozgásra szert téve,13 éber várakozói alapállásba készteti a fiktív alanyt, miután a valamikori férjjelölt látogatási ígérete alapján felcsillan a beteljesülés lehetősége. 77

Next

/
Thumbnails
Contents