Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

akkor kiskanalakkal. Utazgatok le-föl a bácskai kisvárosokban és látom a széttárt kezű magyarokat. Mintha ólmot emelnék magasba, én is széttárom a kezem.

(Kifizesse a számlát?) Egy nyilatkozó szerint, ha a szerb állami költségvetés nem biztosítja a kisebbségi magyar médiumokat, akkor találunk megfelelő forrásokat. Nyilvánvalóan az anyaországi támogatásra gondol. Ez a támogatás felettébb szükséges, de olyasmire kell felhasználni, amit a szerb államnak nem kötelessége biztosítani. Azt, amit mi még nem tudunk biztosítani. De nagy kérdés, hogy az anyaországi adófizető polgárnak kell-e kiegyenlítenie gyávaságunk, karrierizmusunk, miniszteri foteljeink, tehetetlenségünk számláját.

{Egy vastapsról) Az Újvidéki Színház Brecht-bemutatóján. Az előadás jelképrendszere homályos maradt, a nagy tehetségként emlegetett budapesti rendező láthatóan tanácstalan abban a világban, amelyhez szólni akar. Ismerkedés volt, talán ennyi is elég. De ez a tétova ismerkedési vágy mégis rokonszenvesebb azoknak az ide visszatérőknek gőgjétől, akik azt gondolják, hogy mindent ismernek, de semmit sem ismernek már. A nézők ösztönösen megérezték a bizonytalan, félhomályban matató rendezői kezet, mert fergeteges tapssal jutalmazta a színészeket és a rendezőt. Az utóbbi időben sokszor megalázott és pellengérre állított újvidéki magyar polgárok tapsoltak, akiknek olyan történelmi tapasztalatuk van, amilyen kevés embercsoportnak adatott meg a régióban. Életjelt adtak magukról. Még élnek. És senki se ítélje halálra őket.

(Ellépni és kilépni) Délelőtt Illyés Gyulát olvasom. Dacból. Azért, mert azok nem olvassák, akik tanítványainak nevezik magukat. Nem győzte ismételni, hogy bár Keletről jöttünk, mégis Nyugatra nézünk. „így vagyok egyszerre keleti és nyugati; így léptem ki a népből anélkül, hogy elléptem volna." Furcsa helyzet alakult ki, akik elléptek, azok ma ócsárolják azokat, akik kiléptek. Megértettem, hogy miért nem olvassák a tanítványok.

(Bácskai riadalom) Egy bácskai faluban nagy a riadalom. Látogatóba jön a rokon Amerikából. Hozza magával az unokáját is. Csak az a baj, hogy az unoka nem tud magyarul, csupán angolul. Hogyan érti meg magát majd a nagybácsi unokájával?

(A kettős állampolgárságról, újra) Beta hírügynökség jelentése szerint Andreas Bürgermaier, az újvidéki Donau német egyesület elnöke kettős állampolgárság engedélyezését követeli a vajdasági németek számára. Talán a szerb kormány felfigyel majd arra, hogy eddigi nagylelkű gesztusai a kettős állampolgárságot illetően eléggé egyoldalúak voltak.

{Milyen könyveket szeretek?) Az élet minden területén, az irodalomban is, ma már gyártani lehet a tökéletességet. Összhangban van ez Kierkegaard megállapításával, mely szerint ma vasúton, kellemes társaságban utazhatunk a tökéletességbe, s mielőtt bármit is sejtenénk, megérkeztünk. Lassan-lassan már csak olyan könyveket szeretek a kezembe venni, amelyekről tudom, hogy nem tökéletesek.

{A fránya Hága) Zoran Djindjic, szerb kormányfő felháborodva kérdezi a párizsi Figaró című napilapnak adott interjújában: Miféle rend az, hogy a hágai bíróság sandán néz Nebojsa Pavkovié hadseregparancsnokra és Sreten Lukié rendőrtábornokra. Ők csupán a parancsnoki lánc kis karikái voltak. Jacques Chirac belgrádi látogatása után a bennfentesek úgy vélik, hogy Franciaország megbánta az utóbbi évtized botlásait, tehát visszatér eredeti versailles-i szellemű baráti politikájához. Délután a trianoni térképeket tanulmányozva a

68