Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

térképrajzolókra gondolok. Elég volt, hogy egy kicsit megránduljon a kéz, s máris, mondjuk, 100 000 megalázott lesz.

(Sétaút Krúdyval) Végre, szépen havazik. A városközpont utcáit egy centiméteres hó takarja. Még szeptemberben nagy, régimódi esernyőt vásároltam magamnak, amelyikkel este hat után kilépek az utcára. Végigballagok a sétáló utcán, aztán a Duna utcán. Betérek néhány könyvkereskedésbe. Megbámulom az új üzletek kirakatait. Krúdy jut eszembe. A Duna utca végén megállít egy író, a mellemnek szegezi a kérdést: Te még mindig Újvidéken élsz? Ez az egyetlen logikus kérdés, amelyikkel rendszeresen szembesültem az elmúlt évtizedben. De mint eddig is, elengedem a fülem mellett, mert nem akarok túlságosan is bonyolult magyarázatba kezdeni. Mármint a gyökerekről és egyéb banális dolgokról, amelyekkel többnyire dicsekedni szoktak az írók.

{Belgrádi királyság) Belgrádba utazom. Fényűző kirakatok, piszkos utcák. A legjobb lenne, ha Szerbiában kikiáltanák a királyságot, kiabálja a Knez Mihajlo utcában egy szakállas férfi. A járókelők között néhányan jóváhagyóan bólogatnak, egy fiatalember viszont elká- romkodja magát. Elegünk van a királyságból! Mit akarsz, figyelmezteti egy idősebb úr, az amerikai nagykövet is jár a királyi fogadásra. Meg a felesége. Amerika királyságot akar Szerbiában. Az újságban olvasom, Belgrád polgármestere átengedte a városháza dísztermét a királyi fogadás céljából.

{Majdnem semmi) Mi az ön tisztsége, kérdezi tőlem az újságíró. Csak munkahelyem van. Sehol sem elnök, faggat tovább csodálkozva. Sehol. Elnökségi tag sem? Az sem. Bizottsági tag? Nem, semmi. Szerkesztőségi sem? Nem. Sehol semmi? Sehol semmi, bólintok rá. Legalább valami apró közéleti rang jusson eszébe! Csak írok, jegyzem meg félénken. Az nagyon kevés, majdnem semmi, hallom a választ.

{Ami megmaradt) Másfél évtized alatt Belgrád hihetetlenül megváltozott. Valamikor itt találkozott a közép-európai rendszerváltó ellenzék, a város pedig mohón fogadta az európai impulzusokat. Mindebből csak néhány sziget maradt, néhány folyóirat, néhány magányos ember.

{A különböző sérelmekről) Az alaptalan, hamis sérelmek a legveszélyesebbek. A tényleges sérelmek elviselhetőek. Erre döbbenek rá Belgrád főutcáján kóborolva.

(Könyvek) Az egyik könyvkereskedésben megvásároltam Biljana Srbljanovic drámakötetét. Drámáit eddig húsz európai színházban mutatták be. A szakmabeliek szerint az írónő kegyetlenül leszámol a primitív nacionalista kultuszokkal.

(Kereszt és kard) Az amerikai Marten Board International közvélemény-kutató intézet adatai szerint Jugoszlávia polgárai a katonai vezetésben és a pravoszláv egyházban bíznak meg legjobban.

{Megszokások) Mínusz kilenc fok van. Rettegve lépek be a lakásomba. Attól tartok, hogy nem fűtenek. Az elmúlt években ugyanis túl sokat dideregtem az íróasztalom mellett. De kellemes meleg fogad. A híradó szerint ezen a télen Szerbiában nem lesznek áramszünetek. Viszont reflexeim még elevenek: félve lépek be a liftbe, mert attól tartok, hogy éppen abban a pillanatban kapcsolják ki az áramot.

(Perzsabundák) Belgrádban tiltakoznak a banktisztviselők, mert a bankkormányzó felszámolja a gyanús, az üzérkedő bankokat. A tisztviselők az utcára kerülnek. Mi lesz velük? A

69