Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

lom. Tudom, hogy nem érdemes, jár az eszemben, de időnként jól esik néhány órányi önámítás.

(Szóba sem kerülheti) A sajtóban felreppent a hír, hogy Goran Svilanovic, jugoszláv külügyminiszter Vukovárra látogat, hogy a gyászos évforduló alkalmából elrebegjen néhány bocsánatkérő szót arról, hogy hova vezetett Nagy-Szerbia programja. A külügyminisztérium stábja cáfolta a hírt, ilyesmi szóba sem kerülhet. Tévhír. Koholmány. Nincs ebben semmi meglepő.

(Vukovári anziksz, 1.) A kragujevaci Zoran Jevtic egy idős nénire emlékezik, aki hónapokig a pincében rejtezkedett, majd onnan kitámolyogva kóvályogni kezdett az utcán. „Parancsot kaptunk, hogy lőjünk mindenre, ami mozog. Magam sem tudom, miért döntöttem úgy, hogy mégse lőjem le. Később kiderült, hogy szerb asszonyról volt szó. A fia felkeresett és azt mondta: Köszönöm, mert nem ölted meg az anyámat."

(Vukovári anziksz, 2.) Jovan Savié a vukovári harcokban résztvevő katona meséli: „A legkellemetlenebb érzést azoknak az embereknek a sorsa keltette bennem, akiknél laktam. A házigazdáim - a férfi magyar volt, a felesége horvát - barátságosan viselkedtek. Szörnyen sajnáltam, amikor a támadás után kikergették őket a házukból. Azt mondták, vigyék magukkal személyes holmijukat és a pénzüket. Sírtak, amikor eltávoztak. Akkor ugyanis összegyűjtötték az oroliki horvátokat és magyarokat. Azt mondták nekik, hogy Boszniába szállítják őket. Ma sem tudom, hogy hová szállították őket valójában..." Nem kell nagy képzelőerő, hogy felfogjuk, mi történt velük. Mint ahogy ahhoz sem kell nagy képzelőerő, hogy felfogjuk, a jelenleg hatalomba jutott kisebbségi magyar politikusok miért nem feszegetik ezt a kérdést a hatalom berkeiben. Senki szót nem ejt a magyarok ellen elkövetett bűnökről. Merthogy ahhoz sem kell nagy képzelőerő, hogy felfogjuk, éppen az ilyen történetek hatására hagyták el a vajdasági magyarok tömegesen szülőföldjüket. Ezen a ponton úgyszintén szükséges lenne az igazsággal való szembesülésre.

(Zsugorított törvénytervezet) Úgy értesültem, rövidesen a parlament elé kerül a szövetségi kisebbségjogi törvénytervezet. Losoncz Alpárral együtt - függetlenként - közreműködtem a lehetetlen körülmények között dolgozó szakértői bizottságban. A VMSZ részéről ott volt Várady Tibor, Józsa László és Korhecz Tamás. A bizottsági elnök időnként felsóhajtott: mi fogalmazunk, de hiányzik a politikai konzenszus. Megtörtént, hogy a munka során a minisztériumi apparátus olyan változatokkal hozakodott elő, amelyről a bizottságban nem tárgyaltunk. Az utolsó ülésén például a szakértői bizottság arra pazarolta az idejét, hogy megszabaduljon a ráoktrojált tézisektől. Most új változat kering a kuloárokban, amelyikről természetesen a közvélemény semmit sem tud, vele együtt én sem, hiszen a közvéleménnyel együtt a nemkívánatos személyek listájára kerültem. Ami, enyhén szólva, neveletlenség az apparátus részéről. Az előző, az úgynevezett „júniusi változat" nem hibátlan, de a régió jobb tervezetei közé tartozik. Megfogalmazásaiban bizonytalan, néha kétértelmű, de mégis esélyt teremt, legalábbis szövetségi szinten. Ami persze nem jelent sokat, hiszen a jelenlegi alkotmány szerint a kisebbségi jogok túlnyomó része a szerbiai törvények hatáskörébe tartozik, vagyis a szerb kormánynak kell továbbgondolnia a téziseket. Ha azonban egy kicsit is „lefaragják" a szövetségi szintű jogokat, akkor ez a dokumentum nem lesz több közönséges kirakatnál. Az Európa Tanács képviselői sürgetik az új törvények meghozatalát, így a kisebbségit is. Valamit fel kell mutatni! Ha a parlamentben a magyar képviselők elfogadják a „zsugorított változatot", akkor nem lesz apelláta: a felelősséget nem háríthatják sem a költőkre, sem a szakácsnőkre, sem Milosevicre.

62