Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Sándor Iván: Nem Oidipusz, nem Antigoné, bizony Iszménénk a főalak; miért?...
aj on az, hogy az „iszménéi-magatartás" az Oidipusz-Antigoné feldolgozásokban annyira háttérbe szorult annak következménye, hogy évezredes kultúránk nem tudott belenyugodni előbb alapjainak megingásába, később elveVajon az, hogy Iszméné a huszadik században jut jelentősebb szerephez, Hasenclevernél az első világháborúra reagálva, aztán a második világháború idején Anouilhnél, Maurice Druonnél, majd Brechtnél, Tzavellasnál, Ritszosznál, Böllnél, nem arra utal-e, hogy ennek a századnak az eseményei mutattak rá radikálisan a „sors" kelepcéibe szorult ember „iszménéi magatartásának" indítékaira, időszerűségére? Szophoklésznél mindenki elpusztul. Egyedül Iszméné marad életben. De nem temet el senkit. A holtakat nem ő temeti el. Mégis minden esemény, minden te- metetlenség az ő lelkére nehezedik. Hogy lehet ezt elviselni? Az antik előtti archaikus történésekben Antigoné halála után Kreon is, egész családja is elpusztul. Iszméné ezt is látja. Ha nincs megértés, ha nincs megnyugvás, - valaminek mégis kell lennie. Auschwitz után hat évtizeddel újraolvasom Trencsényi-Waldapfel Imre Görög regékjét. Mikor Pelopsz versenyre kelt Hippodameia kezéért, a sok vesztes kérőnek a palotára kiszegezett koponyája előtt kellett elhaladnia. Iszméné nagyapja, Laiosz ennek a Pelopsznak az udvarában nevelkedett, aki győzelme után maga is kiszögezte a palota falára a legyőzöttek levágott fejét. Itt kezdődik Iszméné története és nem Kolonoszban, ahol nővérével világtalan apját támogatja. an itt még valami... Már Szophoklész trilógiájában is a legkülönbözőbb híreket (információkat) hozzák a hírnökök a múlt eltitkolt eseményeiről. A huszadik századi feldolgozásokban fontos szerepe van annak, hogy minden másképpen is történhetett a közelmúltban. Minden emlékezet más, hol uralkodnak a másik felett, hol kölcsönösen kioltják egymást, s ezzel meghatározzák az értelmezések lehetőségeit. Oidipusz még jelen volt a döntő eseményeknél. Képes volt a nyomozati munkára és arra, hogy álarcait lehántva magáról, eljusson énje magjáig. Iszméné- nek az egymásra rétegeződő eseménylavinában, a más- és másképpen elbeszélt- ség miatti gomolygásban már nincs minderre lehetősége. Mi marad a számára? A történelem és a tanácstalan Személy apóriája, amely mint bevarrhatatlan seb tárul elénk. És van itt a „még valami" mögött is - még valami... Mi volt Athén helyzete, amiközben a Szophoklész-drámák megszülettek? Milyen volt az athéni ember lelki-szituációja? Oidipusz Kolonoszban nyugalomra talál. Menedékre lel az üldözöttet befogadók, a gyenge megigazultak védelmezőinek körében. „Vajon Szophoklész valóban azt hitte, hogy a századvég Athénja még ez a közösség? Aligha." - kérdezi és feleli Ritoók Zsigmond. szítésébe? 5
