Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Sándor Iván: Nem Oidipusz, nem Antigoné, bizony Iszménénk a főalak; miért?...
i volt Laiosz, Iszméné nagyapja az antik előtti mondakör szerint? Tantalosz gőgjében, hogy ugyanis mindent megtehet és visszaélhet az istenek bizalmával, fiát, Pelopszot megölte és feltálalta egy-lakomán. Az istenek elégtételül új életre keltették a fiút. Mikor Pelopsz felserdült, versenyre kelt Pisza királya lányának, Hippodame- iának a kezéért. Előtte tizenhárom kérő veszített és pusztult el. Pelopsz az istenek segítségével megnyerte a versenyt, s így ő lett Pisza királya. Udvarában, fiaival együtt neveltette Laioszt, akinek menekülnie kellett Thébából. De újabb testvérharcok törtek ki, Pelopsz egész családja elpusztult. Egyik fiát éppen Laiosz ölte meg, aki ez után hazatért és elfoglalta Théba trónját. Iokasztét vette feleségül. Nemsokára, egy útján megölték. Iszméné minderről nem tudhatott, a világon sem volt még. De később sok mindenről hallott. Átélte a dögvészt. Megismerte a különböző hírnökök különböző történeteiből, az egymásnak ellentmondó híreikből a pusztulást, a rettegést kiváltó okokat. Láthatta, hogy anyja, Iokaszté miképpen próbálja a hatalomért folyó harcokban összebékíteni a bátyját, Kreont és a férjét, Oidipuszt. Látta, hogy súgja később az utóbbi fülébe: ne kutass a teljes igazság után. Tanúja volt Oidipusz múlt-nyomozásának, miképpen csikarja ki a hírnökökből titkaikat. Ott volt, amikor anyja véget vetett életének; amikor apja kiszúrta a saját szemét. Hallotta testvérei, Eteoklész és Polüneikész gúnyolódásait a világtalanon, azt is, ahogy apjuk megátkozta őket. Nem tarthatták előtte titokban, hogy két fivére a hatalomért folyó harcban megcsalta egymást; hogy az egyik fegyvert fogott a másikra, és tanúja lett annak is, hogy Antigoné sem tudta őket kibékíteni, s végül a fivérek egymás kezétől estek el. Látta Antigoné halálát. Kreon bűnhődését. Életben volt még, amikor tíz esztendő múltán az újabb thébai háborúban a győztes Therszandroszt, Polüneikész fiát, visszahelyezték a trónra, ősei örökébe. Hírt kapott arról is, hogy nem sokkal később harcban elesett. Iszméné - az archaikus mondakör szerint is - tanúja volt istenek és emberek, apák és fiúk, testvérek és testvérek, királyok és trónkövetelők harcának, a dögvész, a háborúk pusztításainak. Sohasem tudott magyarázatot találni arra, amit látott, amiről hallott, ami az előzményeket jelentette és a következményeket előkészítette. Az értetlenség lett az osztályrésze. A mítosz azt mondta: az emberi történetek mögött van egy törvény, ami renddé szervezi a sorsot, kialakítja a lélek, az erkölcs, az értelem egységét. Ezt követte Oidipusz is, Antigoné is. Iszménének az isteni üzenetek ellentmondásai, a különböző múltértelmezések, a kölcsönös öldöklések látványa jutott. Egyetlen alkalommal adatott meg neki a nővére melletti szolidaritás, de Antigoné erre nem tartott igényt, és Kreon annyira jelentéktelennek tekintette Iszménét, hogy kirekesztette őt az összecsapásokból. O ebben a véres gomolygásban már nem tudott nézni, és nem kívánt látni. Ilyen az európai kultúra első nagy közöny ábrázolása. 4
