Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

Nem, válaszolja a történész, mivelhogy az iszlámba be van építve az intolerancia. Csak akkor élhetnek együtt, ha az albánok lemondanak a vallásukról. A szövetségi állami televízió, a Yu-infó, dokumentumfilmet vetít a boszniai háborúról, annak bizonyságául már ott is az iszlám fundamentalizmus ellen folyt a küzdelem, csakhogy Európa ezt nem kívánta felismerni. A szövetségi és a köztársasági kormánytagokat mindez nem zavarja. Őket nem háborítja fel, hogy a közszolgálati televízióban saját állampolgáraikat is becsmérlik.

(Hungtinton jóslata) Újraolvasom Hungtintont. Immár nem a felvilágosodás unokájának hűvös hitetlenkedő és némileg szkeptikus attitűdjével. „Ebben az új világban a helyi politika az etnikumok politikája, a világpolitika pedig a civilizációk politikája. A nagyhatalmak versengését a civilizációk küzdelme váltja fel", írja Huntintön. Azt javasolja, hogy a Nyugat vonuljon ki a világból, törődjön kizárólag a saját dolgával „A Nyugat univerzalizmusa veszélyt jelent a világra..." hirdeti az amerikai szociológus. Vissza kell lépnie, máskülönben vereséget szenved.

(Másság és azonosság) Ales Debeljak szlovén költő és esszéíró írja egy helyütt, hogy a kilencvenes években hat hónapot töltött egyfolytában Budapesten. Leteszem az asztalra a könyvet, és arról fantáziálok, hogy milyen élményt jelent ez? Én csak hat hetet, s ma sem tudom elfelejteni, hogy mindenütt magyar beszédet hallottam. A reklámtáblák magyarul szóltak hozzám, a Patyolatban is magyarul sorolták fel a lepedőket, a törölközőket. Legfőképpen a nyelvi világ nyűgözött le. Debeljakot az ragadja meg, hogy milyen nagy léptekkel tér vissza a magyar kultúra az európai élet központjába. A magyar európaiságot szembeállítja a szlovén provincializmussal. A magyarok jól tudják, írja, hogy a nemzeti identitás csak az idegennel, a másfajtával és másfélével szembesülve virágozhat. Debeljak is ezt az utat járja, Amerikában tartózkodva ismerte fel saját szlovén identitását, egy másik világban tudta azt legmélyebben megragadni. A saját tapasztalatom is erre int, még a nyolcvanas évek közepén a mediterrán világban szembesültem a saját közép-európaiságommal. Az erről szóló esszé pár év múlva megjelent a budapesti Vigíliában, az újvidéki televízió egyik vezetője nyomban kezdeményezte eltávolításomat a munkahelyemről. Nem csak Közép-Európa miatt, hanem azért is, mert úgymond, egy ocsmány külföldi klerikális lappal kollaborálok. Az újvidéki városi pártvezetőség egzekútorának nagy kő esett le szívéről, amint megtudta, hogy az esszé előzőleg már megjelent egy belgrádi újságban. „Megúsztad", mondta indignáltan. Voltaképpen akkor már Közép-Európa alatt rengett a föld és nem tudtuk mi lesz velünk. Az újvidéki televízió egykori vezetője immár budapesti keresztény és nemzeti szellemű lapoknak ír, a városi vezetőség egzekútora elvesztette hatalmát, lehetetlennel határos politikai változások következtek be, de valahol a mélyben, az emberi lelkekben tovább tart a bizonytalanság.

(Régi és új) Egyik barátom meséli, hogy látta összeseregleni a régi/új bácskai vezetőket. Az egyedüli új dolog, hogy október 5-e után új kocsikat kaptak. Miért ne, gondolom magamban. Új gazda ült az elnöki zsámolyba, illik tehát, hogy új kocsik száguldozzanak az utakon! Csak nem fognak a régi/új tisztségviselők belesüppedni a régi szocialista kocsikba, amit már csak azért sem vállalhatnak, mert a régi gazda Hágában mennydörög. Ebből viszont kiderül, hogy Bácskában a helyzet változatlan. Azt gondolom, akkor kezdődnek majd a változások, amikor a kocsik váltogatják a vezetőinket, s nem a vezetőink a kocsikat.

(Büntetés) Abban már biztos vagyok, hogy azok a szavak, amelyeket nem mondunk ki időben, előbb vagy utóbb bosszút állnak rajtunk. Csak az a baj, hogy következményét nem az egyes ember, hanem a közösség tapasztalja. így kell ennek lennie, mert ha a közösségben nem él az akarat, hogy időben kimondassanak a legfontosabb szavak, akkor azokat nem is

47