Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)
mondja ki senki. A közösség azzal bűnhődik, hogy a továbbiakban nem fogja meghallani az időben kimondott szavakat. Úgy látom, napjainkban a kimondatlan szavak korát éljük. (Október) Holnap kezdődik az október. Éppen negyven évvel ezelőtt az egész októbert Dubrovnikban töltöttem, sétáltam a sztradunon és világfájdalmas emberekkel találkoztam. Ok tudták, hogy valami véget ért. Ma azonban a világfájdalom merő fényűzés lett. Csak dühös, haragos és bosszúálló embereket látok majd. Éppen úgy, mint télen, tavasszal és nyáron. Az évszakoknak nincs többé filozófiája. Október (Kofák és kofák) Fügét szeretnék venni. A piacokon soha még nem láttam ennyi virágot és gyümölcsöt, mint ezekben a napokban. Az árusok hangosan kínálják és dicsérik a portékájukat. Akárcsak az életben. Kacér, szép, baljós ősz-elő. Megállók az egyik pult közelében és tapintatlanul hallgatózom. Szeretném kifürkészni, hogy meggyőződésből dicsérik-e az árusok a portékájukat, vagy pedig cinkosan összekacsintanak, miután a vevő leszámolta a pénzt. Kérkednek-e azzal, hogy rászedték a kuncsaftot? Nem, egyetlenegyszer sem hallok ilyen hangot. Ezek a kofák csak a munkájukat végzik, nem úgy, mint azok a kofák, akik a tévé képernyőjén vagy az újságokban dicsérik politikai portékájukat. Mármint a pártjukat. (A tisztánlátásról) A tisztánlátás a magány utolsó esélye. Most már jobban értem a klasszikus regényirodalom nagy magányos hőseit. Akkor még szabad volt tisztán látni. Ma a tömegember üli a tort, a tisztánlátást jobbik esetben különcködésnek nevezik ki. (A Zöld utal és Ausztrália) Ausztráliai levelet hozott a posta. Hitetlenkedve forgatom a kezemben, nincs erőm kibontani. Ausztrália! Létezik-e még? Szüleim vagy Ausztráliába, vagy pedig Kanadába kívántak kivándorolni, de nem hagyták el soha a szenttamási Zöld utcát. Mi lett belőlem az ő álmaikhoz és terveikhez, és mi lett belőlem az ő kitartásukhoz viszonyítva? (A jóságos nacionalizmus évfordulója) Kínos zavarodottsággal emlékezett meg a szerbiai társadalom október 5-ről, a „demokratikus forradalom" évfordulójáról. Valójában mi is történt, merre fordult a világ? Úgy tűnik, nemcsak az elmúlt évtizeddel, hanem az elmúlt évvel sem kíván szembenézni a társadalom, holott éppen ennek az esztendőnek a természetrajza tárja fel igazából, hogy miért volt oly tartós a népszavazásos diktatúra. Hogy népszavazásos volt, mi sem bizonyítja, hogy bár megváltoztak a politikai eszközök, részben változott a politikai elit is, de az alapvető eszmék alig változtak. Ezt bizonyítja a Nemzetközi Válságcsoport néven ismert tekintélyes nemzetközi testület minap közzétett tanulmánya a szerbiai eseményekről, amelyben megállapítást nyert, hogy Kostunica konzervatív nacionalizmusa a változás legfőbb kerékkötője, mivelhogy meg akarja őrizni Milosevic hagyatékának számos elemét. Nem került sor a katonaság polgári ellenőrzésére, a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének támogatása pedig továbbra is folyik, írja a tanulmány. Természetesen, a mi adónkból. Azt sem rejti véka alá, hogy Kostunica pártja annak idején élvezte Milosevic bizalmát, mert mélységesen kapcsolódott a Nagy Szerbia ideológiájához. Egészen más kép az, mint amit a magyar kisebbségi politikusok egy része hirdetett a budapesti sajtóban, nem győzte dicsérni Kostunica „jóságos nacionalizmusát". Mindezzel kapcsolatban Losonczcal, Bányaival együtt hiába próbáltam némi szkepszisre inteni a befolyásos magyar pártértelmiséget, igyekezetünk teljes kudarcba fulladt. Maradt 48
