Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Végel László: Naplójegyzetek, 2001 (III. rész)

(Hol a mottó?) Többször is kijelentettem, hogy a kettős állampolgárság híve vagyok, s nyilvánosan síkra szálltam érte, még valahol 1992 táján, amikor Seselj vitte a szót. Ma is úgy tartom, hogy az egész régióban feszültségcsökkentő szerepe lenne, ez a többletjog korántsem csökkentené azokat a hátrányokat, amelyeket a kisebbségi polgár még a legméltá- nyosabb jogrendszerben is elszenved. Ezért vártam kíváncsian, hogyan fogadják a vajdasági magyar pártelitek Orbán Viktor felkérését, hogy ha a vajdasági magyarok igényt tartanak a kettős állampolgárságra, akkor legyenek szívesek nyilvánosan bejelenteni ezt. Orbánnak kétségtelenül igaza van: a kettős állampolgárság eszméjét nyilvánosan kell érvényesíteni, nem pedig sutyiban. Mert ha sutyiban intézzük ezt, akkor kétféle magyar kisebbségi polgár lesz: az egyiknek lesz két útlevele, a másiknak nem. Az egyik szabadon utazhat, tanulhat, kereskedhet, a másik nem. A pártelitek többnyire hallgattak, még csak le sem ültek, hogy legalább ebben a kérdésben közös álláspontra jussanak. Helyette egyik kisebbségi pártunk egész oldalas hirdetésben kövezte meg a másik kisebbségi pártvezért, aki a képviselőházban a kettős állampolgárság ellen nyilatkozott. Az utóbbi álláspontját nem osztom, de semmiképpen sem politikai hirdetéssel szállnék szembe vele, hanem úgy, hogy elfogadnám Orbán Viktor ajánlatát. Máskülönben a hirdetés ezúttal is alkalmatlan műfajnak bizonyult, hiszen kimaradt az érvrendszeréhez illő mottó, amely így hangzik: „Személy szerint az a véleményem, hogy a nemzeti jogok mindenfajta kiszélesítéséről tárgyalni kell, és a megoldást is keresni kell abban az esetben, ha azok hátterében nem szeparatista törekvések állnak. A VMSZ nem abból a pozícióból tevékenykedik, mint annak idején az Ágoston András vezette VMDK, s a Kasza úr által a párbeszédben javasolt témákban nincs is a perszonális autonómia elismertetésére irányuló követelés, mint ahogy azt a VMDK Ágoston vezetésével kitartóan követelte." Imigyen beszélt Nedeljko Sipovac, a Szerbiai Szocialista Párt Vajdasági Tartományi Bizottsága elnöke. (Magyar Szó, 1998. február 1.)

(Tíz év!) Tíz évvel ezelőtt a belgrádi rendszerellenes írók fórumán azt találtam mondani, hogy csak a csoda segíthet rajtunk. Tíz év! Lassan-lassan csak abban a csodában reménykedem, amely a pokolba vezet.

(Az elefántok és a fűszálak) Valaki tapintatosan figyelmeztetett. A fűszálak meglakolnak, ha az elefántok egymással tusakodnak, de még rosszabb nekik, ha az elefántok szeretkeznek.

(Se jobbra, se balra) Éjszakai autóbusszal utazom Budapestről Újvidékre. Kellemetlen lábszag. Kopaszra nyírt fiatalemberek méltatlankodnak, Pesten senki sem tud szerbül, hogy útbaigazítsa őket. Csak a kínaiak tudnak szerbül, mégpedig a kínai piacon. De csak maradjanak ott, még akkor is, ha tudnak szerbül. A vámon sokáig álldogálunk, az utasok rossz előjelnek tartják ezt, féltik a csempészett holmit. Közben egy kormánykocsi suhan el, felismerem benne régi ismerősömet, a Kormány- és Párttanácsadót. A kocsi nem áll meg a vámon, a Kormánytanácsadó mozdulatlanul ül, fejét nem mozdítja se jobbra, se balra. A sofőr is mereven néz előre. Régi drámám, a Sofőrök, jut eszembe. Mit mondanak majd az új sofőrök? Miért nem illendő se jobbra, se balra pillantani, sem a sofőrnek, sem a Kormánytanácsadónak. A kocsi után bámulva az egyik kopaszra nyírt fiatalember elkeseredetten kiált fel: „Én meg rájuk szavaztam, ők meg ellenőrizetlenül csempésznek." Mosolygok magamban. Mekkorát téved! Ezek nem ezért utaznak, hanem azért, hogy ne nézzenek se jobbra, se balra.

(Sortűz a globalizációra - Thomas Bernhard, a Heldenplatz szerzőjének emlékére) Szerbiában letartóztattak három iráni állampolgárt, azzal a kimondatlan gyanúval, hogy valamiféle távoli és valójában meghatározatlan kapcsolatuk van a Nagy Terrorista Hálózattal. Az iráni44