Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 2. szám - Buda Ferenc: Levél egy (két? három?) levélről

Nem állt fel, nem nyújtott kezet, még csak el sem köszönt. Őszintén szólva ezt magam sem hiányoltam: így legalább nekem sem kellett elköszönnöm tőle. Mit is mondhattam volna neki? Viszontlátásra? Ugyan már.

A hosszú nevű Bizottság levele ezt a hajdani, mintegy 10-15 percnyi jelenetet idézte föl bennem.

Megnyugvást igen, büszkeséget azonban sem akkor, sem azóta nem éreztem döntésem miatt. Most, vénülőben sem érzek semmi ilyesmit: huszonkét esztendős, csupa erő-egészség fiatalember voltam, akkor még nőtlen, gyermektelen, szüleim is még ötven alatt s jó erőben, senkiről sem kellett hát gondoskodnom. Mivel zsarolhattak? Csupán a továbbtanulás lehetőségével, pontosabban: annak végleges megvonásával. Minthogy azonban a tollat így is forgathattam (igaz: egyelőre csak az asztalfiók javára), életkörülményeim kényszerű korlátái között sem éreztem magam sarokba szorítva. Ekkorra már megérett bennem börtönidőm talán legfőbb tanulsága: legbelül bárhol s bármikor szabad lehetsz, mert a szabadság befelé határtalan.

Sokszor eltűnődtem azóta: ha körmönfontabb, kegyetlenebb tortúrának vetnek alá, ha szeretteim sorsával szorongatnak, vajon akkor is álltam volna-é a sarat? Hallottam néhányszor akkoriban személyesen nekem címezve: „Vannak módszereink."

Rajtam - hála annak, akit ez megillet - nem próbálták végig valamennyit. Az apróvadak közé soroltak.

Senkit meg nem ítélhetek hát, aki súlyos testi vagy lelki kényszer nyomása alatt végül beadta a derekát.

S aki egy jobban fizető állásért, némi hatalmat jelentő hivatali rangért, egy zsírosabb parókiáért állt be a jelentős személyek sorába? Esetleg önként? Arra mit mondjunk? Arról mit gondoljunk? Miként vélekedjünk azok sokaságáról, akik eddig elkerülték s valószínűleg ezután is el fogják kerülni az átvilágítást? Hisz hajdan a gazdasszony is csupán a kotlós alá szánt tojásokat lámpázta végig.

Nem kérem ki az illetékes Hivataltól az esetleg rám vonatkozó iratokat: nincs kedvem már csalódni senkiben, vagy akár csak görbe szemmel sandítani bárkire is az ismerőseim közül. Bosszúmtól tehát a susmogók ne tartsanak.

Tekintetem közben a lényeget hordozó sor fölötti mondat végére röppen: „.. .vizsgálatát megkezdte."

Úgy. De még nem fejezte be. Tehát még bármi kiderülhet.

Gyanakvón figyelem magam. (B.F.)

Hosszú hetek múltak el e gyanú jegyében. Hűvösre, szelesre vált az idő, majd ismét szinte tavasziasra fordult. Időközben megérkezett a Bizottság második levele is. Ebben immár bővebben kifejtve s egyértelműen tudatja ugyanazt, mint az előzőben.

Higgyem-é ártatlanságomat?

Más levelem majd több lesz és vidám. (ES.)

Feleim, békesség veletek.

Tiszákécske, 2002 őszén

29