Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Fekete J. József: A könyv és a könyv nélküli irodalom

máris a kezében. De minek? - kérdezte még Márai, ám én nem ezt a kérdést tenném fel, inkább azt, hogy az olvasás nem vált-e a feledés gesztusává. Nem véletlenül mondjuk, hogy a könyvet bárhogy becsukhatjuk, letehetjük és elfeledhetjük. Nem véletlenül szögezte le már Francis Bacon, hogy „vannak megízlelni, vannak fölfalni való könyvek, s van egy kevés olyan, amely megrágni és megemészteni való... ", az olvasás - mondjam már ki én is a legújabb kori varázsszót: paradigmaváltása - az értelmezés szabadságának végső kitágítása, a pop-art és a „midcult" által beharangozott szubjektív szabadsága, mintha a feledés gesztusává avatta volna a műélvezet megmagyarázhatatlan aktusát. Hol van már a palimpszeszt többé- kevésbe felfejthető rétegezettsége, amelyben intellektust próbára tevő élvezettel bóklászik a befogadó. Megvenni, belelapozni és félretenni - ez a jelszó. Csak nem tudni, a „nagy" szerzők halála, vagy éppenséggel a (könyv)olvasó halálát jelenti be ez az imperatívusz.

A feledés azonban távolról sem az olvasó sajátos magatartása. Csányi Erzsébet mutatott rá, hogy a költészet alapproblémája is a feledés: „Az emberi életben legvadabb erő a felejtés köde és gomolygó homálya. A múzsák dolga, hogy az ihlet pillanatában mindenekelőtt Emlékezetet leheljenek a költő lényébe, feltöltsék múlttal, Mnémosyné, a múzsák anyja is segít: éles körvonallal határolja el a kreativitás pillanatában a felejtéstől elragadott, egyedül lehetséges és semmi mással nem pótolható képet, költői szót. [... ] Az Emlékezet leányai, a múzsák a világ alapvető valóságaiként hámozzák ki a köd burkaiból azt is, ami igaz, és azt is, ami csak a képzelet műve. A világról szőtt vízió így lesz egész." Hogy milyen rettenetesen összetett az emlékezés és a feledés egymásba ölelkező kapcsolata, Szent Ágoston mondja ki: „Ha pedig a feledésre emlékezem, jelen van az emlékezés és a feledés is. Az emlékezet, mert vele emlékezem, és a feledés, mivel reá emlékezem. Mi egyéb azonban a feledés, mint az emlékezettől való megfosztottság? Milyen módon van tehát jelen, hogy emlékezzek reája, ha mikor jelen van, nem emlékezhetek?"

A digitális technológia egyik alapvető előnye, hogy különböző hordozókon bizonyos időre megőrizhetővé teszi az információkat, a különböző keresőmotorok használatával pedig előbb vagy utóbb az érdeklődő rá is akadhat a jelhalmazban, a jelóceánban a keresett szövegre. És egyelőre úgy tűnik, nincs olyan módszerünk, amivel elbírálhatnánk, a rengeteg hülyeséget, sőt gonoszságot is megjelenítő tartalmaktól miként különítsük el az „életet mentő, tanító" és a közömbös tartalmakat, sőt arra sincs jogunk, hogy ilyen különbségtételt végezzünk és valamit megőrzésre érdemesnek, valami mást pedig törlése ítéljünk.

*

A magas- és populáris kultúra közötti határ egyre keskenyebb sávra szorul vissza, az egymást mereven elutasító viszonyuk dinamikus összefonódássá alakul, az irodalom elveszíti némaságát, a könyvtárak a tudás tárházának magasztos és magányos titokzatosságát, az Internet-kávézók és multimediális munkaállomások előtt már nem a tudás után kutatók százezrei pergetik az on-line archívumok meta-adatbázisait, hanem a felhalmozott tudás felhasználói. S hol van már ennek a tudás-adatbázisnak a mérete az avignoni pápák 2000 - 2500 kódexéhez képest? Ráadásul a világhálón elérhető szöveg nem holt anyag, hanem folyamatosan, dinamikusan változó és módosítható, a felhasználó által szövegként, hangként, képként egyaránt átalakítható. Az elsődleges oralitásból kiemelkedő írástudás és az olvasás szentséges kiváltsága tulajdonképpen a könyvnyomtatás feltalálásával elveszítette értékét, és ugyanakkor a műveltség megszerzésének egyre egyszerűsödő lehetőségei a Gutenberg- galaxison belül teremtettek irodalom-központú kultúrát, s ennek székhelyei a könyvtárak voltak. Amióta a könyvtárak szerepét a chat-roomok és Internet-archívumok vették át, a tudás is annyit gyarapodott, hogy ma valójában senkinek sincs fogalma arról, hogy a Háló, ez a kollektív hagyományt újrateremtő - a másodlagos oralitás irányába vezető - hatalmas gépezet milyen típusú és mekkora mennyiségű ismeretet hordoz magában, ami elvileg bárki számára hozzáférhető, csak annyit kell tudnia, hogy mit keres. Az ismeretek effajta kollekti112