Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Jászberényi Lehel: A folyamat rajza (Tverdota György: József Attila)
A folyamat rajza Tverdota György: József Attila A könyv, amelyről az alábbiakban szó lesz, még 1999-ben jelent meg egy igényes sorozat egyik első darabjaként, de kritikai mérlegelése lényegében mindeddig elmaradt. Ez - szögezzük le mindjárt - nem a könyv hibája; inkább a mai magyar kritika teljes szétesettségé- nek jele (s egy másik síkon: a József Attila-kutatás egyéni műhelyekben, egymással párhuzamosan futó, de - Szabolcsi Miklós halála után - immár integrálatlan erőfeszítéseinek hiányossága). A könyv ugyanis már csak szerzője neve, irodalomtörténészi súlya miatt is figyelmet érdemelt volna, hiszen Tverdota ma alighanem a József Attila életművével rendszeresen foglalkozó kutatók legnevesebbike: közel három évtizede mindenki másnál módszeresebben faggatja ezt az életművet. Nevéhez tanulmányok hosszú sora, s több, különböző jellegű, de valamiképpen a József Attila-kutatás alapirodaimához tartozó könyv köthető. Már a pályája első szakaszának legfontosabb darabjaiból válogató tanulmánykötet, az Ihlet és eszmélet (1987) is mutatja oroszlánkörmeit, igazi teljesítménye azonban a Kortársak József Attiláról című háromkötetes nagy szöveggyűjtemény (1987) tető alá hozása, az ennek anyagát kultusztörténeti nézőpontból földolgozó Komor föltámadás titka (1999) megírása, a Miért fáj ma is című kollektív kötet (1992) megteremtésében (s megírásában) vállalt szerepe, a József Attila értekező prózájához írott monográfia-értékű magyarázókötet (1995) elkészítése. Ezek együtt jelzik, hogy Szabolcsi Miklós árnyékában, részben eredményeit folytatva, részben vele párhuzamosan haladva az elmúlt évtizedekben egy szorgalmas és szisztematikus irodalomtörténészi építkezés folyt. Erőfeszítései szorosan kapcsolódtak a szakma eredményeihez, merített belőlük s továbbvitte őket, útja azonban, ma már látszik, egyéni út. A csöndben, szinte észrevétlenül megteremtette a József Attila- értelmezés egyik fontos (s teljességgel egyedi, Szabolcsi Miklósétól is érdemben különböző) módját. Ez a metódus a pálya és az életmű egészére reflektál, alapja egy széleskörű szövegértelmező filológia, középpontjában azonban József Attila költészetének alakulás- története áll. A cél (s részben már az eredmény is) egy folyamatrajz, amely - a korábbi gyakorlattal s a mai, a művet jó esetben puszta illusztrációvá degradáló „kísérletekkel" ellentétben - az életmű immanens logikájának fenomenológiáját adja. Minden részértelmezés, amely egy-egy tanulmánya szervezőelve volt, e nagy célnak rendelődik alá, azt szolgálja. E törekvés legtisztábban 1999-ben publikált, látszólag a kiadó igényeihez igazodó „alkalmi" művében figyelhető meg. E könyve, amelynek már alcíme is József Attila költészetének „folyamatrajzát" ígéri, eddigi eredményei egységes nézőpontú összegzése - s ugyanakkor egy lényegileg új, mindenki más értelmezésétől különböző József Attila-értelmezés vázlata, amely megadja az alapértelmezést s kijelöli az életmű csomópontjait. Nem a korábbi kutatás átfestése ez mai igények szerint, s nem is megtagadása; olyan szervesen bontakozó folytatás ez, amely a konkrét vizsgálatok eredményeként, az életmű belső logikáját fölismerve, mint menet közben megszülető értelmezési mód válik megragadhatóvá. A nem túl nagy terjedelmű, összesen 286 lapos könyv főszövege alig több, mint 200 oldal - a többi életrajzi kronológia, jegyzet, irodalom, stb. De ez a 200 oldal valóban a „mo88
