Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Beney Zsuzsa: József Attila inverz anyaképei (Anya - Szürkület)

cseppek vonalai a levegőben. Szürke ez a levegő is, mint a másik vers címe, s ez annál is érdekesebb, mert nagyon hosszú idő után, érett korában szinte először itt jelentkezik az anya képe. A tébolyult anya teljes uniót képez fiával, aki rávetíti a magáról el nem mondott, el nem mondható tébolyt. Ez a téboly mondja azt, hogy aludj el édes kedvesem te - és vajon nem az öngyilkosság első fenyegetése, első komolyan megfogalmazott gondolata ez? A gyermek helyett az anya tébolyult, de ő az, aki a fiú titkos vágyát megfogalmazza, sőt aki fiát éppen úgy biztatja erre, dédelgeti ezzel, mint amennyire felszólítja. A fiúból támad fel az anya, s a valóságban már halott anya altatja fiát. Olyan spirális egymásba játszás ez, melynek valóságos meghatározottságát, a térben látható helyzetét nem tudjuk követni: az őrület topográfiája nem enged kiszabadulnunk a vers mondanivalójából.

A Szürkület, amelynek elemzésével a következőkben megpróbálkozom, legalább oly nehezen szorítható be az egyértelmű értelmezés keretei közé, mint a többi kései versek. Ez a költemény azonban, látszólagos logikai kontinuitása és konkrét kiindulása ellenére talán a többinél még mélyebb kérdéseket vet fel. A szakadozott sorok, a túlságosan sűrű asszociációk nem egy kóros elme beteges lendületének sodrásából (mint azt pl. a Szabad ötletek-ről feltételezhetjük), nemcsak a verssorok ritmusából és a ritmus lüktetéséből, hanem a képek olyan szekvenciájából is fakadnak, mely az egyéb József Attila-versek menetéből ismerős a számunkra - annak ellenére, hogy a vers dikcióján idegen (Füst Milán-i) hatást érzékelhetünk. De nem csak ez mutat arra, hogy a vers nem egyetlen lélektani lendülettel megfogalmazott, kétségbeesett indulatkitörés. Az olvasó nem tudja kivonni magát a vers-szöveg szuggesztivitása, a ritmus sodrása és a képek varázsosan gazdag változatossága alól. Az egész költemény felett a végső kép uralkodik (annak ellenére, hogy ez a kép nem poétikai, hanem lélektani abszurditás, poétikailag a láttatás olyan szuggesztivitása, mely feltehetően a hallucinációkra jellemző, anélkül, hogy a hallucináló képes lenne kifejezni, „elmondani" a látvány lényegét). A költeménynek éppen ez a határ-állapot a lényege: legtisztább mentális eszközökkel számol be egy mentálisan abszurdnak tartható állapotról. Ez a mentális tisztaság nemcsak a kifejezés pontosságával, szabályszerűségével, hanem a poétikai láttatás (tehát a hangok transzparens láttatásának) eszközeivel is dolgozik. Valószínűnek tartom, hogy az a tény, hogy a verssel viszonylag keveset foglalkoztak, részben ennek a túlságos bonyolultságnak, nehézségnek tudható be. A hasonlatok és metaforák leírása a vers egyes részleteiben az olvasó számára már-már elviselhetetlenül vizuális jellegű, olyannyira, hogy a képi jelleg szinte elfedi a tartalmat, érzelmileg uralkodóvá válik, az olvasó figyelmének állandó visszakapcsolását, illetve kontrollját kívánja meg, ami a versek olvasásával általában ellentétes. A költemény három, pontosabban négy különböző karakterű részre osztható.

József Attila költészetének tartalmi-motivációs jellegére leginkább az első öt sor jellemző. Magam leginkább a Téli éjszaka felejthetetlen kezdetével érzem rokonnak, de a kép számos helyen visszatér József Attila életművének középső és késői szakaszában. Ez a kép önmagában abszurd: az üresség láttatása szinte egyetlen más költőnél nem olyan intenzív, mint József Attilánál. Különösen ebben a formában. József Attila költészete amúgy is nagyon erősen téri jellegű, és ez a tér mindig szerkesztett, hierarchikusan vagy külső-belső részekre tagolt. Különösen kedves képe a világ jelenségeinek rácsokban láttatása, és ez, megítélésem szerint, nem a börtönrács asszociációjából indul ki, hanem sokkal inkább a térnek és az anyagnak kapcsolatából, mely az áttetsző semmi csomópontok közé foglalása. Az anyagi erősíti a rajta átlátszó üresség, átlátszóság hatását, ez pedig a gondolat kapaszkodópontjait. Mintha mindannyiunk, de különösen József Attila lelki beállítottsága vizua- lizálódnék itt: az asszociációkkal kitöltött köztes időnek és az ebből kiemelkedő, az anyaggal analógiásán megragadható gondolatoknak szerkezete. Példaként csak néhány ilyen képet említenék:

61