Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 12. szám - Valachi Anna: „Elejtem képzelt fegyverem” (Móricz Zsigmond és József Attila)
Függelék Vihar Móricz Zsigmond körül- Levél a szerkesztőhöz Litterátus (sic!) ember vagy és én is dolgozom a tollal, Ha a szakmánk nem is agjanaz, de nyílt és becsületes szívvel küzdünk itt a magyar sártengerben és nagyon sokszor egymásra is találunk. Talán bizarr gondolat, hogy keserveimmel épp Hozzád fordulok, a kormánypárti publicistához, de valahogy úgi/ érzem, hogy mind a ketten kitapogattuk ennek a színtiszta magyar városnak a lelkét és ebben az írásban megint találkoztunk. Néhány héttel ezelőtt együtt voltam egy kongresszuson Hegedűs Lóránddal (sic!). Felhívtam a figyelmét a csizmáját dróttal foltozó magyarra, - aki azóta Hegedűs tollából társatípus lett a Pesti Hírlapban, - és ugyamkkor megnyugvással újságoltam, hogy a Tisza-Maros szög magyarsága, mert ilyen is van, Hegedűs mellé állt az Ady-vitában. A kis csevegés óta a vita elterebélyesedett, mint ahogy a Tisza hullámai tavaszi áradáskor elöntik a friss sarját. Hol van már a vitában Ady és hol van Hegedűs? Elérkeztünk ezeréves magyarságunk konzervatív, szent és mindenkor megismétlődő hagyományához: az Ady-probléma személyi kérdéssé vált és Móricz Zsigmond került a terítékre. Nem véletlen, hogy itt a Tisza-Maros szögben a legfeketébb a föld, legdúsabb a kalász és itt vannak a nyugati reformáció legszenvedélyesebb végvárai is. Végvárak kelet felé. Ez a színmagyar nép ellepi az olvasó köröket, szétszedi a könyvtárakat és kényesen szigorú a maga gondolkodásbeli függetlenségére. Evek lappangó irodalmi vulkánjai törtek ki egyszer, mikor a Petőfi Társaság elnöke programszerűen deklarálta (kinyilvánította) a harcot Móricz Zsigmond ellen. A hadárat sorompóba állította a szokásos teljes garnitúrát. Elsősorban az Elnököt, akiről őszintén megvalllmtjuk egymás közt, hogy bármily komplikált az út az Apostoltól Dobó főhadnagyig (Pékár Gy. : Dobó főhadnagy problémái /elbeszélések, 1894/; Dobó főhadnagy /vígjáték, 1898/), ezen az úton ízléssel és tapintattal haladt és mindnyájunknak az volt a benyomásunk, hogyha nem is írói, de emberi értékei fogják meghozni azt a megnyugvást, amelyet az elnöki tisztség elfoglalásakor egyelőre nem éreztünk. Az elnök nemcsak a magyar olvasóközönséggel, de önmagával szemben is tapintatlan volt, amikor a vitát személyi térre irányította. Móricz Zsigmondot előttünk bunkózta le, de nem adott helyébe senkit és az Elnök irodalmi tekintélye számára nem egészen kedvező összehasonlítások lavináját indította meg. Valaki meg is kérdezte tőlem, hogy a könyvtárban ezentúl nem adják ki a Hét krajcárt, hanem csak a Dobó főhadmgyot? Isten tudja, hogy van, de a mi népünk valami dacos és ostobául lovagias magatartást hozott magával az őshazából, nem akarja tisztelni az Elnök tekintélyét és az üldözött Móricz Zsigmond pártját fogja. Feltűnő volt, hogy a bunkó után tömegesen keresték a könyvtárban a Móricz-köteleket, a nagy sürgésforgásban még Dobó főhadnagy is felébredt az egyik polcon évtizedes álmából, de azután másik oldalára fordult... Nem kereste senki. Mondd kérlek, hát nem szomorú, hogy az Elnök elveszi tőlünk Móriczot, él a Petőfi Társaság presztízsének irodalomirányító hatalmával, tekintélyeket rombol, de nem ad helyébe senkit? Ez legyen ifjúságunk számára a konstruktív munka példája? Isten ments, hogy ifjúságunk a levitézlctt Móricz Zsigmond helyett új olvasmány után kutatva Dobó főhadnagyra bukkanjon. Móricz összesűrítve felállította azt a tételt, hogy a megszállt területek ifjúsága magyarságában szenvedélyesebb és kultúrájában európaibb, mint a mi ifjúságunk. Hálás tárgykör egy irodalmi szemle hasábjain. Rokonszenves vonás lett volna az elnöktől, ha hasonló módon, irodalmi szemlében száll síkra a saját állításai mellett. Az Elnök azonban a fair play helyett pozíciójának bástyájából a vita érdemleges részét avval vágta el, hogy Móricz magatartásáról beszélt a kommün alatt. Bírósági ítéletet hirdetett ki Móricz ellen bírósági eljárás nélkül. Autoritatívabb (általánosan elismert jelentőség, tekintély, befolyás) jogot gyakorolt, mint a középkor bírósága, mely legalább az inkvizíció kedélytelen vizsgálatát ismerte ítélethirdetés előtt. Az Elnök vádló és bíró volt egy személyben és enunciációjával (kijelentés, ki46
