Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Lengyel András: A József Attila-életrajz kutatásának néhány kérdése

talán nem utolsó sorban, annak a szociokulturális hasadásnak a megértéséhez járulhatna hozzá, amely a Vágó-család és József Attila együttélését, a költő „benősülését" akadályozta meg. Minden látszat s előítélet ellenére sok feladatot kínál még József Attila munkásmozgalmi szerepvállalásának rekonstruálása is. Jelenleg ugyanis jórészt üres általánosítások, ilyen­olyan szempontú stilizálások, sőt, igen nagy számban, spontán és/vagy tudatos hamisítá­sok állnak rendelkezésünkre. Itt, úgy vélem, minél több konkrétumra volna szükség, hi­szen ahogy korábban e szerepvállalás ideologikus fölhasználása, ma ellenkező előjelű, ám azonos természetű bagatellizálása szakmailag nem tartható. Akárhogy ítéljük ugyanis meg (vagy el) ezt a szerepvállalást, bizonyos, hogy a költő számára lényeges (bár alapvetően konfliktusos) fejleményről volt szó. Benne olyan tendenciák manifesztálódtak, amelyek a kései modernitás lényegéhez tartoztak, s amelyek a költő egész világlátását, sőt - időben változó mértékben és formában - költészetét is messzemenően alakították. Ezen, tetszik vagy sem, a Vértes Györgyék „mozgalmi" misztifikációjára adott mai antimozgalmi miszti­fikáció sem változtathat. Részben e jelenségkörhöz tartozik, de ennek egyik speciális elágazásaként értelmezhető József Attila 1933. nyári „kisiklása", az úgynevezett Rátz Kálmán-epizód. Erről többször ír­hattam már, sok mindent sikerült is tisztázni, de nem kétséges számomra, hogy A nemzeti szocializmus című rövidke alkalmi írás egy nagy gondolkodástörténeti fejleménynek csu­pán csak az érzékelhető fölszíne: a jéghegy csúcsa. József Attila politikai gondolkodásának ambivalenciák és váltások során keresztül is érvényesülő mélyebb következetessége olyan fejlemény, amely az eddigieknél sokkal mélyebb és alaposabb, empirikusan is alátámasz­tott értelmezést kívánna. Amiként komoly vizsgálatot érdemelne a Szép Szót szerkesztő, a Szép Szó körében köz­pontba állított „urbánus", „liberális" József Attila jellemzése is. Kétségtelen, hogy élete utolsó szakaszában ehhez a körhöz tartozott; először itt kapott olyan meghatározó - s az olvasóközönség és az irodalmi élet számára is egyaránt érzékelhető - szerepet, amely őt megillette, s amely tényleges jelentőségének már-már megfelelt. Ugyanakkor, sok jel sze­rint, ez a viszony egyelőre féloldalasán, a Szép Szó köre által inspirált módon lett csak értel­mezve s jellemezve. Ám a Szép Szó és József Attila viszonya sokkal összetettebb (s aligha­nem látens konfliktusokkal telítettebb) volt, mint amennyire ez a szakmai köztudatban is él. Elég, ha e vonatkozásban csak két mozzanatra utalunk. Figyelemre méltó pl. Szántó Ju­dit megjegyzése, aki egy helyen arról ír, hogy „Attila liberális? Ugyan." - Azaz számára még a föltételezés is abszurd. S ha e megjegyzés érvényében kételkednénk, meglepő mó­don az ellenérdekeltségű, minden fönntartás nélkül „szépszós" vonzalmú Vágó Márta is arról beszél, hogy Attilának a Szép Szón kívül volt egy másik, általuk nem igazán ismert ba­ráti köre is. Sőt Vágó Márta szerint Ignotus Pálékban egyszer még az is fölmerült, hogy a költő talán „átállt" a másik táborba - azaz, ők maguk sem voltak teljesen bizonyosak össze­tartozásuk erejében. A szövegek, amelyek a költőtől, illetve szerkesztőtársaitól fönnmaradtak, önmagukban is az orientációk különbözőségére, másféle értéktételezésre hívják föl a figyelmet. Ezek al­kalmi szövetsége, persze, tény, melyet hiba lenne tagadni, ám a különbség különbség ma­rad, amelyet át kell világítani s meg kell érteni. Summa summárum, úgy vélem, ezekben az utolsó években, minden személyes s történeti egymásrautaltság ellenére, József Attila gondolkodástörténeti pozíciója összetettebb s magasabb rendű volt, mint környezetéé, mint szerkesztőtársaié. 24

Next

/
Thumbnails
Contents