Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 12. szám - Lengyel András: A József Attila-életrajz kutatásának néhány kérdése

habitushoz való - részleges és ellentmondásos - hasonulása megint bonyolult kérdés. Ez részben a lumpen-beállítódás ellenpontja s ellensúlya életében, s mint ilyen, egyértelműen serkentő, teljesítménynövelő szerepű egyéni késztetés - erre már Beney Zsuzsa, majd magam is rámutattunk. Ugyanakkor itt, a lumpen kontra „zsidó" késztetések szükségszerű konfliktusaiban keresendő állandósult érzelmi s intellektukális ambivalenciáinak egyik komponense. A precíz leíráshoz s a mélyebb értelmezéshez mindenesetre további filológiai, történeti-szociológiai és lélektani szempontokat egyaránt mozgósító elemzésre lenne szükség.

Ugyancsak kora fiatalságához köthető (ám élete végéig elhúzódó) az az életrajzi probléma, amelyet legegyszerűbben a nemzeti identitás belső konfliktusaként írhatunk le. József Attila ugyanis, mint köztudott, apja révén román eredetű volt, s bár anyja, akitől nyelvét kapta, magyar („kun") volt, „vallása": első vallási inspirációi görög-keleti, azaz „román" tradíciót közvetítettek hozzá. S „románsága" kérdése később is, ismét és ismét fölmerült. A szegedi egyetemen egyik professzora, mint magától a költőtől tudjuk, „leoláhozta", majd Párizsban fölmerült benne annak lehetősége, hogy (miként néhány Franciaországban letelepült román írókortársa) ő is „francia" költő legyen, aki magyarul többé nem ír, a harmincas években pedig a budapesti román kulturális attasé, Balta Mózes hivatkozott „románságára", sőt ő rá is vette román versek fordítására. (Noteszében pedig, jellemző ez is, egyebek közt egy erdélyi román irodalomtörténész címe is megvolt.) S hogy ezek a kérdések valódi problémái voltak, vers, a nevezetes A Dunánál is jelzi, amely - közvetlenül egyik pszichoanalitikus orientáltságú önanalízise után - e problémákat is újra tematizálta: immár pozitív, kibékítő formában. Az apai ágú román eredet igazi következménye viszont, bármily paradoxonként tűnik is ez föl, magyarságtudata kompenzációs szerkezetében jelenik meg. József Attila tudatosan s hangsúlyosan „magyar" lett, életútja során orientációja „nemzeti" vonása újra s újra hangsúlyosan megjelenik. S úgy vélem, identitása román komponense nélkül magyarságtudata is más, szimplább, egysíkúbb, ám talán konfliktus- mentesebb lett volna.

Mindezt, nem kétséges, jó lesz szem előtt tartanunk, ha nem akarunk nagyot tévedni, amikor életútját és -művét értelmezni igyekszünk.

De vannak problémák, amelyek „csak" a források lappangása miatt problémák, ám e hiányok szükségképpen rövidre zárt, leegyszerűsítő értelmezésekhez vezetnek. Nem kétséges, hogy az egyik ilyen nagy hiány, amelyet mielőbb föl kellene számolni, a Hertha Böhmhöz írott levelek fölkutatása lenne. A Hatvány család német nevelőnője ugyanis nemcsak mint a költő egyik „nőügye" érdekes (sőt így a legkevésbé érdekes). A levelek igazi jelentősége - mint Hertha fönnmaradt s publikált válaszaiból kikövetkeztethető - abban keresendő, hogy ezekben - élete egy nagy átalakulásokba torkoló szakaszában - olyan szereplehetőségeket próbálgatott, amelyeknek megismerése sok mindent megmagyarázhatna vele kapcsolatban. A párizsi életszakasz, úgy vélem, ezek nélkül alig-alig érthető. A József Attila-filológia egyik nagy, s talán még nem teljesen reménytelen feladata így Hertha Böhm hozzátartozóinak fölkutatása, s a költő hozzá írott leveleinek begyűjtése, publikálása lehet. Itt, sajnos, a múló idő nem a kutatásnak kedvez; az idő múlásával egyre kisebb az esély, hogy e levelek előkerüljenek. Márpedig ezek, hadd szögezzem le, sok jel szerint hasonló jelentőségű dokumentumok lennének, mint a később Vágó Mártához írottak.

S ha már Vágó Márta szóba került: hasonló hiányként tartandó számon egy közvetett, ám a költőről föltehetően nagyon sok információt szolgáltató forrástípus - Vágó Márta 1928/29. évi levelezése, mindenekelőtt Márta és Mannheim Károly levélváltásai. (Mannheim egyik, költőnket tárgyaló levele, tudjuk, 27 oldalas: benne az Attila-Márta-viszony mindama vonatkozása, amelyet Mannheim fontosnak vélt.) Ezek a levelek megint csak nem mint „szerelemtörténeti" források ígérik a legtöbbet. Igazi jelentőségük a költő filozófiai tájékozódása és készülő „metafizikája" története szempontjából lenne. Valamint, egyál23