Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 1. szám - Legenda Mándy Ivánról

úgyis megveri a negyediket meg az ötödiket. Úgyhogy megegyeztek egymás között, hogy most te versz meg engem, annak ellenére, s akkor a közönségnek érdemes bejönnie. Tudtuk azt, hogy a hamburgi lista élén nem Kuczka Péter áll, hanem Weöres Sándor. És így tovább. Iván is pontosan tudta, hogy neki a hamburgi listán igenis előkelő helye van.

Jóval később történt, előttem van a kép: a 15-ös buszon utazunk és a pályakezdésünk jutott eszünkbe, Thurzó Gábor, aki közölte őt is, engem is, az Elet című folyóiratban, amelynek szerkesztője volt. Akkor szóba hoztam, hogy hiába, Thurzó csinál, amit csinál, és ez nem az a fiatal író, akinek mi megismertük, jóllehet nálunk idősebb volt, de hát azért mégis, közölt bennünket, jóakaratú volt, és így tovább. Akkor Iván élesen rám szólt: - Hát közölt minket, mert szüksége volt ránk, és mert tudta, hogy értéket közöl! Megvolt az értéktudata, amiről néha nagyon ironikusan emlékezett meg. Megjelent, ez az utolsó éveiben történt, nem is tudom, melyik írása volt, talán a Séta egy kalapon, vagy a Kabinszúnyogok, a Művész-presszóban ültünk, és kezdtem dicsérni ezeket az írásait. S akkor hallgatott, hallgatott, s azt mondta: hát köszönöm szépen, örülök, hogy dicsérsz, csak akkor örülnék jobban, ha másokat szidnál. Ebben benne volt az az önirónia, amivel önmagát kezelte, benne volt az az érzés, ami nagyon sok mindenkiben, bizonyára bennem is van, hogy néha görbe szemmel nézem, ha másnak jól sikerült valami, de ezt tessék általános alanynak hallani és tekinteni. O is ennek tekintette, iróniával szemlélte önmagát, amikor ezt mondta.

Domokos Mátyás: Ivánnal kapcsolatban mindig eszembe jut az a Kosztolányi-verssor: „egy nagy ismeretlen úrnak vendége voltam", azzal a kiegészítéssel, hogy Iván egy ismeretlen nagy úr kosztos vendége volt.

Élete és a műve azáltal is szoros kapcsolatban volt egymással, hogy az ő figurái — és Ivánra is értem ezt - nem szenvedtek semmiféle identitás-zavarban. Azok azonosak voltak, nagyon keményen azonosak voltak önmagukkal, s ahogy Iván is mondta, írta is talán: olyanok, amilyenek. Nincs bennük önértékelési zavar..

Káló Flórián: Közben neki nagy fájdalma volt, hogy kevesen olvassák. Igazán kevesen. Nem szeretett erről beszélni, köztünk egyre többször volt téma ezekben a bizonyos utolsó években, amikor elmondta nekem, hogy kapja ezt a... ő azt mondta, hogy adnak most valami díjat. Hát ez volt a Kossuth-díj. Mondtam: hát ez remek dolog, már csak azért is, mert rengeteg pénz jár vele. - Igen, igen, de hát azt én felváltanám arra, ha annyian olvasnának, mint Móriczot. És ezt komolyan is gondolta. Sajnos, azóta már Móriczot se olvassák. Móriczot egyébként nagyon szerette, nagyon sokra tartotta, különösen a novellista Móriczot. Én még rengeteg mindent tudtam meg Ivántól az irodalomból, hihetetlenül művelt volt irodalmi szinten, miközben folyton büszkélkedett, hogy ő kimaradt a gimnáziumból.

Domokos Mátyás: Schöpflin, aki voltaképpen a magas irodalom számára Ivánt fölfedezte, mert mindig őhozzá vitte be a Tükör szerkesztőségébe a novellákat (Iván le is írja valahol, hogy Schöpflin megjegyezte, „szorgalmas méhecske, minden héten hoz egy kéziratot", sokáig nem közölte, aztán végre elfogadta), a bizonyos Huszonegyedik utca című regényről írt egy lektori jelentést. Schöpflin bácsi már gondolom, nagyon beteg lehetett, a címét is rosszul írta, mégis, döbbenetes éleslátással valami olyasmit írt, hogy ennek a regénynek az írója kétségtelenül tehetséges, irodalmi érték, de sohasem lesz átütő sikere. A figuráiról pedig azt írta, hogy hát nem éppen züllött alakok, de közel vannak a züllöttséghez.

Évtizedekkel később Heinrich Böll, aki olvasta A pálya szélén című regényt, annak a központi figurájáról, nem merem hősnek nevezni, Csempe Pempéről azt írta, hogy „se nem hős, se nem csirkefogó". És azt írta az egész könyvről, hogy az előadásmód látszólagos közvetlensége egyfajta igazi írói stílus.Érdekes, hogy ez a két ítélet, kritikai vélemény mennyire összecseng. Egyébként, ha egy szociológus kicédulázná a Mándy-életműből a szereplőket foglalkozás szerint, nagyon érdekes következtetésre lehetne jutni, milyen emberi világot fogott be írásaiban Mándy, amely voltaképpen nemigen jelent meg a magyar irodalomban másutt, sehol.

113