Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 1. szám - Legenda Mándy Ivánról
Vidor Miklós: Ez így van. Káló Flórián: írt például egy darabot Az ördög konyhájából. Ami nekem egyik komoly szívfájdalmam volt, hogy a Madách Színházban Pártos Géza kérte, írjon ebből darabot, és mielőtt odaadta a színháznak, Pártoséknak - mindig mindent egy példányban gépelt -, ideadta nekem elolvasni. És azt mondtam: Iván, ennek még sikerszaga is van! Ennek még sikere is lehet! Ez nagyon tetszett neki. Aztán Pártos Géza disszidált, és ennyiben maradt a dolog. De épp a múltkor mondta Judit, az özvegye, hogy felhívták a Madáchból, hogy megtalálták a példányt. Mindig mindent egy példányban gépelt. Két ujjal gépelt és nagyon nehezen és szenvedve. Minden íróban, azt hiszem, ahogy én látom így kívülről nézve, rengeteg mazochizmus van, hiszen szeretnek megszenvedni azért, amit ők csinálnak. Ivánnak erre rengeteg hajlama volt, kéjelegni a saját szenvedésében. Büszke volt arra, hogy ő nagyon nehezen ír. És mindemellett, hogy ennyit dolgozott - és ilyen, ő szerinte lassan, szerintem hihetetlen mennyiségben és gyorsan is -, rengeteget olvasott. Vidor Miklós: 1946-ban volt valami főispánja Pest megyének, és az összeszedett gazdálkodókból ötvenet, és mi, az írószövetség révén ötvenen egy-egy Pest megyei gazda vendégeiként lementünk vidékre. Együtt utaztunk Ivánnal, ő Izsákra került, én Soltra. Ezek egymáshoz elég közel levő helyek. Ahogy ő abból a Vakvarjú című novellában megírta az 1945 utáni magyar vidék közhangulatát, az egész kiváló. Domokos Mátyás: Ezt pécézte ki Németh Andor a Csillagban, ezt a novellát, azon az alapon, hogy nem ilyen a magyar világ, mert van egy ideológiai elképzelés, sőt ukáz arról, hogy milyennek kell lenni a magyar világnak. Az, hogy nem olyan, az nem számít, - hogy mondják azt? annál rosszabb a magyar világra nézve! Rába György: Emlegettük ezeket a utolsó írásokat, a Kabinszúnyogok, Séta egy kalapon. Ebben az történik, hogy képzeletben végigsétál egy kalapon. Megkérdeztem tőle: gondoltál te egyáltalán valamilyen meghatározott kalapra? Azt mondja: de még mennyire! Vas István kalapjára gondoltam. Domokos Mátyás: Egy sorozatot írt ilyenekből, volt a trafik, uszodák, strandok, ehhez fogható írások nincsenek a magyar irodalomban. Vidor Miklós: Erről nem is beszéltünk, ez remek sorozat volt. Különösen a Magukra maradtak című kötet egészen magas, az elembertelenedés teljes megragadása. Albert Zsuzsa: Beszéltünk a Teleki téri figurákról, aztán voltak a presszós nők, hol voltak a helyszínei? Az említett uszoda, aztán az Állatkert, és a mozi! Egyébként menekülés is az olvasás, magányos gyerek, mit csináljon, különösen, amikor iskolába sem jár.. Káló Flórián: Hát moziba jár! Az neki nagy élménye volt, öregkorában is, elnézést kérek tőle most, hogy leöregezem, még a legvacakabb filmeket is megnézte. S aztán persze, megvolt róla a véleménye. Albert Zsuzsa: Persze, a Bodográf mozi, amikor ő fiatal korában moziba járt, azért az más mozi volt, mint mit tudom én, az olasz neorealisták, az más hangulatú dolog volt! Rába György: De mind a kettőt szerette. A kettőnek nincs ellentéte, és benne semmiképpen nem volt ellentéte, hanem megvolt az a szál, amelyből a korai élmény jött és átváltott a késeibe. Persze, hogy szerette a némafilm korát, ami nem pusztán maga a film volt, hanem - Maga ehhez nagyon fiatal úgyhogy nem élhette át, de én mindenképpen átéltem, a némafilm - ugye, bement az ember abba a moziba, a sötét nézőtérre, tökmagot ropogtatott, valaki zongorázott, jött valaki és parfőmöt fújt, valószínűleg ugyanazzal a készülékkel, amellyel a háztartásokban Flytoxot szoktak fújni, a szúnyogok meg a legyek ellen, ez mesebeli történet volt. Ez fölért úgyszólván azzal a filmmel, amit látott az ember. Káló Flórián: Különösen a gyereknek. Rába György: Igen. És a némafilmnek megvolt azért a maga sajátságos formanyelve, amit az ember egy kicsit iróniával is nézhetett. A későbbi filmekhez azért ez az élmény ágyazott meg Ivánban. 114
