Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11. szám - Csiki László: A mesélő rendőr (regényrészlet)

- A fiúké nem annyira - mondtam.- Fiúnak lenni annyit jelent, hogy tanúi vagyunk szüléink bűneinek. Saját kivégzésünket is beleértve. Úgy, hogy ezt hagyjuk is abba.

Elrontottam a kedvét. Szinte beleitta magát a kriglibe, úgy rátapadt. Eltűnt benne az arca, sápadt homloka látszott ki csupán, és a két füle. - Magának a korsóéval együtt most három füle van - akartam volna mondani, de beláttam, hogy nem érti a tréfát, ha nem ő találja ki. Vagy helyette valakik.

Bejött egy nő a duttyánba, utána meg gőzölögve a hideg. Leült az egyik asztalhoz, és hagyta olvadni csizmájáról a havat, le a többi közé. Fekete tócsákban tocsogtunk, most már hatan: a termetes és az apró, a zöld pulóveres férfi és a barna nő, ráadásként én a kísérőmmel. Hatból négyen cigarettáztak, mivel a nő is rágyújtott. Cigarettás doboza lágyan, öngyújtója fémesen koppant az asztalon. Illatosán áradt felém a füstje a három keserű füst között. A hatból ketten, a nő meg én voltunk a jól öltözött kakukktojások. Ő egyenesen prémbundát viselt, otromba csizmája nem illett hozzá, de hosszú téli utakra alkalmas lábbelinek volt vélhető. Ennek ellenére kocsiból szállhatott ki: bundáján nem látszott a melegben gyönggyé formálódó hó nyoma. A mi kabátunk minden szőre-szála végén vízcsepp remegett és lassan ivódott be a szövetbe. Derekasan belefülledtünk a felöltőnkbe.

A nő nyilván ivott volna valamit - már csak ürügyként is -, a kocsmáros azonban kint turkált valahol az ezüstös bőnyék, gyöngyházszín fodorhájak, meleg belek között. A magára hagyott nő nem jártatta meg tekintetét, szokás szerint a helyiségen, maga elé nézett vagy ki az ablakon, mint kinek bánata van. Ha volt is, nem kocsmába illett.

Szemlátomást elaggó kísérőm áttolta elém a söröskorsót, könnyen csúszott a saját lévén.- Ezt kóstolja meg - mondta. Bármit mondhatott volna, messziről úgy látszott, beszél hozzám, és ez volt a fontos. Ez volt a dolga. A szolgálati feladata. Amikor aztán mégis belekezdett, az a gyanúm támadt, kötelemszegést, egyenesen függelemsértést követ el. Humorosan, könnyedén kellett volna mesélnie holmi főbenjáró ocsmányságokról és magasságos elkövetőjükről, de mindhiába erőltette a lenge szárnyalást. Kötelességszerűen adta elő a mondókáját, hellyel-közzel mások által kimunkált fordulatokkal, élcekkel.- Igyon egy kortyot, az isten szerelmére - mondta. - Barátok vagyunk elvégre.

Savanyú volt.- A habot rá mosószerből csinálják - mondta. - Mosószert raknak a sörbe, hogy ne kelljen sokáig erjeszteni. Azért nem lehet mosószert kapni. A sörtől rossz a májunk.

Bizalmaskodva kínlódott, hogy megtalálja az előírt hangját, én pedig már-már megszántam, aztán úgy döntöttem, hadd szolgálja meg a bérét, nem segítek neki. Nyelvem hegyén volt pedig valami csacska bölcselem a sör, a szánk íze és a hatalom áporodott keserűségéről és ezek nem túlságosan okkult, még kevésbé elvi kapcsolatáról a fejünkben, de még a savanyúnak mondott asszonyokról is. Bármely hazugság megtette volna, ha eléggé könnyed.

26