Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 11. szám - Csiki László: A mesélő rendőr (regényrészlet)

rülnek, ereklyévé lesznek a csontok, valami titkos társaság szerveződik köréjük. Előbb a családi ebédlőben tárolják őket az utódok, urnában, aztán majd jönnek a tisztelők. Kezdetben az unokaöccsök, aztán azok barátai. A halál, főként a hősi halál, bármely eszméből mozgalmat csinál, sőt, eszméket is gerjeszt. Ez meg... ez meg suttyomban kiásta a csontokat és jó pénzért eladta a rokonoknak. Nyilván, találomra. A szélsőjobbos halott családja esetleg szociáldemokrata lábszárat kapott a pénzéért, és viszont, a kommunisták egy pap koponya tetejét. El lehet képzelni, miféle eszmék támadtak ezek körül! Mert a halottaknak igenis van kisugárzásuk. Tudom, sokat láttam közülük. A tisztelők, a hívek meg nem tudhatták, mitől zavarodott meg a fejük. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, nem magyarázom bele utólag, de ezzel a csereberével Ez a maga útját készítette elő. Úgy volt a jó, sőt hasznos neki, ha zavarosak a fejek, az eszmék. Bármit mondjanak, a ködben könnyebben eligazodik az ember, főként ha ahhoz szokott, mint a kősziklák között. Azokat nehezebb átrendezni. Úgy, hogy a találomra eladogatott ereklyében, ebben a kuszaságban mégiscsak volt valami tudatosság: az övé. A főokos miniszterek, képviselők meg oda se neki. Azt gondolhatták, ha eszükbe jutott, hogy egy kis senki ügyeskedése az egész, és az annál jelentéktelenebbnek tűnt számukra, minél ügyesebben ügyeskedett. Igyunk egy sört.

Nevenincs tanítóm felindultnak tűnt, mintha az apja csontozatát is eladta volna Ez, részletekben. (Én akkor már Izének neveztem magamban, csupán a könnyebbség kedvéért, meg hogy legyen egy kis titkom ezek előtt.) Elképzeltem, hogy szombat esténként ujjai között forgat egy ujjperecét, olajos törlőruhával letisztítja a port egy ismeretlen halott maradványairól, és talán még imádkozik is közben. De lehet, hogy káromkodik. Halkan, netán csak magában, mert sose tudni. Semmit.

Ittuk a sört egy jó csehóban.- De ez még semmi - mondta kísérőm. - Vérszemet kapott ez - Izé, helyesbítettem magamban -, nagyban kezdett kereskedni. De nem ám szesszel, késsel, amire odabent nagy volt a kereslet. Szeszre, késre, barackkompótra. Hanem hírekkel. Az még hagyján, hogy vitte a hírt az igazgatóságnak a főrabok szervezkedéséről, készülődéséről. Hanem azoknak is szállította a híreket. Egy szálig hamis hírek voltak. A szabadulásról, vagyis az akkor uralkodók közelgő bukásáról, illetve a helycseréről. A közhangulatról, ami nemsokára elsöpri a kormányt. Rendszernek mondták akkor. Hogy megbukik a rendszer. Azok meg odabent inkább neki hittek, mint a rádiójuknak. Arról tudták, hogy hazudik, mert ők maguk is arra használták régebb. Hanem az ő — Izé, mondtam magamban - híreitől előbb megvigasztalódtak, aztán reménykedni kezdtek, hova tovább meg már készülődtek. Jól adagolta a híreket, olyan jól, hogy észre sem vették, hogy adagolva vannak. És minél eufóriásak lettek ezek a reménytől, annál inkább elborult a látásuk, a józan eszük, és annál többet beszéltek: gyártották magukról a híreket az igazgatóságnak meg nekünk. Időbe telt, amíg rájöttünk, hogy egyik információ sem igazi: hamis hírek hatására tápláltak hamis reményeket, és hamis reményeik késztették őket valótlan tervekre. Hanem időközben, amíg ezt tudatosítottuk: az ő kezében voltunk, utána igazodtunk, ő manipulált bennünket. Az egész apparátust, az egész kormányt egy kis senki, egy vidéki börtönből. Aztán már késő volt. Na,

22