Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Beke György: Fekete Város

Fülöp Dénes azt mondja most, hogy haragudott a kapusiakra, amiért olyan gyáván visel­kedtek Lascu elnökkel szemben. Ott állt a város ura mögött, szerette volna biztatni az embere­ket, hogy ne hagyják magukat.- Igazatok van, miért mondjátok olyan halkan? - kérdezte tőlük, ha az elnök nem volt a kö­zelben.- Hátha baj lesz belőle?- Ha nem mondjátok meg a véleményeteket, abból lesz baj igazán. Igen, folytatja akkori gondolatait a vasúti töltés melletti kicsiny családi házban, abból lesz baj, ha az emberek nem élnek a jogaikkal. Kárukra válik ez a románoknak is, de még inkább a kisebbségi magyaroknak. Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem:- Akkor is így viselkedett, mikor maga volt a tanácselnök?-Az egyetlen magyar tanácselnök az egész Szeben megyében. Ez azt jelenti, hogy Kapuson, míg hátrább nem rukkoltatok, a románok többsége is reám szavazott.- Kiskapuson legfőbb gond a korom. A helyhatóság, a néptanács tudott-e tenni valamit, hogy elviselhetőbb legyen az élet?- A koromgyár előbb a hegyekben volt, Nagyekemező határában. Füstje behatolt Medgyesre, zavarta a város lakosságát. Akkor hozták Kiskapusra, meg azért is, hogy közelebb kerüljön a vasúthoz, olcsóbb legyen a szállítás. Az előzőleg itt lévő gyár is füstölt veszettül, de ez a mostani, amelyet a japánok építettek!...- A gyárat japánok szerelték fel?- Kikötötték, hogy ha szűrő nélkül indítják be, akkor nem vállalnak felelősséget.- Hallottam erről a szűrőről, ami megvédhette volna a várost, a környéket. Végülis miért nem szerelték fel?- Jelen voltam a tárgyalásokon. Bukarest emberei túl drágának tartották. Ezért maradtak el a szűrők.- Az emberek egészsége nem drágább?- Attól függ, kik ezek az emberek? Bukaresti urak vagy kiskapusi proletárok? Elnökösködése elején megpróbált harcba szállni a gyilkos korommal, a közönnyel, a hivatali embertelenséggel. Törvényes jogával élve megbüntette a gyárakat. Mert több is van egymás mellett, mindegyik erősen szennyezi a levegőt. Kijött egy pártmunkás Nagyszebenből, arca lángolt a felháborodástól:- Kit büntet maga, elnök elvtárs?! Az állami vállalatot? A mi gyárunkat?- A törvénytelenséget!- Ugyan, maga félreértett valamit.- Elővegyem a törvényt a környezetvédelemről?- Engem akar kioktatni? A törvényeket mi hozzuk, csak nem gondolja, hogy magunk ellen hozzuk? A nép vagyona az első, jegyezze meg magának! Becsapta az ajtót.- Végül is behajtották-e a büntetéseket? - kérdeztem.- Megvan annak a módja, hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon. Az igaz­gatók nagy prémiumokat utaltak ki a mestereknek, de előre megmondták nekik, hogy nem vehetnek fel belőle egy krajcárt sem, az egész összeg megy a büntetésbe. így a könyvelésben nem maradt nyoma annak, hogy a gyárakat megbüntették. Fülöp Dénes pedig letette a fegyvert. A korom mind sűrűbben hullott a városra. A hajdani tanácselnök ismeretei szerint 1987-ben tizenkétszerese volt a megengedettnek. A korom és a sav elpusztítja a növényeket. Egyik gazdának két lova döglött meg. Kártérítést ítéltek meg ne­ki. Ez még mindig kevesebb, mint amennyibe a szűrőberendezés kerülne. Kiskapus evangélikus papja, Máthé Csaba kivitt a kertjébe. Mutatta a növényeit: A paradicsomot leégette a sav, a levelek elhervadtak... 113

Next

/
Thumbnails
Contents