Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Pünkösti Árpád: A szerelmes Rákosi

mas regényeket, s valamennyit végigolvastam az első héten." Később a történelemkönyvekre vetette magát. A rengeteg olvasás nyugtalanította az apját. Az orvos megerősítette, hogy a gyermek számára ártalmas a sok könyv - lopva kellett hát olvasnia.

Határtalan érdeklődése különös vonásokkal társul. Visszaemlékezése szerint ő sosem játszik. („Minden érdekelt a világon: képes voltam lélegzet elfojtva egy egész órán át hason fekve nézni, hogy tojja a tyúk a tojást... Megfigyeltem a pulykák furcsa szerelmi játékát." „Néha egy-egy erdész csodálkozva kérdezte, hogy hogyan kerültem az erdő kellős közepébe... Szeptemberben meglestem a szarvas- bőgést, az őzek játékát".) Ha valóban magányosan barangoló, játék elől kitérő gyerek, akkor valami nincs rendjén. A gyerek számára a játék mindenekelőtt társas kapcsolat, a közösségi lét gyakorlása, előkészület az életre. RM inkább a felnőttek, mint a gyermekek között forgolódik. Ha a házukkal szemben, a sarkon álló kocsmában verekedés tör ki, neki ott kell lennie akkor is, ha ezért az apja rendre elveri. Nagy örömére szolgált első választási emléke, a versengő táborok összeverekedése. Négyéves ekkor. Az első gyermeki emlék - Adler szerint a későbbi életstílus gyökere - azt sugallja: az erő győzelem. Nagyság! A vézna kisgyermek tart attól, hogy mindig ő húzza a rövidebbet. A kocsmai küzdelmek megmutatják: ki kell verekedni mindent! Testi valója, majd szegénysége, rossz ruházata sem engedte, hogy ezt feledje. A kisebbrendűségi érzés gyógymódja az erő (a hatalom). Azt írja, úgy szerette az „egészséges verekedéseket", ahogy a nótában áll: „Megverek valakit, vagy engem valaki".

RM három lány után és három lány előtt született: „hosszú esztendőkig én voltam a család, elsősorban a mama kedvence. Minden csíny te vésnél... biztos lehettem benne, hogy az anyám kicsit szemet huny felette, és jóakaratú részrehajlással ítélkezik a rengeteg perpatvarban és veszekedésben, aminek emlékezetem óta mindig aktív résztvevője, gyakran kezdeményezője voltam." A családban uralkodó női befolyás miatt - a részrehajlás ellenére is - háttérbe szorulhatott, nehezen érvényesült. Ha önbizalma meg is ingott, buzdíthatta, hogy ő volt az egyetlen, akit a nagy família tanulásra szánt.

Az Adán ellehetetlenült család 1898-99 telén messzi tájra, a nyugat-magyarországi Sopronba költözött. A mamát elkeserítő javasasszonynak lett igaza: ott sem alakult jobban a sorsuk. Évente új helyen laktak, a végrehajtó mégis utolérte őket és lefoglalt náluk két almáriumot, egy díványt meg egy tükröt. Az 1898-1914 közötti legnagyobb névmagyarosítási hullám elején, kétezernél több zsidó társával együtt a Rosenfeld család is kérvényezte a névváltozást. Nem tudni, miért épp Rákosira.

Mátyás Sopronban végezte a II-IV elemit, és mint szegény, tehetséges gyerek tandíjmentesen került be az állami főreáliskolába. Itt azonban a harmadik osztályt (ma hetedik általános) az őt mindig kitűnő tanulónak hirdető családi legendáriummal ellentétben már csak elégségesen zárta. A nincstelenség hat és tizenhat éves kora között nyomasztotta leginkább a családot: „A reáliskolába, mint akkoriban a középiskolába általában szinte kizárólag a jómódúak, gazdagok gyerekei jártak. Én pedig szegény voltam, hat évvel idősebb bátyám kopott ruháit, ci94