Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Pünkösti Árpád: A szerelmes Rákosi
pőit viseltem... Hiába voltam jeles tanuló, a gazdag szülők gyerekei lenéztek: »Hallgass, te rongyos!« - vágta egy vita alkalmával a fejemhez egy nagykereskedő fia, akinek az apja négyemeletes ház tulajdonosa volt a Várkerületen... Ma is emlékszem arra az elkeseredésre, melyet bennem ez a sértés akkor kiváltott." Azt írja, kilenc-tízéves korában hallott először a tőkések és a munkások harcáról a hozzájuk költöző szociáldemokrata nyomdász unokatestvértől, és nem volt nehéz megértenie „a gazdagok és szegények ellentétét". Hat és fél évig tartó soproni kitérő után a család visszaköltözött a szülőfaluval szomszédos Topolyára, majd Tapolca, végül Szabadka következett, ám az utóbbi helyen nem volt főreál. A szülők latolgatták, hogy a tizenhárom éves Mátyás inkább álljon inasnak. De korábban mindig jó tanuló volt és nagyon szerette az iskolát, ezért, ha nehéz szívvel is, beadták Szegedre iskolába. Ott egy rokon szabómester havi tizenkét koronáért vállalta a gyereket kosztra, kvártélyra, amit nehéz volt előteremteni. RM éjszakánként borítékokat címzett - ezret két koronáért! -, igazgatója közbenjárásával órákat adott, később katolikus szentbeszédeket is írt a hitbuzgalmi egyesületben kijelölt társai helyett. Ezért közösen elfogyasztott cukrászsütemény volt a fizetség. Tizenhat évesen már kisebb összegeket küldhetett szüleinek. De Szegedre kerülése után már csak vakációkra járt haza, később akkor se igen, mert pótvizsgára készített elő rosszul tanuló gazdag diákokat. Az 1905-től 1908-ig terjedő időszakban „gyakori vendég" náluk az éhség. Egy osztálytársa szerint, ők csodálkoztak, hogy „egy ilyen szegény gyerek a főreáliskolába jár, amely csak jómódú diákok részére volt elérhető. Olyan szegény volt, hogy az iskolai segítő egylet látta el könyvekkel, ruhával... Igen takarékos volt. Az egyik gazdag bácskai fiú mesélte, hogy hazulról kapott pénzét mindig Rákosi Mátyásra bízta, nehogy feleslegesen elköltse. Rákosi Mátyás lelkiismeretes, szigorú pénztáros volt." A húszfős osztályban négy izraelita és öt német anyanyelvű diák volt. Társainak csak a harmada nem beszélt a magyaron kívül más nyelvet. A főreáliskola tanrendje is nyelvközpontú: a IV osztályban hetente három magyar-, három német- és öt franciaóra van. A latin nem volt kötelező, de RM külön latinra is jár, amit a vele egy időben Szegedre kerülő Babits Mihály, a nagy költő tanított. (RM 1940-es kiszabadulásának hírére a gégerákos Babits Mihály azt írta beszélgető-füzetébe: „Tudod, hogy Rákosi Mátyás tanítványom volt Szegeden? Legjobb tanuló. Stréber." RM: „Babitstól tanultam a költészet és irodalom szeretetét, ő hívta fel a figyelmemet a világirodalom nagyjaira, s arra, hogy kis ország fiának nyelveket kell tudnia, ha alaposan meg akarja ismerni a világot." Ám sajnálta, hogy a költő útja „botladozó, megalkuvó" volt.) A nyelvtanulás mellett akkortájt az iskolában rengeteg volt a memoriter. Nemcsak költeményeket, de prózai műveket, Kossuth beszédeiből egész oldalakat kellett fejből tudni. „Az emlékezetfejlesztésnek később a nyelvtanulásban és a politikai életben nagy hasznát láttam." Az „osztály legkisebbje" az első padban ült, és Szegeden már a második legjobb tanuló volt. Egyetlen, túlzó hízelgés nélkül emlékező osztálytársa is ilyen jelzőket írt róla: csendes, éles eszű, gyors felfogású. Általában társai negyede-ötöde jeles volt minden tárgyból, kivéve az V osztályos „mathematikát", ebből minden második gyerek csak elégségest kapott vagy bu95