Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Lackfi János: Kosztolányi álma

Már nem vakít ragyogva többet a sápadt Alt-Wien porcelán, parókás, parfümös időknek parfümjét leheli reám. Nehéz, tömjénes, cukros illat, a lelkemigfáj, szívemig hat s a múltat visszaálmodom, hogy ez aranyló óra mellett az apám játszott egykoron, apám nevetgélt egykoron. Ha künn az alkony álmokat hív, cseng-bong a titkos, méla hang és babonásan átmorajlik a dallamos üvegharang. A zúgó ércgyűrűn fölébred valami szunnyadó kisértet s szellem-szaván dalol-dalol, minthogyha egy halk, bánatos hang beszélne a sírok alól, felelne a sírok alól. A régi óra egyre jár csak, mint egy tipegő nénike, köröttem árnyak, éji árnyak, szemem könny és köd lepi be, mert félve sejtem, érzem-érzem, hogy elsápadnak majd egy éjjel az apró arany-angyalok s ez óra veri el az éjfélt, ha majd egy éjjel meghalok, ha egyszer én is meghalok. Kosztolányi nyúlt már korábban az óra (egyébként a kor irodalmában közkedvelten szimbolikus) motívumához, egy korai, meglehetősen minimalista szövegben tudatja a vér- fagyasztó tényt, hogy egy bizonyos óra egyszer csak megállt, „Vár a kerék. S a rozzant szerkezetből, / a poshadó tétlenség börtönéből, / az öröklét nyugodt fuvalma megcsap. / Az óra áll, mindig hat óra van"7. A vers nem fejti ki, mi okból szünetel az idő, miért néma a szoba, ennyit s nem többet tudhatunk meg: az idő szalad, az óra áll. Talán már itt arra a ré­gi szokásra asszociálhatunk, melynek értelmében, ha haláleset következik be a házban, megállítják az óraszerkezetet. Ha rejtőzik is valamiféle személyes élmény a puszta borzon­gás mögött, amelyet az óra elnémulása, a kimérhető, megfogható, idelenti céljaink szolgá­latába állított idő elszabadulása jelent, erről itt nem tudunk meg semmit. A szubjektum te­rébe ez az idővesztés csak sejtésképpen szűrődik át, nem mozgósít emlékeket, nem jelent be sorsjóslatot. Az „Ódon, ónémet, cifra óra"8 szövege olvastán viszont fulladásig telített térbe kerü­lünk. Mintha minden érzékünk vattával tömődne el, mintha a tárgytól elválasztó távolság is csak arra lenne jó, hogy helyet biztosítson a tömény érzékelések kibomlásához, besűrű- södéséhez. Ha a szobának nem lenne mélysége, megfelelő spácium híján ez a töménység nem érhetné el végső töménységét, ha viszont túlságosan tágas teremben gondolkod­86

Next

/
Thumbnails
Contents