Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - Balogh Tamás: „... körülbelül elég lesz egy füzetre" (Schöpflin Aladár két levele Ady Endrének)
Gúnyos hangjából ezt érezni. Azonban mentségére szóljon, hogy amikor Bíróhoz írt levelet, kenyéradójának írt, hiszen Bíró ekkor éppen a Budapesti Napló felelős szerkesztője volt, aki minden bizonnyal nem nézte jó szemmel, hogy saját embere más lapok felé „kacsintgat". Ez a fajta szakmai „féltékenység" szülhette Ady kényszerű magyarázkodását, amelynek persze van igazságtartalma (pénzre volt szüksége), de valójában igazi indokát leplezi. Mert hogy szándéka igaz volt, és hogy tényleg azt akarta, hogy a Vasárnapi Újság olvasói megismerjék és elfogadják őt és műveit, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Bírónak írt levélben emlegetett novella (A káposztás kert lakója) csak az első volt a sorban. (Előtte ráadásul még egy tárcát is közölt a lapban [Öreg és ifjú írók], Diósadi néven.) Tehát miután Schöpflin megírta értő szavú kritikáját az Új versekről, Ady a lap szerzőjévé vált. S hogy mennyire lett rendszeres szerzője, annak igazolására álljon itt a Vasárnapi Újságban 1907-ben megjelent írásainak listája:10 febr. 17. Öreg és ifjú írók (Párisi levél) [Diósadi] 127-128. cikk márc. 24. A káposztás kert lakója 228-229. novella jún. 9. Ének a Visztulán 454-455. vers júl. 28. A nyári délutánok 594-595. vers szept. 1. A szobrok - élnek 698. novella nov. 3. A halál rokona 874. vers nov. 10. A halott költő kritikája [Diósadi] 898-899. cikk nov. 10. Sápadt emberek és történetek 908. dec. 8. Közel a temetőhöz 982. vers dec. 29. Vér és arany 1067-1068. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az számított igazán kedvelt szerzőnek a Vasárnapi Újságnál, aki a karácsonyi számban, s még inkább a karácsonyi albumban megjelent. Ady ekkor még egyikben sem; a karácsonyi számban (dec. 22.) Szabolcska Mihálytól és Endrődi Sándortól közöltek verset, és Szabolcskának az albumban is megjelent egy költeménye. Ezért azonban ne Schöpflin a felelős; ne feledjük, ekkor is még csak „segédszerkesztő" a lapnál, s felettesei, főként a főszerkesztő, Hoitsy Pál - valószínűleg Schöpflin rábeszélése eredményeképpen - megtűrni éppen megtűrte a „moderneket", de nem lelkesedett értük. Ady Endre jó novellista volt, de nem nagy novellista, és ezt ő is tudhatta, mert amikor Schöpflin megírta Ady első novelláskötetéről a kritikát, nem vette zokon azt. Pedig Schöpflin őszinte szavaiból nem az elragadottság árad: „Ady Endre bizonyára maga sem tartja tulajdonképpeni terrénumának a prózai novellát, egész lénye annyira lírai, annyira hiányzik belőle a novellához szükséges belső egyensúly, hogy novellisztikus dolgait alig tarthatjuk - ez idő szerint - egyébnek, mint a költői munkálkodás mellékterményeinek", és szerinte az egész kötet „nem nagy dolog, de mint egy tartalmas lélek dokumentuma figyelemreméltó." 11 Ady Endre nagy költő volt. „Novelláival túlságosan nem törődött [...]. Néha gépiesen írta meg történeteit. Igazi írásnak csak verseit érezte."12 De mivel önkifejező (és pénzkereső) akarata túlfeszítette a versek keretét, mondanivalóját közel több kötetnyi novellában is a nyilvánosság elé tárta. Egyes darabjaira vagy a lírai túlfűtöttség, vagy éppen ennek ellenkezője, a teljesen visszafogott, tárgyilagos hang a jellemző, de mindig képekben gazdag, költői nyelven írta meg őket. Arra azonban mindig vigyázott, hogy novelláit az átlagolvasónak írja, ezért nem is akart újat, eredetit alkotni prózában, mint versben; alkalmazkodott az olvasói elvárásokhoz és az újságírás szabályaihoz. Nem „szószátyár", nem terjedelemre írt (bár egyes lapoknál soronként fizettek): novellái ugyanolyan zártak és tömörek, mint versei, fölösleges szó nincs bennük. Egy-egy hangulatot ábrázol mindegyik kis történet, 72
