Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Balogh Tamás: „... körülbelül elég lesz egy füzetre" (Schöpflin Aladár két levele Ady Endrének)

nie: a kritikus, aki ekkor státusza szerint a Vasárnapi Újságnak még csak segédszerkesztője volt, de már a lap irodalmi arculatát kialakító és azt meghatározó munkatársa, fontos szerepet töltött be alkotó és befogadó között. (A VÚ - a megcélzott olvasóközönséget tekintve - a vidéki értelmiség és a köztisztviselői középosztály lapja volt, maga is konzervatív értékítélettel, s egy ideig még Schöpflin odakerülése után is ez volt a jellemző rá. A fordulatot éppen a fent idézett kritika hozta: Schöpflin az „új" irodalom oldalára állt, persze - munkaköri kötelességeivel magyarázhatóan - nem szakítva a „régivel" sem.) A Vasárnapi Újság nagy példányszámban megjelenő, országos terjesztésű lap volt, a legváltozatosabb összetételű olvasótáborral (vegyes jellegéből adódóan mindenki olvasta), s tulajdonosa, a Franklin Társulat biztos anyagi hátterével. Adynak tehát - aki ekkor a Budapesti Napló szerkesztőségében dolgozott, s így természetesen itt is publikált a legtöbbet -, ha irodalmi munkásságát szélesebb körben ismertebbé akarta tenni, nyitnia kellett más lapok olvasó- közönsége felé; és mivel Schöpflin kritikájával önként jelentkezett a közvetítő szerepére, a költő megragadta az alkalmat, s felvette a kapcsolatot a kritikussal.

Schöpflin egy 1912-es cikkében így emlékszik vissza erre az időre: „Ennek a könyvnek [az Új versekének] hatását e sorok írója alighanem tipikusan élte át önmagán. Véletlen körülmények folytán ekkor találkozott először Ady nevével úgy, hogy számolnia kellett vele. Az első, felületes benyomás nyugtalanító, zavarba ejtő és ellentmondásokat provokáló volt, de a költő már ekkor megnyerte a csatát olvasója ellen: versei ellenállhatatlanul ingereltek a továbbfoglalkozásra."5 Evekkel később, még nagyobb szavakat használ: „Harmincadik évemen túl voltam, amikor megismerkedtem Adyval, aki életem legnagyobb irodalmi élményei közé tartozik, s lényegesen módosította az irodalomhoz való viszonyomat."6 Ez azonban mégsem túlzás, de a hatás kölcsönös: Ady verseivel hozzásegítette Schöpflint egy új irodalmi ízléshez, Schöpflin pedig lapjával biztosította Adynak a mindenkori széles olvasóközönséget (a Nyugat - amely egyébként fénykorában sem érte el a Vasárnapi Újság példányszámát, így olvasótáborának nagyságát sem - nem létezett még ekkor, s Osvát előző lapkísérletei sorra korán elhaltak).

Ady ekkor éppen Párizsban volt, és egy ideig még nem is találkoztak személyesen. Ady levelek és „küldöncök" révén tartotta ekkor a kapcsolatot ismerőseivel és kenyéradóival. Ilyen „futára" volt legjobb barátja, Bölöni György is, aki így emlékszik vissza az Ady-Schöpflin-viszony kezdetére: „Ady ügyes bajos dolgaiban ekkoriban sokfelé futkostam. Párizsból hazatérve, legelőször a Vasárnapi Újsághoz mentem fel, hogy átadjam Schöpflinnek Ady üdvözleteit és kéréseit."7 Schöpflin az üzenetet szívesen fogadta, s a kéréseket is teljesítette: ezután sorra közölte Ady írásait a Vasárnapi Újságban. Aztán amikor Ady visszatért Párizsból, első dolgai között volt, hogy meglátogassa a kritikus-szerkesztőt a szerkesztőségben. Schöpflin visszaemlékezése szerint már ekkor barátság szövődött közöttük, mely barátság egyre csak mélyült az évek során, mellette a szakmai kapcsolat is egyre gyümölcsözőbb lett: Ady következő verseskötetét, az 1907-ben megjelent Vér és Aranyt már a Franklin Társulat adta ki.

Még tizenkét „közös" évük volt. Levelezésükből fény derül arra, hogy mennyire is volt ez a kapcsolat mély és igaz, hogy magánemberileg és szakmailag mennyire számíthattak a másikra. Schöpflin igazi barátra talált Adyban, lelkesedett és rajongott érte. így ír róla: „Adyhoz való viszonyom életem legnagyobb dolgai közé tartozik, szüleim, testvéreim, feleségem és gyermekeim után mindjárt ő következik, ami az életemben, gondolataimban, érdeklődésemben elfoglalt helyet illeti."8 De vajon a költő is így érzett-e? Bíró Lajosnak Párizsból írt, 1907. április 3-án keltezett leveléből nem ez olvasható ki: „Bűnül rójátok föl, hogy a Vasárnapi Újságba 15 forintért írtam egy kis rongynovellát... [...] Sohse rosszabb, gonoszabb helyzetben nem voltam, s éppen csak emiatt. Hát írtam volna-e én másképpen a Vasárnapi Újságba?“9 Ady tehát lenézte volna a VÚ-t, s kihasználta volna Schöpflint? Érdekből kötött volna vele barátságot? Pénzért? Hiszen egy szerkesztővel jóban kell lenni...

71