Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 10. szám - 125 ÉVE SZÜLETETT KRÚDY GYULA - Fried István: Az elbeszélő mint útitárs
volna fel, mintha boszorkányok segítették volna papucsos lábait és angyalok védelmeznék jobbról és balról". S ha „tematikailag" Don Giovanni - Zerlina történetének változataként olvasható az elbeszélő és Eszténa kettőse (amelyből nem hiányzik a számonkérő, földöntúlinak képzelt, illetőleg annak látszó, morális instancia, legalábbis ami az elbeszélői tudatra vonatkoztatható), a mítoszba játszó vonások háttérbe szorítják a „tárgytörténeti" érintkezéseket, s a bináris oppozíciók közötti feszültség szétoldódik. Hiszen a szemlélő (elbeszélő) „emlékidézése" egyben egy asszociációs lánc kezdete, amelynek lényegéül a látomás visszaadására törekvés fogalmazható meg. A „Mintha" kezdetű mondat a feltételesbe, sőt a képzeletbelibe helyezi a „látomány"-t,8 hogy a szituációnak nagyobb hitelességet kölcsönözzön. Ez a fajta eltávolítás a tapasztalatitól, illetőleg a tapasztalati helyi értékének kétségbe vonása, helyettesítése az értelmen túlival aztán az elbeszélést kiemeli „ténybeli" megrögzítettségé- ből, és az imagináriusba ülteti át. Az emlékidéző nem rendelkezik megbízható tudással a látott, képzelt, vizionált jelenségekről, az idézetben említett „öregasszony" valós vagy képzetes volta felől még jóval az események megtörténte után sem merészel határozottabb kijelentéseket tenni. Ehelyett kérdései mögé rejtőzik, hogy e kérdések védelmében tehesse meg meghökkentő kijelentését, amely eltérít a századforduló álom-valóság dichotómiájának megjelenítésétől, ehelyett az önéletrajzként előadott történésekbe vetett hit problematikusságára látszik utalni. Arra nevezetesen, hogy az elbeszélő (nem tudjuk, hogy eleve, netán a visszaemlékezés körülményei között) immár nem tudja eldönteni, mivel eldönthetetlen, megtörtént-e az esemény, s ha mégis, akkor úgy-e, ahogy elbeszélni készül. Az álomszerű ekképpen valós alakban mutatkozik, miként a valósként elképzelt álomba tűnőnek. Nem ellentét feszül közöttük, hanem egymást értelmezve teszik egymást nélkülözhetetlenné az értésben-elbeszélésben. Még annyit ehhez: a rövid, olykor egyetlen mondatból álló bekezdések az álomlogikától vezérelve követik egymást, az események azonban nem egymás után következnek, hanem egyszerre, a pillanat atomizálódik, nagyon apró részletekre esik szét, miközben a hihetetlen kézzelfoghatóvá válik, a tárgyi világ cselekvő résztvevője lesz az eseményeknek, minden élni kezd, minden mozog, miközben az elbeszélő képtelen számot adni a történésekről. „Ki volt ez az öregasszony?" - teszi föl a kérdést, s minthogy nem lelte meg akkor sem, a jelenben sem a feleletet, tovább kérdez: „Valóság vagy képzelet szüleménye?" Az útitárs fináléja ebben az eldönthetetlenség- ben marad meg, az elbeszélő információi még inkább elbizonytalaníthatják arról a hallga- tót-befogadót, mi történt valójában, az emlékek képesek-e fölidézni az egykor-voltat, vagy csupán akaratlanulf?) átszerkesztett történésdarabok sorakoznak egymáshoz. Közöttük kapcsolatot az elbeszélői képzelet teremt, amely hajlamos a túlzásra, a fokozásra, a halmozásra, méghozzá a(z el)hitetés érdekében. Egyszóval a képben látásra; vagy annak su- gallására, miszerint képekben, képek révén érzékelte az alig vagy valójában sehogyan sem érzékelhetőt. Ez a képiség a tényszerűhöz, illetőleg (ami többnyire azonosnak tetszik) a tényszerűnek látszóhoz, látszani akaróhoz a mintha-mint kötőszavak segítségével odafűzi azt, ami túlmutat ezen a tényszerűn, és ami - mégis - ebben az előadásban az elbeszélés lényegi jegyeként minősíthető. A kérdéseket követő bekezdések az ismétlés meg az elbizonytalanítás eszközeivel élnek, s a valóságon túlit, a valóság felettit (nem merek szürreálisát írni) az elbeszélés meghatározó összetevőiként adják elő. „Az ablaküveg a földön hevert, villanó darabjaival. Az öregasszony ég és föld között himbálódzott, mintha be akarna jutni a szobába". Ami ezután következik, még inkább azt tanúsítja, hogy az emlékeket látományok alkotják, s a szigorú megszerkesztettség töredékek egymáshoz illesztésével valósulhat meg. Az egyes bekezdések között csupán a kronológiai egymásutániság tartja fönn a „rendet"; „Felszálltam és dermedten néztem az égi drótszálon mozgatott bábut". A következő lapon vált át az elbeszélő a megfogalmazásban az álomszerűbe: (Eszténa) „Ott állott egy száll(!) ingben, mezítelen lábbal, mint az álom..."; „Tündöklő, megbocsátó, 41
