Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4. szám - Pomogáts Béla: „Mikor a rózsák nyílni kezdtek” (1956 az irodalom emlékezetében)
Pomogáts Béla „Mikor a rózsák nyílni kezdtek" 1956 az irodalom emlékezetében Két nézőpont Mind az első, mind a második világháborús magyar regényirodalomnál fel lehet figyelni arra, hogy az elbeszélő irodalom bizonyos ritmuseltolódással követte a történelmi eseményeket. Mégpedig két alkalommal adott képet róluk: két periódusban, és e kettő között szinte egy teljes évtized telt el. Az első periódus magával a történelmi eseményekkel egyidejű, ekkor a közvetlen beszámoló, a tapasztalatok, mondhatnám, élményszerű összefoglalása történt meg. Az első világháború esetében például Tabéry Géza Át a Golgotán című frontregényében vagy Kaffka Margit Két nyár című társadalmi rajzában, amely a háborútól szenvedő hátország életét és a keserveit világította meg, vagy éppen Tersánszky Viszontlátásra drága című regényében, amely a hadi események lelki és erkölcsi következményeit örökítette meg. A második alkalommal már magasabb nézőpontból, bizonyos tapasztalatok és tanulságoknak a birtokában foglalta össze a regényirodalom ezeknek az eseményeknek a történetét. Pontosabban értelmezni és magyarázni kívánta ezeket az eseményeket. Ilyenek voltak Zilahy Lajos első világháborús regényei: a Két fogoly és a Szökevény, vagy azok a könyvek, amelyek Zilahy regényéhez hasonlóan az első világháborús hadifogságnak egy szélesebb perspektívából történő ábrázolását adták. így Kuncz Aladár Fekete kolostora, amely már túl kívánt lépni a közvetlen megfigyelés, ábrázolás és élménybeszámoló körén. Ezt nagyon pontosan vette észre a harmincas évek vége felé a párizsi kiadás alkalmából a kiváló francia filozófus és kritikus: Denis de Rougemont, aki Kuncznak ezt a könyvét a „bebörtönzési mítosz" példája- és remekeként mutatta be. Nyilvánvaló, hogy egy könyv, amelynek az értelmezése során a mítosz fogalma egyáltalán szóba kerülhet, másként mutatja be és magyarázza a történelmi eseményeket, mint egy közvetlen tapasztalat alapján született regényírói alkotás. Ugyanezt a kettősséget lehet megtalálni a második világháború után, amikor is szinte az eseményekkel egyidejűleg olyan közvetlen és személyes beszámolók születtek, mint Nagy Lajos Pincenaplója, Szép Ernő Emberszag, Kassák Kis könyv Iwldoklásunk emlékére című személyes jellegű művei, Darvas József Város az ingoványon vagy az erdélyi Asztalos István író a hadak újtán című írói krónikái. Evek, sőt évtizedek teltek el, amíg a második világháborúnak egy nem közvetlen közelből, hanem már bizonyos távlatból történő megítélésére egyáltalán sor kerülhetett. Először talán Szabó Pál Az Isten malmai és Karinthy Ferenc Budapesti tavasz című regényében, később pedig olyan művekben, mint Bóka László Alázatosan jelentem, Sánta Ferenc Ötödik pecsét, Thurzó Gábor A szent és leginkább Cseres Tibor Parázna szobrok című regényében. Ez utóbbi, a legkésőbben született, mutatta be leghitelesebben és legár- nyaltabban a második világháborús magyar részvétel eseményeit, indítékait és következményeit. A regényirodalomnak ugyanis meg kellett küzdenie a világháborús tapasztalatok értelmezésével, és ez a folyamat nyilvánvalóan ki volt szolgáltatva a politikai viszonyok92
