Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
Egyszóval, hazánkban még hiánycikk a tolerancia. Szeretném hinni, hogy ez a helyzet még az én életemben megváltozik, és nemcsak az Európai utas, vagy néhány vidéki irodalmi folyóirat szerkesztőségében érezhetem úgy, hogy nem járok gyűlölködéstől aláaknázott talajon, hanem hogy beszélgető-társaim „a dolgot magát" nézik. Az intolerancia, a másokkal szembeni megvető lenézés vagy féltékeny gyűlölködés olyan luxus, amit mi, az írott szó erejében még valamelyest hívő magyarok nem engedhetünk meg magunknak. A mai Európában nincs és egyre kevésbé lesz helye a milosevicseknek és a haidereknek. -»tolerancia Gömöri György ponty és süllő (a Balatonból) Aki már valaha horgászott, az nagyon jól tudja, hogy napokig ülni a tóparton: szép és felemelő (mint egy hidraulikus szerkezet), ám ha nincs hal, olyan, mint kordnadrágban barázdabillegetőt keresni egy bakelitlemezen. Podmaniczky Szilárd pormentes por Kántor Péter posztmodern hiányérzet Hol volt, hol nem volt - és azóta sincs sehol. Balia D. Károly precizitás A hanyag ember mindig készségesen és precízen megfelel arra a kérdésre, hogy most vajon miért nem tudott precíz lenni. , Balia D. Károly R regény ...ha még mindig a —ben vagyunk, leszúrják. De hát hol is lehetnénk másutt?! Szél kél, össze-vissza lapozgatja a regény lapjait, a százhetvenhatodik oldalon a hős egy repülőn ül - nem világos ez az epizód, a dűlőúton való kóválygásai előtt van- e vagy utána -, mellette egy orosz vodkát kér a bájos stewaerdesz-től, egy amerikai pedig wiskit. A bánatos arab nem kér italt, ő, jelenti ki, hamarosan vezetni fog... De hát így nem lehet vége. A szél ismét lapoz: egy mezőn áll a hős, körülötte ördögszekerek görögnek, s a nem is oly távoli dűlőút porát kavargatja a nyughatatlan szél. Sebaj, mindjárt esni fog és sár lesz belőle, ebben a sárban fog caplatni a hős , ki tudja merre? Itt már nem segít a -> szó Bogdán László régi barátok Nem új keletű rokon érdeklődéssel és/vagy személyes vonzalommal hozzánk kötődő emberi egyedek. Hiányoznak a régi barátok, valahogy szétszórta őket az idő, a hozzájuk vivő utakat felverte a gyom. Eltávolodtunk egymástól, kivel csak fizikailag, kivel lelkileg is. Egyesek vidékre költöztek, mások külföldre, van, aki üres tekintettel néz az emberre, van, aki a fejét is elfordítja idegesen, ha véletlenül összefutunk. Legfájóbb a távolodás azoktól, akikkel nevezetes pillanatokban, időszakokban osztoztunk: gimnáziumi osztálytársam, akivel együtt nőttünk fel, aki megtanított cinikuskodni, boltban lopni, kutyát nevelni, dzsesszt hallgatni, nőket bámulni, róluk fantáziálni. Beton gólyalábakon álló Szabadság-hegyi villák közt bóklásztunk, elképzeltünk és kitaláltunk mindenfélét, legalább négy-öt képzeletbeli filmforgatókönyvünk volt, az egyikben a szomszédjukban álló, szerkezetkészen romladozó ház őszi napfényben nyüzsgő, halálra ítélt ebihalai is szerepeltek volna. Eltűnt egyetemi éveim társa is, akivel szédeleg131
