Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

ve együtt szívtunk Csongor szivart, akivel együtt kritizáltuk tanárainkat, csoporttársainkat, kategorizáltunk egyetemi és egyetemen kívüli nőket, rajongtunk bokákért, próbáltuk felfogni, megemészteni a tanügyi szűrőn keresztül érkező ezerféle gondolatot vagy gondolattalanságot, együtt ittuk a rossz téeszbort a BÜFÉ névre hallgató Belgrad rakparti fapadosban vagy a sert az akkor még létező Kiswernesben, együtt tanultunk meg autót vezetni; akivel a Duna szigetén csatangoltunk, teáztunk, hőzöng- tünk, cigarettáztunk, s még a helyi kompkapitánnyal is összehaverkodtunk egyik télen (tányérsapkáját megvettük két sörért, évekig kallódott itthon, míg szemétre nem került); akivel együtt röhögtük végig a rendszerváltás utáni első választást, gyűjtöttük a hihetetlen, kétballábas amatőrizmus plakát-rekvizítumait (lett egy jó nagy faliújságra való). Szétrajzottak a haverok, volt, aki kinyilvánította, hogy nem kíván házibarátként asszisztálni gyermekeink felcseperedéséhez, nem érdekli a dolog, volt, aki egyszerűen csak hátat fordított és eltűnt, van, aki megmaradt, de évente egy-kétszer ha látjuk. A könyvekben megírt nagy, véletlen találkozások, szenvedélyes múltidézések nem következnek be. A régi dolgok el vannak vermelve, bennem, bennük. Nem bolygatjuk.

Ezt a veszteség-érzetet rengetegszer próbáltam már versbe írni, mindhasztalan. Szétmálló, vacak, túl indulatos szövegkezdemények lettek. Úgy jártam, mint az olykor-olykor zsűrizett diákpályázatok lelkes szépíró fiataljai, akik érzelgős levelet írnak szerelmes vers, pamfletét hazafias költemény, csasztuskát istenes vers helyett: a téma eltakarta előlem a művet. Hát most papírra fagyasztottam. S ha lesz egykor leltárlexikon, abba belekerül egy-két igazán jó, új barátom. Lackfi János

régi idők Hová lett, hová lett, nem látni, nincs nyoma, / eltűnt, mint dédanyám színezüst lornyona. Balia D. Károly

rejtőzködés Ovidius még úgy tartotta: „Bene vixit, qui bene latuit" - jól élt, aki jól rejtezett. Ma úgy tartják: csak az él jól, aki sohasem rejtezik, aki folyvást „elérhető", „hozzáférhető". E kényszert kikerülni nem, kijátszani is csupán olykor-olykor lehet. Jól él, aki néha elrejtőzik, aki képes arra, hogy időnként elérhetetlenné, hozzáférhetetlenné váljék. Lőrinczy Huba

remény I. Az emberi génekbe kódolt képesség. Hiányában életünk első tudatos cselekedete az öngyilkosság lenne. Balia D. Károly

remény II. Ez a közös nevező. A hiánycikk, amiben minden egyéb benne van. Elvesztettem a hitet a jövőben: az emberiség halálra ítélte magát, és ezen, ha beleszakadok sem segíthetek. Elmúlt az idő, amikor még dafke!, csakazértis tettem tovább a dolgomat. A kis lépések öncsalása helyben topogás hatvanévesen.

Nagy dolgokban pedig már nem bízik az ember. Az, hogy oda az egészség, és hogy széles ívben elkerül mindenféle-fajta siker, elhanyagolható részletek. Meg kellett tanulnom, hogy a villanyszerelőnek is több elismerés jár, ha kigyullad a fény és az áram nem ütötte agyon. Időm most már lenne, de minek. Hogy nézzem ezt a pusztuló világot vagy ezt az én kis maradék életemet?

De van azért, ami még így is, még most is itt ül a mellemen. Az, hogy sehol nem vagyok otthon a világban, megkínoz minden éjjel. Vagy az, hogy hiába lett harminc kötetem, nem írtam meg a Művet, amire feltettem az életemet. Hasznos akartam lenni.

132