Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
o odafigyelés Mások meghallgatása, megértése. -> párbeszéd György Lajos okosság Hetvenötezer éves vagyok. Fiatalabb a fiamnál. Én karcoltam az első sziklarajzokat a lascanumi barlangfalra, ahogy megneszeltem, jön az Ősatya. Ma, 2002-ben is fadobozban őrzöm a pattintott lándzsafejet. Az Ősatya túllépett rajtam, mint jóval később Izajáson is, de megpillantottam hatalmas köntösének szélét. Erőlködés nélkül emlékezem Rá, s mivel nekem „kevés" van, az övéből élek. Neki „sok" van. S aki kér, kap. A középkori szerzetesnek volt világképe. Az átlagos internetezőnek van-e? Millió képe van ugyan a láthatókról, de egy sem tükrözi a világot. Ő a vakító látású világtalan. Vasadi Péter olvasás I. Olvasni kellene! Többet! Nemcsak az ismeretlen olvasók, hanem mi írók szorgalmasabban olvashatnánk egymás jobbnak mondott műveit. így tűnnének ki az értékek. Meglehetős kérdés ugyanis: olvasnak-e eleget ma publikáló íróink? Csoportok, klikkek belenéznek a művekbe, többnyire félig olvasva, odapillantva. A mélyebb irodalmi megértést mellőzve, főleg érdekektől, politikától tömötten. A múlt, így-úgy, csak él valahogy, még a tankönyvek is irányítanak valamelyest ebben. De a jelen? Mondjuk az új, a mai költők némileg átalakult stílusa, a másféle versbeszéd? Vagy a mai esszé (nem a tudóskodás), hanem az élvezetes, titkon művészi gondolkodás? És mi van a félmúlttal? Az halódik a legjobban. Pilinszkyről, Ottlikról, Sarkadiról még hallani. De például Tatay Sándorról, Mándy Ivánról, Kálnokyról, Rónay Györgyről alig. S hadd soroljam tovább a remek írókat, akikről szó sem esik. Tersánszky Józsi Jenő szellemes és okos A félbolondjáiól, A margarétás dalról, a Legenda a nyúlpaprikásról című regényeiről, hogy más kiválóak hosszú sorát ne folytassam. Például Nagy Lajos A lázadó ember, a Kiskunhalom stb. című könyveit. Jó volna múltunkat és jelenünket elevenebbé tenni. Olvasni kell! Nemcsak azért, mintha bizonyosan igaz volna Babits szava Shakespeare- ről, hogy pompázatos barokk nyelvét nem színjátszani, hanem olvasni volna jó. Hogy pazar képein, nyelvi gazdagságán gyönyörködjünk. Úgy bomlik ki igazán. Hanem azért is, mert - bár tisztelet a kivételnek - színészeink, előadóink olyan módon beszélnek, olyan túlzott hanghordozással (meg gesztussal, mimikával), hogy szavuk olykor túljátszott. Tessék elgondolkozni azon, hogy többnyire mennyire hitelesebbek, visszafogottabbak, nemhogy az angolok, hanem a csehek vagy a lengyelek is. Félve mondom, de legfontosabb igazság: a magunkban rejtett beszéd, az olvasott szó, magyarul többnyire hitelesebb. És a szavalt vers akkor igazi, akkor hoz mélyebb élvezetet, ha a verset már előbb ismertük, olvastuk. Ritka, bizony nagyon ritka az előadott, elmondott vers felismerő nagy pillanata. Ez az alapigazság. Jó volna eszünkbe vésni. -> könyvszeretet, -> könyvesbolt, -> olvasóközönség Lengyel Balázs olvasás II. Ha száz esztendeig élnénk, s ez idő minden napján elolvasnánk egy-egy könyvet, akkor is mindössze harminchatezer-ötszáz - s a szökőévek ajándékaként még huszonöt - könyv lenne a zsákmányunk. Élünk-e száz évig, elolvasunk-e napjában egy-egy könyvet? -* könyvszeretet, -> könyvesbolt, -> olvasóközönség Lőrinczy Huba 125