Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

sa, éppúgy, mint hajdanán: erős és határozott, hisz ez aligha csupán az életkor s a tes­ti erő, sokkalta inkább a karakter függvénye. Meg-megszólítom néha, sőt lázálmas tűnődéseim már-már azt a képtelenséget is elibém vetítik, hogy meg sem halt: ott ül egy Bajkálon s mindenen túli Barguzinban, s a csípős mahorka füstjétől köhécselve orosz, csecsen vagy épp burját nyelven, de leg­inkább magyarul szép verseket ró egy nyírfaháncsra. Ugyan miért is ne élhetne még? Hisz az a két hetes nem oly nagy idő, eltelik ha­mar, észre sem venni szinte - s már odavan. -»Hiányaimnak összege Buda Ferenc napilap Olyan újság, melyet a legkülönbözőbb időben és testhelyzetben kézhez ve­het az éppen ráérő, felüdülni vágyó, érdeklődő és stílusra is valamit adó ember; for­gathatja, hajtogathatja, böngészheti, eközben perelhet magában a tényfeltáró és ma­gyarázó tollnokkal, kinek nyelvezetét ízlelgetheti; távoli országok nyomorúságát idézheti maga elé egy megrázó fotó láttán. Egyszóval olyan újság, melyből megtud­hatjuk, hogy bár semmi új sincs a nap alatt, mégis érdemes egy pillantást vetni a nagyvilág történéseire, s nem kapunk azonnal gyomorgörcsöt egy pártszónok orde­náré megnyilatkozásától, egy bombasztikus hír kétértelmű címétől, egy rosszmájú publicista cinikus kritikájától, s nem érzünk nyomban késztetést arra, hogy a mellék- helyiségben könnyítsünk magunkon, megismételve G. B. Shaw szellemes mondását: tisztelt uram, kritikája itt van előttem, biztosíthatom róla, nem soká mögöttem lesz. Bálint Péter nemzedék Hasonló ízlés és/vagy életkor egymáshoz láncolta, kötelékben röppenő művészcsapat. Nincs nemzedék, amelybe úgy igazán beletartoznék, valahogy odapottyantam az irodalomba, mint afféle bennfentes marslakó. Estek után elnézem a megszállottan be­szélgetőket, értőn együtt-hallgatókat, akik közös rémek elől futottak, közös ideálok után. Irodalmár szülőktől származván, koravénebb voltam a talán több illúzióval, több izgalommal, több szorongással nekiinduló kortársaimnál, hírből-névről jól ismer­tem a „nagyok", az ilyen-olyan díjasok közül nem egyet, s így előttem nem voltak bál­ványok az irodalmi élet kulcsfigurái, hanem csak afféle Jóskák, Pisták, akik verik a fe­leségüket, szeretőt tartanak, isznak, besúgnak-besúgatnak, hadakoznak-kokettálnak a hatalommal, hülyeségeket-okosságokat összeírnak. A nálam pár évvel idősebb gene­rációból pedig sokaknak tejfeles szájú, hencegő kisgyerek maradtam, akit félig se le­het komolyan venni. Rosszban nem vagyok senkivel, egy fenékkel ülök két lovon, úgy vagyok, mint egy vidéki fellépés alkalmával, mikor egy-egy hozzám egyaránt kö­zel álló (adott esetben ülő) népies és urbánus szerző közé ültettek: egyikkel népdalt daloltam, másikkal Rilkéről értekeztem. Élvezettel mindkettőt. Köztes állapot vagyok, ifjak közé vén, vének közé tejfelesképű. Népiesnek urbánus, urbánusnak népies gyö­kerű. Akik valamely nemzedékhez tartoznak, kifelé nehezebben nyitják meg nemzedéki élményeik arzenálját, mint ha egymás között vannak. Be kell indítani őket, és akkor előjönnek a körúti padokon, kerti összejöveteleken, füstös szerkesztőségekben, füstös kocsmákban meggyőződésről, irodalomról, nőkről, hazáról, sorsról, politikáról folyta­tott végtelenhosszú viták képsorai, az anekdoták, a becenevek, a lázasan olvasott-fel­olvasott, még forró művek emlékei. Ez nekem kimaradt, még ha hívnak-járok is hellyel-közzel társaságokba. Alighanem magam-magamnak kell nemzedéket fabrikál­117

Next

/
Thumbnails
Contents