Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
3) két pad között a szék alá estek, kulturális és nyelvi szakadékba hullottak, identitásuk kiüresedett; 4) sajátos helyzetük azt eredményezte, hogy felülkerekedtek a választási kényszeren és a kötöttségeken, sikerült feloldódniuk valamely magasabb szférában, egyéni identitásuk a legkülönbözőbb forrásokból táplálkozik, miközben nem származási helye, hanem értéke, személyiségüknek leginkább megfelelő volta alapján elégítik ki intellektuális igényeiket. Balia D. Károly „kettős kötődés“ II. Ásó, kapa, nagyharang önt el és választ el engem ahányszor ezt e zápult agyak romlott nyelvérzékében fogant kifejezést hallom - és sajnos nagyon sűrűn olvasom is, politikusaink szájába adva, olyan szövegekben, melyek még ráadásul pozitív hozzáállá- súnak képzelik magukat a magyar-magyar gondok (szó)cséplésében. Különben csak rábólinthatok, ha formára nem is, az értelmére - az értelemre, amit akaratlanul is egy helyzetkarikatúra hordoz: bizony, bizony két helyen is kötődnek velünk, két helyen is megaláznak valamilyen szedte-vette jogon és ürüggyel. Egyrészt ott, ahova lelencként bevittek annak idején, bedugtak az első világháború után. Másrészt ott, ahol véget nem érő ritus- táncok és dínomdánom betétek után most már anyaországról mernek beszélni, ha az európaiságot éppen elamerikázók egy percre elhallgatnak. Nos itt van egy közel százesztendős passzus Benedek Elektől, aki, mikor a baj beütött, nem a szokásos módon nyugat felé iszkolt, hanem haza, Kisbaconba húzódott: „Szűkszavú táviratban adja hírül székelykeresztúri tudósítónk, hogy holnap huszonhat székely család indul az Udvarhely megyei Szenterzsébet községből - Amerikába. Jegyezzük meg ezt a napot, 1902. január 16-át: ezen a napon kezdődik a székely népnek tömeges kivándorlása az újvilágba, ha ugyan a hatóság erővel ki nem veszi az új hazát keresők kezéből a vándorbotot. Még nem tudjuk, de talán így lesz: a csendőrség szuronyt szegezve áll a koldus székelyek elé s szuronnyal döfi keblükbe a nagy költő szózatát: »itt élned, halnod kell«. Tehát 26 székely család indul Amerikába. Ha a csendőrszurony vissza nem tartja, látni fogják színről színre a tengert, melyet eddig csak a meséből ismerőnek Mennek hetedhét ország ellen az Óperenciás tengeren túl, mennek szerencsét próbálni, mivelhogy az ősi földön elhagyta őket a szerencse, elhagyta az Isten, veszni, pusztulni hagyta a »magas« kormány, romlásba vitte vezérök, akit ők még nem oly rég Istenként imádtak. Nem tudom, jól emlékszem-e (nem hiszem, hogy csalna az emlékezetem), az a nép, mely most Amerikába indul, nincs egy esztendeje, hogy új házat épített Istennek dicsőségére. Nem tudom, jól emlékszem-e, az elmúlt esztendő május havában szentelték fel Istennek házát: maga Bartók György püspök szentelte fel. És ott voltak a magasztos ünnepen a vármegye urai: a főispán, az alispán, grófok, bárók, minden rendbéli urak. És hallék az ünnepről jövők ajkáról, kikkel a véletlen összehozott, áradó dicséretet a szenterzsébeti székelyek hitbéli nagy buzgóságáról, áldozatra készségéről, férfiaknak, nőknek formássá- gáról, viseletűknek egyszerű, megkapó őseredetiségéről. Mindezt én is tudtam, de jól esett hallanom azoktól, akik azt eddig nem tudták. Nyilvánvaló ugye, atyámfiai, hogy az a nép, mely a vallástalanság e bús idejében hajlékot emelt Istennek dicséretére, a »császárnak« is megadta, ami a császáré? Hogy ez a nép dolgozott inaszakadtáig, csakhogy adósa ne maradjon az államnak, egyháznak, megyének, községnek, uzsorás takarékpénztáraknak, s mindezeken felül jusson neki egy darab száraz kenyér, egy darab sovány puliszka. Ez a nép fizetett, míg fizethetett mindenkinek Istennek, Császárnak, vármegyének, fináncnak, erdő- és csordapásztornak, tagosító mérnöknek, jegyzőnek, bírónak, még az iskolának is. Fizetett a kutyájáért, mely a házát őr98
