Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
Mire a hiány ennyire kifinomodott, jó másfél száz esztendő telt el. A tizenkilencedik század harmincas éveitől fordul elő metaforaként. (Előbb persze nem is jelentkezhetett, mert a nyelvújítás vonta el a hiányosságból.) Kisfaludy Károly azt írja: „Bátran megvívtam a jelen hiányait..." ; Vörösmarty: „Leszáll a szív reménye, S helyén örök hiány." ; Tompa Mihály: „A szegfű bágyadt, - elszórt, - halavány, / Gyötri valami nem ösmert hiány." A boldog hiány jelzős szerkezete Arany János Ősszel, Komjáthy Jenő Euthanázia című versében, Kosztolányi Dezsőnek pedig egy Dante Gabriel Rossetti-fordításában olvasható. Kosztolányi Faust-fordításá- nak töredékében azt mondja Mefisztó: „Van mindenütt hiány, bármerre nézz." Kisfaludy erre azt válaszolja: „Büszke lemondással tűrd e lét annyi hiányit“. A hiány ma már nem divat. Volt valami fennköltség benne, a fennköltség azonban már oda, helyébe az irónia, a nem is elioti köznapiság, hanem a tényleges lépett; T. S. Elioté még költői volt, a mai valóságosan az. Ezt a jelenséget Hegyi Lóránd nagyon pontosan fogalmazza meg: „... a modern művészet, az avantgárd, a valósággal szemben, a hétköznapi élet valóságával szemben egy utópikus valóságot képviselt. Ma a művészet fáradt az utópiáktól. Nem közvetít jövőre vonatkozó projekteket. Sokkal inkább kis megfigyeléseket, kis kommentárokat ahhoz a globális realitáshoz, amit a hétköznapi élet jelent. Sokkal inkább részletekre figyel, és ezeket a részleteket nem feltétlenül köti össze egymással, hanem azt mondja, hogy itt egy kis megfigyelés, ott egy kis intervenció, ott egy kis kommentár. Az egyéni hitelesség dönti el, hogy ez most valóban jól sikerült vagy nem." Ha a hiány valóban utópikus valóságot, az utópikus valóság nevében számon kért negatívumot jelent, amely fájdalmat, szenvedést vált ki belőlem, és emiatt folyton le szeretném gyűrni, mert még bízom abban, hogy vele szemben létezik a hiánytalan, a töredezettségmentes, a globális teljesség, akkor a hiánynak csakugyan lejárt az ideje. Hegyi Lóránd látleletének különben egyetlen gyönge pontja van: az „egyéni hitelesség". Ki dönti el? Másfelől, ha radikálisan végiggondolom: minek ehhez a költő, egyáltalán a vers. Én például a magam részéről le is vontam a konzekvenciát (ha valakit egyáltalán érdekel): versek nélkül írom a hétköznapokat, a fragmentumokat, a kis kommentárokat, mint afféle rejtett szövegeket a számítógépen. A FEKETE HIÁNY Lehet, hogy csak én látom bele, de mindig is azt képzeltem, hogy József Attila hiányai, a hatvanas évek hiányai mind-mind a fekete lyuknak a metaforái, annak a fekete lyuknak, amely egy-egy nagy tömegű csillag összeomlásakor, azaz gravitációs kollapszusakor keletkezik, és amelynek minden fizikai jellemzőjét leírja a kezemnél levő Magyar Nagylexikon; leírja, ki sejtette meg a létét (már Laplace a 18. század végén), úgynevezett eseményhorizontját, ami egy laikusnak is nagyon szórakoztató, egyet nem, csak közvetve: hogy a fekete lyuk olyan égitest, amely nincs, de közben mégis van, mert rettenetes energiát hordoz. A nagy Lopakodó. Egy láthatatlan csillag, a fekete hiány. A sólyomhiány mi egyéb, ha nem a láthatatlan, a setét sólyom? Ettől persze mégsem győz meg a kép. Hiányzik hozzá a megoldási képlet, a matematikai egyenlet, s nincs is mit megfejteni rajta: energiátlan metafora. 80
