Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
asszonyként, hidegen és érzéketlenül nézek rá. Aztán egyszerre csak jön egy olyan hiány, amely hiány marad, nem lehet megoldani. Jön egy másik, egy harmadik. Álmatlan éjszakákon tüzes golyók forognak az ember mellkasában, mindegyik egy-egy személy hiánya. (És jó, hogy égetnek ezek a golyók, mert legalább emlékeztetnek valakire.) Kettő: az erő hiánya, főleg a lelkierőé. Amikor nincs erő elvégezni vagy rendbe rakni valamit. Vagy kiszakadni a megszokott rossz kerékvágásból. Az ilyesféle hiányt az ember néha csak évek múlva veszi észre: olyankor az elfecsérelt hónapok, évek, elmulasztott boldog vagy tartalmas órák jelennek meg hiányként. Három: a szavak hiánya. Ezt íróként és műfordítóként különösen gyakran érzékelem. Valahol megvan egy kiválóan odaillő szó, csak épp nincs benne a szótárban. Vagy már háromszáz éve elavult. Vagy nyelvjárási szinten is alig tengődik. Ami másfelől azt is jelentheti, hogy sokkal több szó van a kelleténél. Végül egy-két szót a címben foglalt hiányok hiányáról és annak kontextusáról is. A hiányok végtelenül sokfélék, tarkák és végtelenül egyhangúak is tudnak lenni. Hiány- gazdaságban nőttem fel, a legtöbb árucikk hiánycikk volt. Most kereslet-hiány van, továbbá egyszerre van munkaerőhiány és munkanélküliség. Istenhiány és a lelki élet hiánya. Továbbá minden jog megannyi hiányt ír körül, ahol a jog, ott a hiány: ha valamihez törvény vagy alapokmány szerint jogom van (legyen az munka, egészséges környezet, emberi méltóság, testi épség), annak megléte legalábbis nem magától értetődő. Am a legnagyobb a hiány a perfekcióra törekvő tömegtársadalmakban, ahol hiába nagy az ínség, semminek a helye nincs üresen hagyva: ott mindenekelőtt - és ez lassan kezd észrevehetővé válni Magyarországon is - maga a hiány hiányzik. Márton László (a) hiányrúl „Van mindenütt hiány, bármerre nézz." (Goethe-Kosztolányi: Faust) A KÖLTŐI HIÁNYGAZDÁLKODÁS Nem a költők hiánya, mert bennük nincs hiányosság most sem, hanem a versekben előforduló hiányé. Alighanem József Attila hozta divatba: „Hiányod átjár, mint huzat a házon; „mint űrben égitest, kering a lelkemben hiányod" ; „Miként a tiszta űrben a világok, / lebeg keringve bennem a hiányod". Aztán Nagy László József Attila 50. születésnapjára írott versében szerepel újra: „Az örök hiány köszörűjén / tündökletesre élezett pengét csókolják meg a hűségesek. / Műben az embert megünnepeljék." A hatvanas évek közepén valóságos költői divat volt a hiányt versbe venni, az Új írásban Farkas László ki is kelt ellene. Sólyomhiány, ön hiány, vüághiány, időhiány, „hiány sarjaszt rügyet az ág hegyén", „magán átbucskázó hiány", „a jelenlét hiánya" - mind-mind egyetlen akkori fiatal könyveiből való. József Attilánál a hiány metaforája még érzékletes, de szerintem már Nagy Lászlónál is túl modoros az az örök hiány köszörűje. Nem is értem egészen, hogy mi az az örök hiány köszörűje. A magán átbucskázó hiány pedig végképp elképzelhetetlen. Nem is kell azt elképzelni, vethetik ellene, olyan összetett képről van szó, amelyhez finom műszer illik. 79
