Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

hiány hiánya Nekem nagyon nem természetes, hogy ha a nem tagadására gondolok, akkor feltétlenül az percnek kell beugrani. így például, ha a hiány hiányát érzem, nem tekintem paradoxonnak, inkább rossz nyelvi képződménynek, ami eleve a nyelv korlátlanságának hiányából fakad. Ez a zavaró körülmény váltja ki belőlem azt a feltételes reflexet, hogy ha például a hiánylexikon szócikkeit írom, nem képzem meg magamnak a hiányra vonatkozó magyarázatot, hanem amikor megszületett, akkor megnézem, hogy mi az. Az elégedetlenség nem mindig esztétikai természetű. Podnmniczky Szilárd

hiány-lexikon Végül is ez nem hiányzott, mert amikor odanyúltam a polcra, tudtam, hogy amit leveszek, az nem lehet a hiánylexikon. Podmaniczky Szilárd

hiányok hiánya I. Sosem az hiányzik, ami nincs. Mindig az hiányzik, ami volt, ami lehetett volna, vagy még lehetne. Ami úgy nincsen, hogy már megszületett a tudatunkban, megfogant a vágyainkban, de meg nem valósult, s mégis vissza-visszasír szorongató nosztalgiáinkban. Hiánya által létezik: vádol minket és gyötör mulasztásainkért. Nélkülözzük és gyászoljuk, mert elveszett. Lennie kellett volna, mert akartuk. Fogadására készen álltunk pedig: tiszteletére asztalt terítettünk, virágot tettünk a vázába, megmosdottunk, díszbe öltöztünk, tiszta ágyat vetettünk neki, fellobogóztuk a házat, de nem jött. Godot-ra hiába vártunk.

Sokszor az hiányzik, ami van. Mert nincs eléggé, mert nincs igazán. Ami nincs, az nem hiányzik. Sosem szomjaztam nektárra, s még nem éheztem ambróziára. Nem ismerem ízüket. Más dolog, hogy kíváncsi lennék rájuk: egyfelől Éva és Adám, másfelől Tantalosz unokája vagyok. Ok is az isteni eledelre vágytak, a tudásra. Almára könnyen éhezem és szomjazom, mert emlékeimben jelen van íze, illata, színe s a harapás nyomán kibuggyanó nedve. Ős-eleinket nem az éhség, hanem az ellenállhatatlan - s mint kiderül, olthatatlan - kíváncsiság vonzotta e tiltott gyümölcshöz (indíttatásukat a sátáni közreműködés révén nevezhetjük kísértésnek is). Az első emberpár áhítozásához képest már a serdülő fiú szűzi sóvárgása is egészen más: rengeteg inger és képzet mozaikjából tevődik össze az az állapot, amelyet Paul Verlaine így ír le Ady Endre tollával: Álmodom egy nőről, akit nem ismerek. Ős-szépanyánknak és -apánknak halvány fogalma sem volt arról, hogy mibe kóstol, ám a kamasz képzeletében egy egész lánygimnáziumra vagy egy zsúfolt uszodára való nimfasereg ingerkedik.

Nem tudom, a tudomány párba állította-e már bibliai őseinket a görög mitológia Tantaloszával, de utóbbi is a kíváncsiságáért bűnhődött. Az istenek e halandó gyermeke nektárt és ambróziát lopott az istenek asztaláról. Ám ezért és más bűntetteiért egészen másként büntették az olümposziak, mint az Úr az első emberpárt.

Ádámnak, Évának nem a paradicsomból való kiűzetés volt az igazi csapás, hanem az, hogy a bűnbeeséssel beléjük plántálódott a tudásvágy, amelytől többé nincs menekvés az ember fiának. Mindhalálig megválaszolhatatlan kérdések gyötörnek minket: Isten léte vagy nemléte, a történelem kiismerhetetlen tegnapja, tegnapelőttje, holnapja és holnaputánja csakúgy, mint legtitokzatosabb alkotóeleme, melyre a leg- vaksibbak vagyunk, a napihírek nyomán faggatott jelen idő. Izgat minket gyerekünk boldogulása, dédunokánk arca. A XXV, XXX. század Magyarországa - vagy ha az nem lesz már, a magyar nyelv, a magyar szellem sorsa. Ki érti majd Kölcsey szavát kihalt fajtánkról? Lesz-e, aki fölteszi a kérdést, hogy mi lesz Európával, a Földkerekséggel s az elérhető égitestekkel az újabb huszonöt-harminc évszázadban? Mi marad az Amazonász őserdejéből s az Antarktisz jegéből? Meddig ér föl majd a tenger szintje,

77