Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

chimédeszi, ma sincs meg, de az eszelősök és a politikusok szótárában gyakoribb lett. S a kockának is hiába van megszámolt hat oldala (lapja), nyolc csúcsa (sarka, hegye), tizenkét éle, az egyik kocka fából, a másik fémből, a harmadik műanyagból, a negyedik ki tudja miből készült, készül, s mindet ember csinálta, csinálja. Ember csiszolja, méri, minősíti kockává csalóka („léha"?) érzékeivel, bizonytalan, hiányos („locska") szavaival, fogalmaival. Egy adott pillanatban és térben, folytonos változásban. Amikor és ahol csak a bizonytalan a bizonyos. Kell lennie, kellene tehát lennie valaminek (s bizonyára van is), ami a felszínen elúszó világ alatt (fölött?, mögött?) tartja, „szorítja, nyomja, összefogja" az egészet. De nincs. De van! De abban a körben, kupacban, mindenfélében, amiben vagyunk, mozgunk, amit úgy-ahogy ismerünk, ismergetünk, abban csak a hiányát érezzük-észleljük, tapasztalhatjuk meg. Kinyitsz nagy nehezen egy ajtót, s ott van mögötte a másik. A másik mögött megint egy másik. Aztán még egy, még egy... S rádöbbensz, hogy neked csak a nyitogatás marad (maradt). Az egyetlen bizonyosság, amiben megkapaszkodhatsz. Ha tudsz.

(„Innen oda, onnan ide"- hiány:) Egyiknek az örökélet, másiknak a következő perc. Mindig az az egy (kettő?, mennyi?), ami ahhoz, ami éppen van, kellene. Az hiányzik. A csoporthoz (közösséghez? Istenhez?) való közvetlen (szükségszerű?) kötődés megszakítható (megszakadt), az elnyert (elnyerhető) szabadság, önállóság nem csupán függetlenné, hanem kiszolgáltatottá (kiszolgáltatottabbá) tette, s felelősebbé kell (kellene), hogy tegye az embert. De miközben építgeti, félti, s meg akarja őrizni önállóságát, ugyanazt várja (várná) el a csoporttól (a Mindenségtől ?), amit azelőtt kérés nélkül (oda-vissza) megkapott. Hiányzik az együttes erő, az automatikus (s ösztönös) védelem, a biztonság-érzet, s az akol melege. Alighogy kiszakadt, visszavágyik. Visszavágyik, de vissza nem mehet. Azaz, ha (ha úgy hiszi, érzi, hogy) mégis, akkor csak úgy, ha viheti (viszi) magával az (egyszer) már elnyert jogait(?), a személyiségét. Az innen oda, onnan ide vágyódás, törekvés, mozgás feltehetően ugyanannak a törvénynek(?) a következménye (eredménye?), amelyik a hegytetőn meglazult (meglazított) követ a völgybe hengeríti, a vizet erekbe, patakokba, folyókba gyűjti, s az éppen legmélyebb helyig, a tengerig, az óceánig hömpölygeti, az életet a halálig lükteti, s a világmindenséget valami véges kiegyenlítődés (harmónia?) felé tereli. Aztán meg azonnal szétrobbantja, s külön-külön, egymástól minél messzebbre röpteti. Az egyik állapotban a másik, a másikban az egyik hiányzik. Azonnal, ahogy kiderül (kiderülhetne) a nyugalmi, a minden-egyben állapot, a csönd, a vég, működni kezd a másik pólus, mozgásba lendül a legkisebb rész is, el megint, minél messzebbre, ameddig csak lehet.

(„Csak az igazság egyik oldala" - hiány:) A működő közösség (csoport?, falu?, üzem? mi?) hiánya. Amelynek egy-egy tagja átlátta még az egészet, érezte annak minden rezdülését, tudta a többiek értékeit, hibáit, gondját, baját, felelősséget érzett értük, s felelősséggel tartozott nekik. Mára mint a fölborított, széttaposott méhkas, szanaszét, összevissza mind. Külső erők, természetidegen kényszerek, csillogások sodorták (sodorják), csábították (csábítják), tartják bűvöletükben a darabjaira (sejtjeire, egyedeire) esett kast. S a zavarosban valakiknek (politikusoknak?, kibiceknek?, haszonlesőknek?, hitvány embereknek?) az a jó, hogy szándékosan csak az igazság (a valóság) egyik oldalát, szeletét, részét emlegessék, emeljék ki, kritizálják, gyalázzák (avagy dicsérjék, magasztalják), úgy mintha az egész volna. A hatalom, a haszon, a győzelem érdekében. Törvényesen, de erkölcstelenül, mint az állat. Csakhogy az állat nem áll ki a többiek elé, nem ül be az országházba, nem imádkozik, nem papol egyenlőségről, szabadságról, testvériségről. Morgása vagy vonítása mindig ugyanazt jelenti. Az emberi

64