Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás
sége megejtő, pesszimizmusa túltesz Petri György életundorán. Vagy itt van (volt) teszem KeSzei István,8 a párizsi clochard, aki Baka Pista ellenpárja lehetett volna, ha megél nem mintha mondókámnak a végére értem volna. Keserveink felpanaszolásának summája csak az, hogy rajtunk, Irgalmatlan Heimarmené akaratából mindközönségesen külföldön élőkön, legyünk bár mégolyton-magyarok, levethetetlenül, kihever- hetetlenül ott a szégyenbélyeg; homlokunkra sütve, mint valaha latin időkben a szökött rabszolgára, ha utolérte és izzó vasával homlokára égette a fugitivarius és mi valamennyien ilyen „utolértek" vagyunk. A seb begyógyulhat, de a heg ottmarad és váltig leolvasható EMIGRÁNS Hogy ennek végét vethetnénk-e, s van-e valami remediuma; vagy ez a Rendelés, hogy a szégyenbélyeg homlokunkon maradjon - nem tudom. És ez a felelet a feladott kérdésre: számomra ez hiányzik, nekem ez az a „hiánycikk", amelyet a magyar irodalom szupermárketjein hiába kerestem, hogy beleturkáljak. Nem találtam rá ... mert O tette, ezt tette velünk Heimarmené, az Irgalmatlan. Ahogyan Nikokreón ciprusi zsarnok elraboltatta és embermozsárban törette az izgága Filozófust de ő, Anaxarkhósz, a csontja-tördelő rézsúlykók alatt is mindegyre csak azt kiáltotta: - Törd csak, tördeld csontjaimat, zúzz agyon, Nikokreón, hiába minden: Anaxar- khószod nincs rézmozsaradban: már az UrZeusszal lakozik! No de hagyjuk a lila prózát, a henye példálódzást. Mivel kezdtem? Azzal kezdtem, hogy „hazabeszélek". A szó egyértelműen kétértelmű hazabeszélek; úgy is, mint az ún. „emigráció" (Nikokreón embermozsarában miszlikre zúzott, külföldön rekedt) magyarnak-maradott írók fogadatlan prókátora; és úgy is, mint aki kíváncsian várja, hogy amikor - illendőképp megfelségezve - az „emigráns" a Haza udvarlására járul, hogy van-e füle a hallásra: meghallja-e a Haza. Határ Győző „Haza a magasban“ II. (Illyés Gyula) Ez a haza, az eszményi haza is hiányzik még. Szekér Endre Haza a magasban, (le hol? A „hiány" értelmezése, a „bizonyosság keresése" nem visz-e óhatatlanul is olyan ingoványos, vagy ha úgy tetszik, partomlásos területre, amellyel nem szívesen néz szembe az ember, amelynek boncolgatása a szenvedés és fájdalom anatómiájához vezethet: mert rádöbbenünk, hogy személyes, családi, és közösségi életünk már önmagában is nem más, mint egy hiánylista, és kimondva, kimondhatatlanul is, a teljesség keresésének hiábavalóságával szembesít. A „hiány" már önmagában is a teljesség elérhetetlenségének szinonimája. Adódik egy másik kérdés is, hogy a „hiányt" esztétikai-, az elérhetetlen eszmei örök szépség imperatívuszaként, vagy egyszerű filozófiai kategóriaként értelmezzem - ami nem teljes, az hiányos. Fölmerült bennem az is, amit írok, nem lesz-e a kisebbségi lét tarthatatlanságának látlelete, gondolat-rózsafüzére épp a kisebbségi léthelyzetből adódóan, hogy 8 „írásjegyeim, kézjegyem a papíron, lábam forró jegyei a földön. Lábjegyeim nem unalmas lábjegyzetek! Csak azért rovom Európa agytekervénynél is tekervényesebb, rejtelmes utcáit, hogy lépteim rovásírással rótt aláírása is tanúsítsa, hogy porból lett, porrá omló lényem mindent aláír, ami valaha is a föld porába íródott. Ami valaha is a mélyében és a felszínén megtörténhetett". (Aláírás). In: ugyanott. 59
