Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8. szám - Hiány-lexikon A - Zs, abszolút csend - zsibongás

Kölcsönös megegyezés és türelem az államok, nemzetiségek, vallások, eszmerendsze­rek, osztályok között. A ~ hiánya mindenki számára szenvedést hoz magával. György Lajos békés, baráti beszélgetések Az alkotó értelmiségi lét alapvető szükséglete és cselek­vési formája, ami a rendszerváltás óta folyamatosan hal ki. A szinte minden értelmisé­gi csoportban kialakuló politikai szekértáborok tagjai között jelenleg alighanem telje­sen működésképtelen. Csatári Bálint belátás Az önkorlátozásnak egy fajtája; valamely dolog elbírálásakor az ember képes lemondani vélt igazáról, önös érdekéről, erőszakos érdekérvényesítéséről, s valamifé­le sugallatra megérti, hogy a másik is csak halandó és érvényesíteni szándékozik iga­zát, jogát, tévedéseit, ezért méltányosságot is gyakorol vele szemben, s nem fojtja meg rögtön egy kanál vízben. Bálint Péter bensedin Ilyen kurva pénzhiányban még soha sem szenvedtem eme pocsék életem­ben. Mondta. A múltkor is fölajánlottam egyik ismerősöm által az ő ismerősének szol­gálataimat. Egy kis enyhe öngyilkosságot kellett volna elkövetni nemtudomkicsodán, és képzeld, sokallták a száz márkát! Az ilyen megrendelők kezdők! Folytatta. És elmé­lyülteti dohányzott. Meg nyakalta a piacon vett, gyanús állagú pálinkát. Egyik barátom a nyolcvanas években a kezdődő koszovói csata idején befejezte a „szabadúszást". Vadászat közben a tiszai nádasokban találtak rá ismerőseim, az autó­jában ült, szájából a térdéig érő jégcsapszerű alvadt vérrel. Az agyvelődarabokat a ko­csi környékén gyűjtötték össze kis zacskókba. Ma újra vettem ~t, meg egy liter brandyt. Az egészségemet nem nagyon féltem, hiszen már jó ideje begubóztam. Kell a ~, néha egész héten csak két éjszakát alszom, úgy-ahogy, két-három órát. így ő. Ephemeria Silver beszédkultúra Füleljünk egy kicsit a mindennapi életünkben, értekezleteken, utca­sarkon, lépcsőházban, lakógyűléseken! Milyen kevés - akárcsak köznapi, tárgyias tar­talmú - színvonalas párbeszédet, eszmecserét hallunk! Dadogó nemzet lettünk. Egy- egy szót vagy csak szótagot vakkantunk, épkézláb, kerek mondatok helyett. (Igaz, al­kalom sem igen nyílik rá, mert az idegbajos letorkolás is népbetegség lett mifelénk.) Ha összefüggő beszédre kényszerülünk, elmondunk három szót, elakadunk, újra nekikezdünk, most már négy szót is sikerül kinyögnünk, megint zátonyra fut a mon­datunk, újra nekivágunk, zavarunkban összefüggéstelenül öltjük egymásba a szót, amit csak tudunk, megismételünk (addig sem kell gondolkodnunk a mondókánkon), így lesz és helyett és-és, hogy helyett hogy-hogy, nagyon helyett nagyon-nagyon és így to­vább, ahogy talán az álszerénység is diktálta - talán az „egyszerű ember" képmutató és kényelmes, demagóg képzetét is sugallni szándékozó - újmódi divat kívánja. Nem úgy indoeurópai szomszédaink. Germánok, latinok, szlávok általában folya­matosan és értelmesen tagolva szövik mondataikat. Többnyire köznapi beszédhelyze­tekben is. Nem csoda. Az olasz már a XIII-XIV. században, Dante, Petrarca, Boccaccio óta „készen van", kikristályosodott, és szinte kortársainknak is élő, érthető és jórészt 13

Next

/
Thumbnails
Contents