Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Valastyán Tamás: A ritmus retorikája (- mint a narratív kibontakozás rendje Günter Grass A bádogdob és Darvasi László A könnymutatványosok legendája című regényeiben)
Valastyán Tamás A ritmus retorikája- mint a narratív kibontakozás rendje Günter Grass A bádogdob és Darvasi László A könnymutatványosok legendája című regényeiben A modern regény kifejezéssel kapcsolatos problémák fejtegetésekor, e terminus tarthatatlansága mellett érvelve Viktor Émegac egyebek mellett kiemeli, hogy e homogenizáló fogalom- használat épp a differenciált megközelítési módokat lehetetleníti el. Akkor is bonyodalmak merülnek fel persze, amikor olyannyira teret szeretnénk biztosítani a különbségek játékának, hogy lakonikusan csupán annyit mondunk, a regény az, amit a szerzője annak tart, akként írt meg, vagy mi, befogadók, akként interpretálunk. Émegac persze - miután figyelmeztet a problémára - maga is besétál a homogenizálás csapdájába, amikor a modern regény strukturális jellemvonásaként a fabulamentességet emeli ki, s történeti regénypoétikai vizsgálódásában mintegy vezérmotívumként használja. Szerinte a modern regény egyik legfőbb jellemzője a „többé-kevésbé áttekinthetően kifejtett fabulán mint az összefüggő eseménysor szerkezeti alapján nyugvó elbeszélés-szervezéssel szembeni",1 tudatos vagy kevésbé tudatos ellenállás. E magatartás mindenekelőtt egyfajta fabuláris séma kifejlődése ellen irányul, mely séma a narratív rend létrehozásának-létrejöttének hamis illúzióját táplálja. Azaz, hogy a világ a maga totális valójában megjeleníthető, nyelvileg újraformálható, történetileg rekonstruálható lenne. Miként azt a premodernek gondolták. Ehhez képest a modern regény a narráció krízisét mintegy magába olvasztva formálja meg az új elbeszélési lehetőségeket, melyeknek kulcsfontosságú fogalmai - maradva ómegáé kategóriáinál - egyfelől a metatextualitás, „a tudat intellektuális kritikai-megismerő tevékenysége", másfelől „a benyomások fluktuálása és az asszociációk rendszertelen áramlása".2 Ugyanakkor a fabulamentesség, vagy finomabban fogalmazva a történetelvűség felfüggesztése, zá- rójelezése ahhoz vezet, hogy bizonyos eszmék, elvek önállósul(hat)nak szövegszervező erőként, ami bizony a régieknél is „nagyobb" elbeszélések kialakulásához vezet. A „grand récits", a „nagy elbeszélések" modern, a narráció elnehezüléséhez, megfáradásához vezető víziói a ;,meta-" előtag „inter-"-ré változ(tat)ását eredményezték. A metafizikai tradíciókban is jól ismert alá-fölé-rendeltségi, duális-oppozidonális viszonyulást egy, a köztességet-közöttiséget favorizáló, a lét- és formalehetőségeket játéktérben megvalósító viszonyrend váltja fel, amit, ha jelen kontextusban posztmodern regénynek keresztelnénk el - ugyan megtehetnénk, de -, nem történne több, mint hogy szaporítanánk a homogenizáló-szimplifikáló fogalomhasználók táborát. Nos, a nagy elbeszélések totalizáló jellegét destruálni igyekvő prózaszerveződés a történetelvűséget mobilizálja. Egymás mellett szövődő, olykor egymásba hurkolódó-gu- bancolódó kis történetek egymásutánja immár a regény. No és persze helyenként a mindeme mozgásokra, szerveződésekre adott játékos-komoly reflexió. És mindez együtt (most nekem a regény). De ez még kevés annak belátásához, hogy miért éppen Günter Grass olyannyira és méltán híres regényét, A bádogdobot, valamint Darvasi László remekművét, A könnymutatványosok legendáját fogja egybe az értelmezői tekintet. Kevés, de ahogy mondani szokás, mindenképp elengedhetetlen ahhoz, hogy e két olyannyira különböző regényvilág lehetséges közösségét vagy inkább érintkezését bemutathassam. Az elején tisztázni szeretném, hogy e két művet 142
