Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Selyem Zsuzsa: A regényről
Az ezeregy éjszaka meséi az egyik lehetőség: Sehrezád mondja a történetet, s közben hallgatójával, a kalifával történik valami. A történő keret - ez az egyik megoldása annak, hogy a történet ne szó és tett, fikció és valóság oppozícióját erősítse meg. Ha a keret stabil (például ráhagyatkozik meglévő műfaji konvenciókra: „ez csak mese", „ez csak irodalom" stb.; vagy helyzeti adottságokra támaszkodik: például a könyv- tárgy mint keret), vagyis a mese, a regény stb. nem törődik hallgatójával, olvasójával, akkor nosztalgikus, utópikus, általánosabban: elterelő szövegekről beszélhetünk. De, ahogy a definíciószerű mondatoknál lenni szokott, ebben az előbbiben is több kérdést el kellett fedni ahhoz, hogy végigmondható legyen. Például az a szókapcsolat, hogy „nem törődik hallgatójával, olvasójával", nem határozza meg, hogy ki az alany, aki nem törődik. Természetesen, a szöveg maga, az elbeszélő ez az alany, de ki az elbeszélő? Sehrezádnak az élete múlik azon, hogy történik-e valami történetei hatására a kalifával. Általánosítva: a történő keret fölfedi, hogy az elbeszélő nem gondolható el a hallgatótól függetlenül, ami hasonló ahhoz az alaphelyzethez, hogy olvasás nélkül nincs irodalom, csakhogy itt most egyelőre a kereten belüli szituációról van szó, egy fiktív olvasóról. A regénybe épített fiktív olvasó a regény és olvasója közötti határsávban van, vagy azt a határsávot hozza létre. Sok metaforát írtak le már erről a dologról: nyitott regény (Eco A nyitott mű irodalomelméleti munkája mellett A rózsa nevébent szintén egy fiktív olvasó konstrukciójára építi), a regény a jövőre irányuló műfaj (Bahtyin Az eposz és a regény), az imaginárius mint a fiktív és a valóságos közötti terület (Iser) - ami ezekből a megközelítésekből a fiktív olvasó révén adott, az a regény történésének a lezáratlansága az olvasási helyzetek artikulálása révén. A fiktív olvasó konstrukciói között vannak olyanok, amelyekben az olvasói reakció levezethető az általa olvasott szövegből (például a kalifa szívének megenyhülése a Sehrezád meséinek a humorával, a csodás változásokkal, a reménytelen helyzetekből való kimenekülés-történetekkel van összefüggésben), és vannak olyan fiktív olvasók, akiknek kiszámíthatatlanok a reakciói (például Günter Grass Oskarja a Vonzások és választásokat olvassa - miért?), és van úgy is, hogy a kiszámíthatatlanság kiszámítható (Günter Grassnál maradva: Walter Matern Weiningert és Heideggert olvas, és észrevétlenül meg szinte ártatlanul, bár életideje túlnyomó részében zsidó barátját védelmezi és szocialista elveket követ, néhány pillanatra náci lesz). Történő kerete van Ottlik Iskola a határonjának: a Lukács uszodai epizód, melyben Szeredi Dani kérdése elhangzik, hogy költözzön-e össze újra Mártával, elindítja az elbeszélést, de a Szeredi kérdéséhez nem jutunk vissza, és éppen ez a vissza nem jutás a keret precíz instabilitása, melyet a regényben háromszor említett Vélasquez Las meninas című festménye is megcsinál, ebből a szempontból arra a problémára keresve megoldást, hogyan lehet úgy megfesteni a királyi párt, hogy a megfestett vonások markírozása és a festmény kerete ne legyen erőszakos, elbizakodott, ne mutasson többet, mint amennyit láthat, vagyis ne hazudjon. Ezért van a tükör, amely által homályosan és eltávolítva látszik a királyi pár. Az Iskola... a Lukács uszodai kerettel azt teszi lehetővé, hogy ne legyen élesre és közeire hazudva a történet. Ehhez viszont az kell, hogy a perspektíva, ahonnan éppen ennyire van távol, és amihez képest éppen ennyire homályos a történet, a festő tehát, illetve az elbeszélő is látható legyen. A Továbbélők is megmutatatta az Iskola... világát, de a saját arcát nem mutatta meg. És ahogyan ez a saját arc nem eleve adott, hanem az elbeszélés során jön létre 137
