Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Sándor Iván: Semmi sem tilos („csakis a hamisság és a csalás”)

Az ezredforduló regényeinek köszönhetjük erre a kérdésre adott radikális nem-et. Ez olyan világértelmezésként jelent meg, amely változó poétikákat, különféle formá- kat-nyelveket teremtett, illetőleg a teória, az olvasási-értelmezési stratégiák autonóm sokaságát is előhívta.

Barthes másik gondolata: „a regény-szintézis lehetetlensége nem véletlen; kifejezi, milyen nehezen tudjuk mi magunk megragadni korunk és társadalmunk történeti értelmét." Tehát, mondhatnám, az (akkori) korszellemet.

Az ezredforduló regényeinek köszönhetjük azt a másik, hasonlóképp radikális felismerést, mely szerint a korábbi koroktól abban is különböznek évtizedeink, hogy nem rendelkeznek olyan entitással, amelyet átfogó korszellemnek mondhatunk.

Annak a nagy írónak, akinek száz éve született munkájára ma itt emlékezünk, a fel-, ismerése (és regénypoétikájának besorolhatatlan egyedisége) abban állt, hogy a Személyiség sohasem ismerhető meg saját tudatvilágának feltárulásaiból, része az is, ami belőle más tudatokban él. Akkoriban ennek a regényeiben való érvényesülése hozzájárult ama váltók átállításához. Nem kizárható, most száz év múltán, hogy a Személyiségből önmaga, illetőleg más tudatok híján, már nincs is, ami feltárulhasson.

Erről még ma sem lehetnek bizonyosságaink. Talán újabb évtizedek múltán tisztábban láthatnak majd azok, akik a mai írók egy-egy művének száz éves születésnapján kérdéseket tesznek fel. Fogadjunk el mindössze annyit, hogy ha a regény jövője erre mutatna, a csírák megjelentek már az ezredforduló irodalmában.

Már-már uzt hittem, az életről írok, mikor rádöbbentem, hogy az egész az én fejemben született meg.

135