Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Pál Ferenc: Mégis, hogyan olvassuk Saramago-t? (Kísérlet a saramago-i regényforma meghatározására)
datosulás szembeállítja őt korábbi életével és megélhetését biztosító közegével, de cserébe megkapja M.-nek, egy haladó gondolkodású, érett asszonynak a szerelmét, és rátalál önmagára. Az csak Saramago ideológiai alapállásából és' nemzedéki élményéből következő epizód, hogy az íróvá válás folyamatának és a festőből lett író M. iránt érzett szerelmének beteljesedése egybeesik az 1974-es portugál forradalommal. Ennyiben a Festészeti és szépírási kézikönyv egyrészt az írónak az az egyetlen regénye, amelyben életrajzi referenciák megjelennek, másrészt pedig a forradalomra történő utalás következtében egy meghatározott korhoz kapcsolódó mű, amely ezáltal akár az író által művelt sajátos történelmi regény előképének is felfogható. Ugyanakkor azonban a Festészeti és szépírási kézikönyv bizonyos szempontból kísérleti regénynek is tekinthető, mert sok szállal kapcsolódik a XX. századi regény megújulási törekvéseihez, bár az író következő művében, a Fölemelkedve a földről című regényében visszatér egy hagyományosabb regénytípushoz. Saramagónak a kísérletező regényhez való viszonyulását érdekesen illusztrálja az az eszmefuttatás, amely az első kiadásban még „regény- kísérlet"-nek nevezett Festészeti és szépírási kézikönyvvel kapcsolatban elmondott: „Regénykísérletnek neveztem, mert többé- kevésbé a tudatában voltam annak, hogy ez valamiféle elmélkedés magáról a regényről. A Festészeti és szépírási kézikönyv olyan regény, amelyben egymást érik az elmélkedések, olyan regény, amely gondolkodik [önmagáról], de hogy jól-e vagy rosszul, helyesen vagy helytelenül, az nem érdekes. Akkor (nem mintha akkoriban gondolkodtam volna erről) bizonyos szempontból el lehetett mondani róla, hogy a Kézikönyv kísérleti regény, besorolva azon regények közé, amelyeken hozzá hasonlóan ugyancsak nagy helyet foglal el az elmélkedés. Számomra azonban túlságos elbizakodottságnak tetszett, hogy valaki, aki éppen csak a pályája kezdetén van, mert bizonyos szempontból ez volt az első regényem, kísérleti regénynek nevezze művét. El is vetettem azonnal ezt a gondolatot. Azután elkezdtem játszani (olyasféle játékot, amely máig is jelen van minden művemben), és megcseréltem a két szót, így neveztem el regénykísérletnek a Kézikönyvet, ezzel elégedett is voltam, mert mint regény kísérlet volt, a próbálkozás értelmében..."4 A Festészeti és szépírási kézikönyv jelentős részét az autodiegetikus elbeszélőként megjelenő festő (aki narrátorként itt még azonos Saramagóval) reflexiói alkotják. Az emberi és művészi válságából kiutat kereső művész, aki H. néven szerepel a regényben, az alkotás lehetőségeiről és különböző útjairól elmélkedik, és eközben megpróbálja elsajátítani az írásbeli kifejezés eszközeit. A tanulást mimézisként fogja fel, ezért idegen, valamikor már olvasott szövegeket utánoz és vet papírra sajátjaiként, mert ő maga „nem tudja jobban elmondani", és mert „így idomítja a kezét". Ez az alkotási folyamat emlékeztet arra, ahogy Borges egyik elbeszélésében Pierre Ménard újraírta a Don Quijote^ szövegét, s egyfajta posztmodern alkotói alapállást sugall. Mindabban, amit a festő papírra vet, különböző műfajú írások keverednek, amelyek az eredetitől eltérő, sőt többféle írói olvasatot kínálnak. Az átmásolt szövegek között vannak önéletrajzi írások (egy-egy részlet Defoe Robinson Crusoe-jából, Jean Jacques Rousseau Vallomásokjaiból, és Yourcenar Hadrianus életrajzából) - mintegy illusztrálva a Genette6 által fölvetett különböző elbeszélői alapállásokat - térkép és útikönyv nélküli útleírások, amelyek más művészi alkotásokat, Fabrizio Clerici Velencét tutajként ábrázoló festményét, Visconti Fialál Velencében című filmjét és Proustnak Az eltűnt idő nyomában című regényében olvasható velencei bolyongásait idézik, és három nem irodalmi szöveg is (Marxtól, VII. Ferdinánd királytól és a portugál tisztek mozgalmának kiáltványából). Saramago azonban nem a kísérletező regény irányába indul tovább, ahogyan ezt a Festészeti és szépírási kézikönyv végleges alcíme is sugallja, hanem a cselekményt bizonyos fokig a jogaiba visszahelyező regényformát választ. De ez a visszatérés a cselekményhez csak igen korlátozottan történik meg, mert az író szerint a regény mint irodalmi műfaj ma 126
