Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Pál Ferenc: Mégis, hogyan olvassuk Saramago-t? (Kísérlet a saramago-i regényforma meghatározására)
Pál Ferenc Mégis, hogyan olvassuk Saramagót? (Kísérlet a saramagói regényforma meghatározására) A kérdés ilyenképpen megfogalmazva nagyképűen akadémikusnak tetszhet, hiszen korunk egyik jelentős és ugyanakkor olvasott regényírójáról van szó. Ám Saramago közkedveltsége, s itt bocsánatot kérünk a megfogalmazásért, bizonyos szempontból káprázat, leleményes írói fogás eredménye, leginkább azért, mert az író, miközben ügyesen elleplezi igazi szándékait, sajátos narratív technikájával elébe megy a széles olvasói kör zsigeri elvárásainak, noha ténylegesen egy igen szűk és kiválasztott olvasói körhöz szól. A saramagói regény paradigmájának a magyarul két kiadásban is megjelent A kolostor regénye tekinthető, amely az író máig legsikeresebb műve, nemcsak mint legtöbb hazai és külföldi kiadást megért regény, hanem mint kiváló irodalmi alapanyag, „jó sztori" is, amelyből opera1 született, és filmre írását is tervezték. A kolostor regénye első olvasatban hagyományos, realista eszközökkel dolgozó történelmi regénynek látszik. Az író a XVIII. század első harmadába, valóságos történelmi környezetbe, valós történelmi események és alakok előterébe helyezi el a cselekményt, a Mafra-i Kolostor és vele párhuzamosan egy különös repülő szerkezet építését, amelyet lineárisan, az időrendhez, az eseményekhez hűen mesél el, látszólag különleges írói eszközök alkalmazása nélkül. A regény két központi figurájának, a kiszolgált félkarú katonának, Baltasarnak és szerelmesének, Blimundának a története különösebb törések és csavarások nélkül halad megismerkedésüktől a férfi haláláig, miközben a kolostor a valóságos történelmi kronológiának megfelelően épül, ahogy erről az író a regény során folyamatosan tudósít. Ez az első pillantásra hagyományos történelmi regény azonban magában rejt egy csábítóbb olvasatot is: Baltasar és Blimunda szerelmének históriáját, amely elszakadva a történelmi eseményektől, önálló életre kel, ahogyan erről a regényből készített opera,1 illetve a regény jó néhány külföldi fordítása is tanúskodik, mert címükben legtöbbször Blimunda vagy Blimunda és Baltasar neve szerepel az' eredeti portugál cím fordítása helyett. A kolostor regénye ebben az olvasatában a történelmi kérdésektől elszakadó, kortalan szerelmes regényként jelenik meg, amelyben nem a kor és a történelem eseményei fontosak, hanem a férfi és a nő egymásra találása és töretlen, halálig tartó szerelme - ez természetesen nem véletlen, hanem nagyon is tudatos írói elgondolás eredménye, és közvetett módon az írói szándékok többirányú megvalósulását szolgálja. Az elbeszélés nehézségeit folyamatosan fölvető, narratív problémákkal elbíbelődő saramagói regényszövegben, amelyekben az elbeszélő mindig központi szerepet kap, jól kivehetően több szálon, illetve narratív szinten történik az elbeszélés. Ezek közül az egyik az a „szerelmi történet", amely hol jól láthatóan, kerek egészként, hol csak megbújva, jelzésszerűen, töredékesen feltűnve, de az író minden regényében hangsúlyosan jelen van, és ébren tartja egy széles olvasói kör érdeklődését. Gondoljunk csak Raimundo Silva és Sara asszony szerelmére a Lisszabon ostromának históriájában, vagy a Vakság „bekötött szemű öregemberbe és a „sötét szemüveges lány" között szövődő szerelemre, vagy a Kőtutaj és a Ricardo Reis halálának éve már-már a promiszkuitás határát súroló szerelmi kapcsolataira. 123
