Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Németh Zoltán: 1989

fikcionális szövegből nem más, véleményem szerint, mint a kelet-közép-európai tapasztalat játékos szövegbe vonása, „helyzetbe" hozása.

Ha ez így van, és ha még a leginkább „steril", hangsúlyosan „fikcióként" működő szövegek esetében is releváns lehet a kulturális referencialitásra épülő szövegjáték (Grendel Lajos, Tar Sándor vagy Győry Attila regényei, prózái pedig szinte kierőszakolják az efféle értelmezéseket), akkor feltehető a kérdés, vajon mihez kezdjen ebben az esetben az irodalomtudomány? Vajon nincs-e relevanciájuk az esztétikai jelentés és értelmezés lehetőségei mellett vagy azon túl olyan értelmezéseknek, amelyek a közép-európai kulturális kontextus hangsúlyozottan referenciális interpretációit hajtanák végre, egyfajta kelet-közép-európai irodalomelmélet jegyében, amely a kulturális antropológia egyes belátásait tenné magáévá? Vajon nem lehetne-e a latin-amerikai irodalomelmélet analógiájára közép-európai irodalomelméletet kialakítani?

Olvasva a térség magyar, cseh, szlovák prózáját ilyen kérdéseken gondolkodom. Azoknak a sajátosságoknak és kulturális stratégiáknak a mibenlétén, amelyek a 89 utáni korszak kelet-közép-európai prózájába íródnak. Ezek a prózák (nemcsak a regények, de az elbeszélések is) mintha kikényszerítenék ennek a lehetőségét. Hogy lázad-e a próza (némely szöveg) a Kelet-Közép-Európában regnáló irodalomelméletek ellen, nem tudom, talán. De az olvasásmódok és értelmezések érvényességének kitágítása bizonyosan több haszonnal jár a korszak és a térség interpretálhatóságában, mint a rigiditás. Az így felfogott olvasáslehetőségek táguló körében talán maga a regény is új oldalairól mutatkozhat be.

Van úgy, hogy vonzódom egy szerep lömhöz, de a szerelemig még soha nem jutottam cl.

119