Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - M. Nagy Miklós: Erotománok és erasztománok (Gondolatok a regényről)
finomult philosophe-ok eszméinek magasából, a proletariátus nemes lelkű védelmezőinek egyik napról a másikra megvalósított utópiáiból...), a féktelen perverzitás szelíd irodalma helyébe az önmagát a korszellemnek kitáró kegyetlen irodalom perverzitása léphet. Ma még elmondható (és mondjuk is unos-untalan), hogy egy ilyen új irodalom csak a posztmodern végső stádiuma lesz (lenne): a tett irodalma a tettek nélküli világban, a valóság irodalma abban a világban, ahol az olvasó már csak a képernyőn keresztül lép (néz, les, kukucskál) ki az utolsókat vonagló valóságba - de az ellenséges (mert leleplező, relativizáló, erkölcstelen, perverz) posztmodern esztétika eltörlése, ellehetetlenítése nyomán nem maradnak szavak ennek kifejezésére, nem marad más, csak a korszellem és az őt kiszolgáló kultúra: a világ kulturális újrafelosztása rosszakra és jókra - cselekvőkre (cselekvést szimulálókra) és nemlétező nemcselekvőkre, álma tag álmodni sem tudókra... A mai regény - a komoly regény, a látszólagos (posztmodern) korszellemet kifejező regény - jobbára nem cselekszik, csak van. Elvan. Vagyogat. Vagy-vagy regény. Vagy így olvassuk, vagy úgy. Abban az illúzióban ringatja magát, hogy ha nem akar diktatórikus lenni, azaz különféle értelmezéseknek kínálja fel magát, kialakítja az olvasóban az újfajta, nem diktatórikus szövegértés szelíd technikáit. Az olvasó viszont vagy visszanyesi az ilyen regényt a korszellemnek megfelelő egyértelmű értelmezés irányába, vagy nem vesz tudomást róla, mert nem akarja idegesíteni magát az értelmezés nehézségeivel. A mai író gyáva - ösztönösen (még a képbámuló átlagembernél is inkább) visszavonul a világból (a kaoszmoszból), mert ha valamit megtanított neki a történelem, akkor azt, hogy a világba való minden beavatkozásnak kiszámíthatatlanok a következményei. S ezt a gyávaságát álcázza bátorságnak: bárhová nézünk, mindenütt a perverzió irodalmát látjuk, melynek végpontjai: Bret Easton Ellis Amerikában és egy egész plejád az oroszoknál - Vlagyimir Szorokin, Viktor Jerofejev és követőik tucatjai, akik az erkölcs egyetlen menedékének érzik a perverzitást. Ez az az „edge" - a mai regényirodalom gyémánthegye -, mellyel a regényíró még mintha belekarcolhatná a világ megkeményedett kérgébe létezésének tényét és pátoszát. Az irónia és a komolyság között táncoló szöveg, a palimps'zeszt-szöveg (amilyen ez is lenni próbál borgesestül, fukuyamástul, prigovidézetestül, szilágyiákosostul), a perverz módon relativizáló puha szöveg, a csakszöveg-szöveg, a rizsaszöveg a jó és erkölcsös tettszöveg rossz és erkölcstelen ellenségévé válhat, íme: „a consummation devoutly to be wished" - a regény egyetlen reménye, hogy újra naggyá s fontossá válhasson, a szövegtestjén végigfutó borzongásokban, kimondatlanságokban, megnevezetlenségekben őrizve a történelem néhány pillanatára fölcsillanó boldog bizonytalanságot akkor, amikor mindent megneveznek, mert minden csak egyértelmű névvel ellátva állítható a tetterős tettszimulálók hatalmának szolgálatába... * E túlságosan patetikusra hangszerelt, harcias szöveg mögött mintha a mediatizált politika ördöge bújna meg (hisz majdhogynem politikai állásfoglalást rejt, s emiatt bizonyos megállapítások a görcsös ironizáló szándék ellenére is falsul végletessé válnak benne); mindenesetre tény, hogy az irodalommal - s főként a regénnyel - kapcsolatban szinte refrénként hangzik fel mostanában a posztmodern hullája fölött mondott gúnyos halotti beszéd - miközben alig-alig akad jelentős, sok ember érdeklődését felkeltő szöveg, amely ne hordozná magán a posztmodern legfőbb jellegzetességeit. (V. Szergyucsenko „Az orosz próza a harmadik évezred határán" című cikkében azt írja: „A posztmodern Oroszországban megdöglött. Még rángatózik... hülyíti a nyugati szlavistákat, de ez már csak halál utáni élet " Vjacseszlav Kuricin viszont egy cikkében „a szezon vicceként" említi a következőt: „Megy Stirlitz az erdőben, látja ám: ott ül a fán Baudrillard. »Stirlitz« - gondolja Baudrillard. »Szimulakrum« - gondolja Stirlitz." Baudrillard-t és a szimulakrumot az 114
