Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Hites Sándor: A történelem és a metafikció az angolszász regényirodalom közelmúltjában
kai a dilemmákkal, hogy vajon a metafikció időtlen vonása-e a regényírásnak, a szöveg tu- lajdonsága-e vagy pedig az olvasás terméke, irodalomtörténeti tendencia-e vagy pedig időben körülhatárolható műfaj. Minthogy egyszerre hoz létre valamely elbeszélést és arról szóló állításokat, a metafikció egybemosni látszik az alkotást és az értelmezést. Julian Barnes Flaubert's Parrof-jában (1984) Gustave Flaubert életrajzának a megírása bizonyul lehetetlennek, töredékesnek, részleteiben (melyik volt az a papagáj?) rekonstruálhatatlannak. Talán kapcsolható e műhöz Peter Ackroyd Chatterton-ja (1987). Itt az autonóm, teremtő alkotó romantikus eszménye fonák módon annak a Thomas Chatterton-nak (1752-1770) az élettörténetén keresztül kérdőjeleződik meg, akit a középkor iránti vonzalma okán éppen a romantikusok, köztük Wordsworth, fedeztek fel újra. A sok szálon futó regény az eredet eszményét Chatterton alakján keresztül bizonytalanítja el, aki történetesen a középkori költészet hamisítójaként kapott helyet az irodalmi emlékezetben. A közmegegyezés, mely szerint az egyébként Thomas Rowly néven alkotó Chatterton 18 évesen öngyilkosságot követett el, a regényben csupán egy változat Chatterton számos lehetséges élete közül. Miként a regény egyik (sikertelen író) szereplője megjegyzi, e lehetőségek körébe az is beletartozik, hogy „a 18. század költészetének a felét valószínűleg ő írta".(94) A hamisítás magával az irodalmi folyamat működésével, logikájával lesz azonos. A teremtés eszményével szemben hasonlóképp a szövegköziség jelent kiutat a regény alkotói válsággal küszködő főszereplője számára. Mennyiben tulajdonítható a metafikciónak valamilyen esztétikai „radikalitás"? Mivel éppen abból nyeri erejét, amit kiforgatni igyekszik/ voltaképpen nem tekinthető olyasféle „kísérleti" irodalomnak, amely fokozott ellenállást igyekszik kifejteni a hallgatólagos megegyezésekre alapuló olvasási, emlékezési, megértési folyamatokkal szemben. Az „aleatorikus" írás különféle változataival szemben, melyek a véletlen anarchikus működésének különböző mértékű megvalósulására, pontosabban inkább látszatára építettek, a metafikció egyszerre bírt újszerű és ismerős vonásokkal.8 Az irodalmi formák újraképzésé- nek és egyidejű aláásásának lehet példája John Fowles regénye, a The French Lieutenant's Woman (1969). Fowles műve a Viktoriánus regény konvencióit idézi fel. Egyfelől arra készteti olvasóját, hogy bírálja felül a hagyományt illető szövegtapasztalatait, emlékeit, másfelől az irodalmi- és életformák történetiségére is emlékeztet. Az 1960-as évek nézőpontját képviselő elbeszélő a múltbeli történet kapcsán évszázadnyi távolságban álló gondolkodás- és érzés-módokat helyez egymás mellé. Az anakronizmusok révén egyszerre hangsúlyozza a múlt idegenségét és a folyamatosságot, például mikor megjegyzi, hogy egyik szereplőjének az unokája saját korának ünnepelt színésznője. Annak ellenére azonban, hogy felbomlanak az elbeszélés különböző szintjei (az elbeszélő és a szereplők, a történet és a szerző) közti határvonalak, az olvasó voltaképpen ma is elveszhet abban az illúzióban, hogy Viktoriánus regényt, sőt feledve a szerző előretolakodását, hogy valóságos történetet olvas. A hagyomány imitációja és a metafiktív elmélkedések nem állnak szemben egymással, egyidejűleg beváltják és meghiúsítják az olvasó műfaji vagy regénytörténeti elvárásait. II. Mennyiben módosulnak az eddig elmondottak a történelmi tematika fényében? Felismerve, hogy a különböző fiktív alakzatok nem pusztán lenyomatai a történelem mozgásának, de maguk is e mozgás móduszai, alakítói, a történelmi reprezentáció kérdése egyaránt felmerült a „tények" újraértékelésének és a különböző poétikai vagy szerkezeti elvek (a cselekmény, az elbeszélő hang) újraértésének szintjén. Mivel a metafiktív irodalom egyaránt érdekelt a „valósághatás" felkeltésében és ennek az illúziónak a „leleplezésében", ezért erőteljesen kapcsolódik a történelmi fikciónak a múlt megjelenítését és a képzeletbeli 95
