Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 4. szám - „Lányaim” (Beszélgetés Németh Magdával, Judittal, Ágnessel és Csillával édesapjukról, Németh Lászlóról) (Készítette: Erdélyi Erzsébet – Nobel Iván)

Mondhatjuk, hogy a könyvek iránti szenvedély öröklődött mind a négyükben, de a másik szenvedély, amit Agnes említett, az az utazás volt. Édesapjuk nagy utazó volt?

Agnes: Fiatalkorában feltétlenül. Akkor a szüleim nagyon szerettek utazni, aztán idősebb korukban már kevésbé. De hát az akkor a világ felfedezése volt. És ahogy édesanyám mondta, mindent meg akartak nézni kevés pénzen. Először '28-ban utaztak Olaszországba, végigrohanták az országot, és végül Párizsban kötöttek ki. Apámat bántotta, hogy ügyetlenek voltak, mindenütt becsapták őket. Azt írja, hogy amikorra Párizsba ért, már teljesen elfáradt, ezért fölírta egy cédulára anyunak, hogy az egész Proustot vegye meg, és amíg anyám járta Párizst, ő Proustot olvasott, hogy ne kelljen túl korán hazajönniük. Ugyanis otthon azt mondták, hogy két hónapra mennek, de hat hét után mégis hazajöttek.

Judit: Tulajdonképpen egyetlen országba szeretett utazni, Olaszországba. Amíg a háború ki nem tört, addig gyakorlatilag minden évben néhány hétre elmentek oda. Máshova nem is utaztak.

Inkább talán a szellemi utazás volt az ö igazi kedvtelése, és ez ki is töltötte az életét. A Lányaim ban azt írja Németh László, hogy „Magda született utazó". Valóban így van ez?

Magda: Ez így van, mert azóta, hogy három és fél éves koromban olyan csodálatos élmény volt nekem ez az olaszországi út, mindig arra vágytam, hogy utazhassak. Egyszer még a nagyszülők elvittek Bécsbe, az is nagyon szép volt, de ezzel le is zárult a sorompó, mert jött a háború. Utána sokáig nem utaztam. Azután '47-ben Angliába kerültem ki nyelvtanulás céljából, de az nem kéjutazás volt. Nagyon kihasználtak, tulajdonképpen cseléd voltam, de megtanultam angolul. Amikor Kanadába kerültünk, akkor tényleg volt bennem egy nagyon nagy utazási vágy, és az első tíz, tizenöt évben mindig olyan irányba igyekeztem befolyásolni a férjemet, hogy utazzunk, és így kerültünk el Indiába három évre, Ausztráliába pár hónapra, és azon kívül is a világban nagyon sokfelé. De miután két nagyon súlyos betegséget kaptam ezeken az utakon, különösen a második után, azt mondta az orvos, hogy ne nagyon menjek olyan helyre, ahol tropikus betegséget kaphatok, így az utóbbi tizenöt évben csak Európában utazgatok, meg Amerikába. A kanadai otthonom még mindig megvan, oda minden évben kétszer átmegyek.

Judit: Én '61-ben kerültem ki először Nyugatra. Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor egy nemzetközi nyári iskolára meghívtak olasz fizikusok. A Comói- tó partján ültünk, és valaki leült mellém, megkérdezte, hogy miért vagyok ilyen boldog. Valami egészen elképesztő volt '61-ben, hogy az ember utazik. A 90-es évek közepéig rengeteget utaztam hivatalosan, elsősorban Európában, néha Amerikában is. Minden lehetőséget kihasználtam, hogy a hét végét turizmussal is összekössem, amennyire a pénz meg a munka megengedte.

Hogyan érezné magát édesapjuk ma, a számítógépek világában?

Judit: Ezt nehéz lenne megmondani. Azt hiszem, idegen lenne a számára. Szerinte a nyugati civilizáció, amit ő Galileitől a második világháborúig tartó folyamatnak gondolt, átment a technikai civilizációba. Neki „a nyugati civilizáció édes ragyogása" volt a lételeme.

Csilla: '67-ben írt egy tanulmányt Az irodalom ellentámadása címmel, és ott úgy ítéli meg az akkori helyzetet, hogy olyan sok minden áramlott be már Nyugatról, ami nem kívánatos, hogy ezek a dolgok - nevezetesen a pénzcentrikusság, az autó, a nyugati típusú szórakozások, a televízió - az olvasó és az író közé kerültek. Külön szólt a nyugati irodalomról, amely szerinte negatív életérzést hangsúlyoz, a cinizmust, a közönyt, azokat a dolgokat, amelyek nem segítik az életet könnyebbé tenni. És hogy igazából az irodalomnak az lenne a dolga, hogy pozitív életpéldákat adjon, hogy megkönnyítse az életet számunkra, és olyan alakokat teremtsen, mint Égető Eszter vagy Kertész Ágnes, akik segíthetnek az életet mások felé fordulva tisztán, megbékélten élni.

68