Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Gion Nándor: Aranyat talált (regény – V. rész)

Akármit ígértem Szentigaznak, most kénytelen voltam pénzért csalni, hiszen tíz osztás után akár a lovakat és a teheneket is elnyerhettem volna, vigyáznom kellett, magam ellen pakliztam, végül lefekvés előtt Zavarkó Bandi két dinárt nyert tőlem, mérhetetlenül boldog volt, azt hiszem ezen a télen ez volt a legmaradandóbb él­ménye. Másnap reggeli után szánkó elé fogta a két lovat, és hálából bevitt Verbász- ra, azt mondta, a lovakra is ráfér egy kis mozgás a hosszú tespedtség után. Búcsú­záskor lelkemre kötötte, látogassam meg máskor is, ha a közelben járok. Verbász alaposan megváltozott a háború után. A házak olyanok voltak, mint ré­gen, az emberek azonban javarészt kicserélődtek. A kitelepített németek helyére montenegrói családokat hoztak, ők kerültek nagy többségbe a kis városban, a mara­dék magyarok meghúzták magukat, az utcán jövevények hangoskodtak, sokkal harsányabbak voltak, mint régen a svábok, szóval a változás nem lett előnyös. Betér­tem az utamba eső első kocsmába, amelynek valamikor német neve volt, de gyorsan átmázolták Titogradra, Crna Gora fővárosának nevére. Itt is nagy volt a lárma, de azért elüldögéltem néhány órát két pálinka mellett, ettem egy híg bablevest és kora délután mentem el Kugliczékhoz. Örömmel fogadtak, a Kuglicz család mindig jókedvű család volt, Kuglicz Feri nem sokkal előttem ért haza a cukorgyárból, meg sem kérdezte, hogy hogyan kevered­tem hozzájuk. Verbász vasúti csomópont, itt sok ember megfordul ügyes-bajos dol­gaival, Kuglicz Feri egyből azt kérdezte, hogy emlékszem-e egy régi fogadásra a Szekszer hídon, amikor ő és én Bata János és Szenczi Bálint ellenében fogadtunk egy láda sörben, hogy Kuglicz Feri nyersen megeszik egy frissen kifogott negyed ki­lós keszeget. Megnyertük a fogadást. Ilyesmiről beszélgettünk nagy nevetésekkel, és persze a szenttamási ismerősökről, közben savanyú bort ittunk, azután Kuglicz Feri adott ajándékba három kiló cukrot, és az esti vonattal visszatértem Szenttamásra. Ez volt első utazásom kémkedési ügyekben. A következő héten Szabadkára indultam. Ismét a rozzant vicinálisra szálltam fel, ez­úttal nem éreztem fokhagyma szagot, a verbászi állomáson azonban észrevettem a ró­kabőr kucsmás férfit, a büfénél beszélgetett két vasutassal. A közelükbe mentem, nem hallottam, hogy miről beszélnek, időnként felém néztek, közel hajoltak egymáshoz, majd elmentek az ajtóhoz, ott beszélgettek tovább és forralt pálinkát ittak, én is ren­deltem magamnak egy forralt pálinkát, mert hideg volt, az Újvidék-Szabadka közötti járat természetesen késett, ezen még Vladan Drenovakovics sem tudott segíteni. Aztán csak megérkezett a vonat, egy diákcsoporttal szálltam fel, a vonaton is hi­deg volt, a gyerekek ricsaj óztak, indulás után a kalauz előzékenyen felajánlotta, hogy üljek be a vasutasok fülkéjébe. Eszembe jutott a rókabőrös férfi, de mégis be­mentem a fülkébe, itt négy ülőhely volt, kényelmesen elhelyezkedtem, utazózsáko­mat, amit Rézi varrt két nappal korábban, mellém raktam, a kalauz kilyukasztotta a jegyemet, és magamra hagyott. Ez a vonat gyorsabban haladt, mint a Becse-verbászi vicinális, de nem sokkal gyorsabban, és a külön fülkében is hideg volt, csak a kucs­mámat vettem le, a téli kabátomat kigomboltam, de magamon hagytam. Nem sokkal Feketics előtt bejött a fülkébe egy vasutas sapkás szürke köpenyes férfi, nagyjából velem egykorú lehetett, köszönt és mosolygott, kibújt a köpenyéből, kék vasutas egyenruha volt rajta, mint a kalauzon. 27

Next

/
Thumbnails
Contents